Honvágy
a gázrózsa egyenletes kattogása a főtt étel szagától fáradt párafelhő az üveges ajtók nyikordulása meg az üvegteleneké
a gázrózsa egyenletes kattogása a főtt étel szagától fáradt párafelhő az üveges ajtók nyikordulása meg az üvegteleneké
Marek Števček, a pozsonyi Comenius Egyetem rektora a diákságnak címzett levelében azt írta, ezzel a lépéssel a minisztérium végleg elveszítette az egyetem vezetőségének a bizalmát…
Körülbelül a film felénél eszméltem rá, hogy (…) tulajdonképpen semmi nem akadályozza meg Natashát és Yelenát abban, hogy akciózás helyett egy tál pattogatott kukoricával befeküdjenek a Netflix elé.
Tőzsér egy olyan egyedi poétikát teremt, amelybe átemeli a régi kor nagyjait, s azok így egy teljesen más kontextusban, teljesen más értelmezési szempontok alapján figyelhetőek meg.
A trauma ugyanis, ahogyan a filmből megtudhatjuk, az anyaméhen keresztül öröklődhet, és Angéla esetében öröklődött is…
Ne szépítsük, engem elárultak. Önnön testem szövetkezett ellenem. Dühös voltam és csalódott, ijedt és tehetetlen.
Az 1991-ben alakult egyesület és tagszervezetei nagyszabású eseménysorozattal készülnek, amelyen a (cseh)szlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom valamennyi, egykor tevékeny tagját szívesen látják.
Nem kérdéses, hogy sorsa sokak számára ösztönző lehet, de maga a tény, hogy a 20. század elején élt egy nő, aki talán még Dalínál is ismertebbé vált az összenőtt szemöldökével és az ezen átsugárzó nőiességével, az igazán elismerésre méltó.
…erről szól az egész történet. A nézőpontokról. Arról, hogy mindent többféleképpen lehet látni, és semmit nem lehet egyszerűen „jóra” és „rosszra” lecsupaszítani.
Írta: Éliáš Dominika A piros hatlábú A buszos szabályoknak eleget téve a csintalan egyetemisták a hátsó üléseket foglalták el a buszban / ezért nem is értem hogyan kerültem én oda/. Ebben a felállásban indultunk el Pozsonyból Budapestre. A jókedvet nem felejtettük otthon. Így ő lett a bűnbaka annak, hogy 3 órába telt a kerekeknek, míg megérkezedtek a szállásig. Három csillag a táblán A pozitív…