Félre ne értsen senki, ez mind szép és jó, de úgy gondolom, nagy-nagy XXI. századunkban a kulturális értékcsere valamiért még mindig nagyon alacsony színvonalon történik széles hazánkban. Nem, nem Szlovákiában. Széles hazánk, az kérem szépen, Közép-Európa
A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet meghirdette ezt a hetet az Antibiotikum világhetének, amelyet a november 18-ára eső, az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) által megszervezett Európai Antibiotikum Nap is támogat.
Nem baj, ha nem sikerült kisúrolni a ház összes szegletét, ha nem vettél mindenkinek ajándékot, vagy ha íztelen lett a halászlé. Beszélgess a szeretteiddel, látogasd meg őket, nevessetek sokat, éld át teljesen az ünnepet.
A sport integráló szerepéről ódákat kéne zengeni. Példaként gyerekkorom emlékét hozom fel. Szülőfalumtól nem messze működött egy menekülttábor, ahol gyerekek is laktak. A szomszéd falu gyerekcsapatának edzője bevette őket a keretbe. Boldogan fociztunk együtt és ellenük, mit sem törődve „migráns” létükkel
Hisz csakis erről szól a karácsony – ajándékozás. Mert mivel is fejezheted ki a legjobban szeretetedet a szeretet ünnepén, mint tengernyi ajándékkal? Mi lenne, ha idén kicsit máshogyan közelítenénk meg a dolgot? Ajándékozni valóban szép dolog, de még szebb, ha tudatosan tesszük.
Odáig fajult a helyzet, hogy meguntam panaszkodni is. Nyeltem egy nagyot, és a felém zúduló lavinára is bólintottam egyet, hogy persze, összelapátolom, és visszahordom a hegy tetejére. Ha itt hagynám, mindenhol körülöttem, emlékeztetne arra, hogy nem sikerült. És különben is… Hol marad a rizikó-faktor, hogy nem söpri végig ismét az életemet?
Végezetül pedig annyit mondok, kedves Olvasó, hogy egyszer te is látogass el a Balkánra, igen, a nagybetűs Balkánra. Ha van egy olyan tájegység, amely nemcsak épületeiben és természeti szépségeiben fog megragadni, hanem élményeivel és abszurditásaival is, akkor ez az a régió. Az én szívem egy szelete már ott ragadt. És valahogy úgy érzi magát, ahogyan…
Egyértelművé válik, mi a koncepció célja: a művészetet kívánják menedékként felajánlani mindazoknak, akik szeretnének elhatárolódni a társadalomtól és annak veszélyeitől.
Miért van arra szükségünk, hogy jól megijesszenek bennünket, miért kell látnunk tengernyi vértócsát és hullahegyet? A pszichológusokat is régóta foglalkoztatják ezek a kérdések.
Megfigyelhető, hogy a magyar nyelvben a „mese” és a „rajzfilm” gyakorlatilag szinonimák, ami tök érdekes, ugyanis pont ebben látom a probléma gyökerét. Sokunkat elsősorban gyerekkori emlékek fűznek a mesékhez.
