Beszámoló a Klubmozgalmi Nagytalálkozóról: Első nap
…elmondható, hogy egy igazán hangulatos első napot tudhattak maguk mögött a szervezők. Valódi generációs találkozó volt a pénteki nap…
…elmondható, hogy egy igazán hangulatos első napot tudhattak maguk mögött a szervezők. Valódi generációs találkozó volt a pénteki nap…
Nosztalgiát ébreszt bennünk egy olyan kor iránt, amit nem éltünk meg.
…bátorítanék mindenkit, hogy próbálja ki a kihívást bármelyik kategóriában, mert egész elképesztő élethelyzetek elé állít…
Ott van bennük az erőszak, a mágia, a jól ismert alakok, viszont olyan formában, hogy a mai olvasók számára is magával ragadó legyen.
Külön plusz, hogy szeptembertől a csapatunkat csupa SzakGyakos alkotja majd, hiszen mindkét kollégánkat Rajtatok keresztül ismertük meg!
Ünnepelje Ön is velünk az elmúlt évek ifjúsági klubmozgalmát egész hétvégén vagy a nagytalálkozó központi rendezvényén, a Generációk bálján.
Kellő nyitottság mellett bárki azonosulni tud velük, és egyedül több évtizednyi kulturális sarkításnak és félreértésnek köszönhető az, hogy sokan a mai napig valamiféle mumust látnak a műfajban.
Az idei esemény az előzőre épült, és arra fektetett figyelmet, hogy a tagok a lehető legjobban tudjanak a szervezet kommunikációs problémáin dolgozni és azokat áthidalni.
Az öngyilkos osztag az egyik legkiszámíthatatlanabb film, amit mostanában láttam. Az pedig külön öröm, hogy ilyen élményt pont egy képregényfilmtől, az utóbbi évek talán legsablonosabb műfajától kapunk.