201705.05
0

Pályázati felhívás: SzakGyak – Paksi Atomerőmű

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az idei évben is sok szeretettel várja a Felvidékről érkező szakmai gyakorlatos diákokat. Hagyományosan két csoportot fogadnak, a tervezett időpontok: csoport: 2017. július 17–30. csoport: 2017. július 31.– augusztus 13. Részvételi díj: 30 euró Mindkét csoportba 6 fő felvidéki, nappali tagozaton tanuló, – diákigazolvánnyal rendelkező – magyar anyanyelvű, elsősorban műszaki…

201703.19
1

Felhívás: Angolul tanuló falvak

A Learning Enterprises alapítvány 2017-re is meghirdeti pályázatát Angolul tanuló falvak címmel. A kezdeményezés egyik hazai támogatója a három országon átívelő Diákhálózat, amely a szlovákiai magyar egyetemistákat és fiatalokat fogja közre Az ingyenes programban önkormányzatok, civilszervezetek és iskolák vehetnek részt. Amerikából érkező lektorok háromhetes nyelvtanfolyamot tartanak a Learning Enterprises alapítvány képviselője által kiválasztott szlovákiai, főként…

201612.29
0

Felhívás: Ösztöndíjas tavaszi magyarországi részképzés

Megjelent az idei részképzés (sokszor SZMÖT-ként is emlegetett) pályázata, melynek segítségével a szlovákiai állampolgárságú magyar diákok mehetnek Magyarországra ösztöndíjas részképzésre. Választani lehet egész szemeszteres (5 hónap), vagy rövidebb (0,5-3 hónap) tanulmányút között. Szállás biztosítva van a Márton Áron Szakkollégiumban (Higgyétek el, egyszer megéri oda elmenni. Egyszer.). A feltételek ténylegesen elég lazák, elegendő a 2,5-ös tanulmányi…

201608.17
0

Felhívás: Ösztöndíjas őszi magyarországi részképzés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2016/2017-os tanév őszi szemeszterében. Az ösztöndíjas részképzésre határon túli, köztük szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű egyetemi hallgatók jelentkezhetnek. A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrások Minisztériuma dolgozta ki, és a…

201608.07
1

FTDK 2016 – Felhívás

F E L H Í V Á S a XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), a Selye János Egyetem (SJE), a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT) és a Diákhálózat (DH) mint főszervezők közreműködésével, az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK) valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai…

SzakGyak az Új Szó szerkesztőségében
201607.04
0

SzakGyak az Új Szó szerkesztőségében

A nyári hónapokban az Új Szó című napilap ismét szakmai gyakorlatra várja szerkesztőségébe az újságírás iránt érdeklődő felsőoktatásban részesülő hallgatókat. A szerkesztőség két szekcióban hirdet gyakorlati lehetőséget: újságírói marketing, reklám A lap azokat az újságírás iránt érdeklődő hallgatókat várja, akik szeretnének bekukkantani és bekapcsolódni egy napilap munkájába, kipróbálnák magukat egy lap szerkesztésében, függetlenül attól, milyen egyetemen, karon…

SzakGyak: Cserkészek, Fészkek, Gombaszögek
201606.20
0

SzakGyak: Cserkészek, Fészkek, Gombaszögek

Kedves Diákok! Már tűkön ülve várjátok az idei SzakGyak nyújtotta lehetőségeket, igaz? A kalandvágyók figyelmébe ajánljuk az alábbi három partnerünket. Szemezgessetek bátran a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Fészek Polgári Társulás, és a Gombaszögi Nyári Tábor lehetőségei közül! A jelentkezési határidő mindhárom esetben június 30.! Jelentkezni a dhszakgyak@gmail.com címen lehet, Kotiers Rebekánál. Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Ha érdekel, hogyan…

SzakGyak pályázati felhívás: Paksi Atomerőmű
201604.25
1

SzakGyak pályázati felhívás: Paksi Atomerőmű

Kedves Diáktársaink! Megérkezett a 2016-os SzakGyak első lehetősége, amelyet a Paksi Atomerőmű biztosít számotokra. Nagy valószínűséggel már mindannyian hallottatok erről a lehetőségről, ha mégsem, gyorsan keressetek a tagszervezetetekben olyan embert, aki már részt vett ezen a gyakorlaton – egészen biztosan van mit mesélnie! Ha beszámolójuk során kedvet kaptál ahhoz, hogy Te is részese legyél az…

201602.04
5

Pályázati felhívás: Tanuljanak angolul a szlovákiai magyar falvak!

A Learning Enterprises alapítvány idén is pályázatot hirdet Angolul tanuló falvak címmel. A kezdeményezésben a szlovákiai magyar egyetemistákat képviselő szervezet, a Diákhálózat is együttműködik. Az ingyenes programban önkormányzatok, civilszervezetek és iskolák vehetnek részt. Amerikából érkező lektorok háromhetes nyelvtanfolyamot tartanak a Learning Enterprises Alapítvány képviselője által kiválasztott szlovákiai, zömében magyarok által lakott falvakban, városokban. Ezek a tanfolyamok…

201512.26
1

Részképzési lehetőség egyetemistáknak Magyarországon

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Balassi Intézettel közösen a 2015/16-os tanulmányi év tavaszi szemeszterére is meghirdeti a részképzés és a tanulmányút lehetőségét, amelyen azok a szlovákiai magyar egyetemi hallgatók is részt vehetnek, akik Csehországban, illetve Szlovákiában folytatják felsőfokú tanulmányaikat. A magyar minisztérium által biztosított ösztöndíj lehetőségének köszönhetően a határon túli hallgatók magyarországi állami vagy…