Batman visszatér, de nagyon (spoilermentes)
Sem a szituációk, sem pedig a látvány terén nem riad el a szokatlan megoldásoktól, melyeket nem fogok ellőni, de higgyétek el, nagyon régen láttatok ennyiféleképpen izgalmas közönségfilmet.
Sem a szituációk, sem pedig a látvány terén nem riad el a szokatlan megoldásoktól, melyeket nem fogok ellőni, de higgyétek el, nagyon régen láttatok ennyiféleképpen izgalmas közönségfilmet.
Álmok és valóság, grandiózus szettek és hiányos belterek kreatív váltakozásán keresztül épül fel Herbert melankólikus világa, ami viszont kínosan egyértelmű, hogy nem vászonra íródott.
Az öngyilkos osztag az egyik legkiszámíthatatlanabb film, amit mostanában láttam. Az pedig külön öröm, hogy ilyen élményt pont egy képregényfilmtől, az utóbbi évek talán legsablonosabb műfajától kapunk.
Aki az Eredet ikertestvérére számított, az valószínűleg nagyot fog csalódni, a Tenet ugyanis hangulatában sokkal közelebb áll a Dunkirk kimért feszültségéhez. Olyan élmény, amit nem szabad túlgondolni, hanem hagyni kell, hogy sodorjon magával.
Ha nem is az egész probléma alapja, de mindenképp olaj a tűzre, hogy a mozik többségét is látszólag mennyire hidegen hagyja az egyszerű tény, hogy filmekkel foglalkoznak.
Meddig vagyunk képesek elmenni azért, hogy kedveljenek bennünket? Megalázzuk ezért a rászorulókat, hátrányos helyzetűeket? Életveszélybe sodorjuk-e magunkat? Megerőszakoljuk-e annak a tanárunknak a lányát, akire éppen pikkelünk?
Lehet azt állítani, hogy a humor, a kreativitás vagy a látvány repítik ezeket a filmeket a bevételi listák élére, de ez csak a cukormáz.