Tükröm tükröm (2. rész)

Vacogva tértem magamhoz egy padon. Lassan sikerült összeszednem magam, az éjszaka emlékei homályosan derengtek. Lívia már biztos teljesen kikészült. Gyalog indultam el, jobb lesz, ha kiszellőztetem a fejemet a hisztiroham előtt. Felkerestem mindenkit, akit ismertem közülük. A nőről senki sem tudott semmit. Mindannyian ugyanazt mondogatták körbe-körbe. Teljesítette egy kívánságukat cserébe azért, hogy segítsenek neki kijutni. Volt olyan, akinek csak annyi volt a feladata, hogy megjelenjen azon az éjszakán, mások évek óta embereket toboroztak. Juli zokogott, amikor meglátott, szociális munkás volt az egyik rehabközpontban, ahol próbáltam összekaparni magam. Gyűjtötte neki az elveszett lelkeket, amilyen én is voltam. Sejtésük sincs, hogy hogyan hozhatnánk ki a testvéremet a tükörből, vagy hogy ki is valójában az a nő.

Már majdnem visszaértem Lívia lakására, amikor egy padon megláttam őt. Ott ült, mintha csak rám várt volna.

– Úgy hallom, engem keresel. – Volt valami a nőben, ami miatt képtelen voltam a szemébe nézni. Kezeim ökölbe szorultak, minden erőmre szükségem volt, hogy ne remegjen meg a hangom.

– Hozza ki őt a tükörből!                                                            

– Ejnye-bejnye, már parancsolgatunk is? – vigyorgott rám gúnyosan.

–Vissza akarom őt kapni! Most! – sziszegtem indulatosan.

– Sajna azt nem tehetem. – Felállt, és elindult a ház melletti árnyékok felé, lába a föld felett siklott néhány centivel zajtalanul.

– Esküszöm, addig nem nyugszom, amíg vissza nem csinálod ezt az egészet! – kiabáltam utána, ekkor gyanús mosollyal az arcán felém fordult.

– Szerencséd, hogy jó kedvemben vagyok, másképpen nem tűrném el ezt a modort, de látom, nem érted a dolog működését. Ez egy csereüzlet, én szabad lettem, ő meg átvette a helyemet. Te megkaptad az életét, ahogy kérted. A helyedben egyszerűen összetörném a tükröt, és örülnék, hogy élek.

– Ő a testvérem… – könnybe lábadt a szemem.

– Erre az előtt is gondolhattál volna, hogy alkut kötöttél velem. De most mennem kell, legyél jó kislány! – kacsintott rám.

– Új alkut akarok, helyet akarok cserélni vele.

– Ez nem olyan egyszerű, drágaságom. Talán néhány száz év múlva találsz még egy olyan tehetséges ikerpárt, mint amilyenek ti ketten voltatok. Sok sikert hozzá! Remélem, megéred!

– Mi az ára? Tudom, hogy ki tudja őt hozni! – üvöltöttem a nőre. Ő a szemembe nézett, majd egy örökkévalóságnak tűnő perc után megkérdezte:

– Mekkora áldozatot lennél képes meghozni érte?

– Megteszek bármit!

A nő bólintott.

– Esetleg abban segíthetek, hogy mély álomba merülhess, így nem száll el az idő feletted. Ha eljön a megfelelő alkalom ahhoz, hogy kihozd, egyszerűen felébredsz.

– És mi lesz énvelem ez idő alatt? Miért jó ez Önnek? Mit nyer vele?

– Az az én dolgom, de esküszöm, hogy sem neked, sem a testvérednek nem esik bántódása. – Folytatta útját az árnyékok felé, majd körvonalai elkezdtek elmosódni. – Ez az ajánlatom.

– Hát legyen! Mit kell tennem? – kiáltottam utána. A padon egy fiola zöld folyadék jelent meg.

– Idd meg, és már vége is. Nem fogsz érezni semmit. Esküszöm. – És már el is tűnt.

*****

Lib hajnali öt után érkezett haza. A sminkje elkenődött. A ruhám tiszta kosz volt, a haja összevisszaállt, mintha valaki jól megtépte volna. 

– Hol voltál? Ugye nem csináltál semmi olyat?

– Nyugi! Megoldottam mindent, nem fog olyan gyorsan menni, mint reméltük, de minden rendbe jön, esküszöm! Sajnálom, amit tettem, ugye tudod?

– Persze… Mi történt? Hol voltál?

Lerogyott az ágyra, majd felém fordult.

– Megalkudtam vele, ki fog szabadítani téged.

– Mondd, hogy nem csináltál semmi hülyeséget?! Mi az a kezedben? Mi van abban a fiolában?

– Szeretlek, és sajnálom, hogy nem voltam elég jó testvéred. – Majd lehúzta az egész üveg tartalmát. Üvöltöttem, toporzékoltam, ütöttem, rugdostam az üveget. Először olyan volt, mintha elaludt volna, majd a bőre elfehéredett, és a szája elkékült. Kék szeme fakultan meredt a semmibe. Addig zokogtam, amíg el nem fogyott minden könnyem, és nem maradt máscsak az üresség.

Az idő lassan vánszorgott, amikor besötétedett, a semmiből jelent meg a nő.

– Ügyes kislány! - és elindult a testvérem felé.

– Ne érjen hozzá!

– Egy pillanatra meg is feledkeztem rólad – fordult felém mosolyogva. – Kényelmes a régi otthonom?

– Takarodjon innen!

– Nem úgy van az, drágaságom. Megalkudtunk. Ne aggódj, vigyázni fogok a testére. Fel sem fogtátok, hogy milyen csodálatosak vagytok! Olyan kár értetek, sokra vihettétek volna. Évezredenként egyszer születnek ilyen erővel rendelkező testvérek. – Köddé vált, és beszivárgott Lib testébe,akinek becsukódtak a szemei, majd mikor újra kinyíltak, már ébenfeketék voltak. Hatalmas mosolyterült szét az arcán, lassan állt fel. Elém sétált, majd felvette a földről a fekete lepelt. – Ne aggódj, az idő gyorsan telik, egy szempillantás, és el is telt ezer év.

– Esküszöm, ha kijutok innen, megölöm! – A lepel lassan eltakarta a világot.

Nem maradt más, csak a sötétség.