A játék, amiről beszélni kell (SPOILERES)
…erről szól az egész történet. A nézőpontokról. Arról, hogy mindent többféleképpen lehet látni, és semmit nem lehet egyszerűen „jóra” és „rosszra” lecsupaszítani.
…erről szól az egész történet. A nézőpontokról. Arról, hogy mindent többféleképpen lehet látni, és semmit nem lehet egyszerűen „jóra” és „rosszra” lecsupaszítani.
Le akartam hozni a csillagokat, hogy lásd, mennyi csoda van ezen a világon. Ha kérted volna, mind a tiéd lehetne már.
Várom azt a percet, amikor Majd egyszer magához ölel, S végre rátalálok egy társra, Aki nem csak a felszínt látja. Hanem belém lát és fényével Felperzsel.
Lemondani nem könnyű dolog, de ha ez kell ahhoz, hogy arra az útra lépj, amely a célod felé vezet, amely támogat álmaid elérésében, akkor meg kell tenni.
A Hollywood kiemeli a kisebbségi reprezentáció fontosságának kérdését a politikai kontextusból, és személyesen, az érzelmeinkre alapozva közvetíti azt.
Természetesen nincs tökéletes pillanat a szakításra. Nincsenek enyhítő körülmények, sem RESET-gomb. A Férfi, aki egy biztos pont az életedben hirtelen nem elég, nincs már meg az az egység, összhang. Többre vágysz, másra vágysz. Valami újat akarsz kipróbálni. Önzés? Nem, ez nem csupán önzés, ez egy tőr a szívbe, egy szerető szívbe.
Az akkor Mikszáth-utánzatra degradált regény talán megelőzte saját korát, mai szemmel olvasva ugyanis – figyelembe véve, mikor íródott – meglepőnek hat a már-már merész, de mindenképpen szokatlan és váratlan témák boncolgatása.
Augusztus végén költöztem ki Canterbury-be, Angliába, hogy szeptemberben itt kezdhessem a tanévet. Ebben sokan támogattak, de sokan féltettek is; “Mi lesz, ha történik valami, nem tudsz hazajutni és ottragadsz?”, kérdezték. Én csak legyintettem “Áh, mi a legrosszabb, ami történhet?” Úgy tűnik, erre a koronavírus a válasz.
Vacogva tértem magamhoz egy padon. Lassan sikerült összeszednem magam, az éjszaka emlékei homályosan derengtek. Lívia már biztos teljesen kikészült. Gyalog indultam el, jobb lesz, ha kiszellőztetem a fejemet a hisztiroham előtt. Felkerestem mindenkit, akit ismertem közülük. A nőről senki sem tudott semmit.
A tükörben ott állt anyukám. Ugyanolyan volt, mint a régi fényképeken. Kék szeme, széles mosolya és hullámos barna haja volt. Még az sem volt gyanús, hogy ugyanaz a ruha volt rajta, mint az éjjeliszekrényemen lévő fotón.