Mikrotörténet egy járvány idejéből
És szeretném elhinni, hogy az általunk megélt tapasztalat tényleg az orvostársadalom kisebbségét érinti. Viszont egy ilyen járványhelyzet idején sajnos ezeket – véleményem szerint – nem lehet tolerálni.
És szeretném elhinni, hogy az általunk megélt tapasztalat tényleg az orvostársadalom kisebbségét érinti. Viszont egy ilyen járványhelyzet idején sajnos ezeket – véleményem szerint – nem lehet tolerálni.
Szünös-szüntelen, erőtlen erőkkel csak tőmondataik kényszerébe gabalyodom,
Féltem, hogy eljön majd ez a nap. Amikor testem önálló életet kezd el élni, lélek nélkül.
Egyre gyakrabban futhattunk véres véleménycserékbe ártatlannak tűnő kommentszekciókban, újra és újra láttam felbugyogni a kérdést: mégis miért kell keverni a művészetet és a politikát? Bevallom, ez zavarra adott okot.
A tapasztalatcsere az egyik legfontosabb dolog ebben az egészben, megbeszélni egymással, ki hol mit mennyiért vett, esetleg miből készített alternatívát egyes dolgokra. Rengeteget tanulhatunk egymástól.
Jelenlegi állás alapján azt kell mondanom, hogy bár van még mit fejlesztenünk (…), első próbálkozásra nagyon jó eredményeket kaptunk.
Hiszen pont a megszokott rendszer, a kisváros parkolói, az élelmiszerüzletek sorainak párhuzamossága az, ami Lady Bird számára kevés – legalábbis önmagához mérten.
Érzelmes pillanatoknak természetesen nincs híján (…), viszont a valódi, teheneket megszégyenítő bőgés elmaradt, helyette elismerő bólogatással nyugtáztam a záró képsorokat.
Meguntam az egy kaptafára menő karácsonyi filmeket, a kiégett szülők arcát, ahogy mindent is hajkurásznak az üzletekben, miközben körbe-körbe mennek a szeretetről és békéről szóló klisészámok.
Mindenkinek azt kívánom, hogy ő legyen az első, aki „meglátja az uborkát”!