202203.11
0

Az arénától a filmvászonig

Az erőszak jellege nem sokat változott. A különbség csupán annyi, hogy a mozivásznon látottak nem valóságosak. De mégis milyen hatással van ez az emberi lélekre?

Háború van, ezt mindenki tudja. Határainktól nem messze egy olyan jellegű konfliktus vette kezdetét, amely emberéleteket követel.
Nemrég jelent meg a mozikban a Kingsman 3. része. A film vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, de mindenekelőtt egy elemi szintű csalódás jelentkezett nálam hatására, méghozzá az emberi természet kapcsán.
Felmerült bennem a kérdés, hogy mégis mióta normális az, hogy a szórakoztatóipar alappilléreként a moziban természetessé, sőt igényeltté vált az erőszak ábrázolása?
A Kingsman 3. része egy előzménytörténet, mely az első világháború eseményeire építi cselekményét. Véres jelenetek végtelen sorát mutatja be teljes részletességgel, különböző gyilkossági formákat és a háború egyéb kegyetlen borzalmait. A következő cikket azonban nem filmkritikának szánom, pusztán a film erőszakosságának kapcsán bennem felmerült gondolatok papírra vetésének.

Az előzőleg feltett kérdésemre, miszerint mióta vált a szórakoztatóipar alkotóelemévé az erőszak, hamar választ adtam magamnak: Nagyjából, amióta ember az ember. Elég visszatekintenünk az ókori Rómára: „Cirkuszt és kenyeret a népnek” – szólt egy császár, és kezdetét vették a gladiátorharcok. Ez egy nagyon jelentős pont volt az erőszak intézményesítetté válásában.
Amennyire tudjuk, az ókorban sem élvezte mindenki az emberi erőszak efféle jellegű kegyetlenségét. A római állampolgároknak, főként a patríciusoknak társadalmi helyzetükből adódóan volt már-már kötelező a részvétel. Itt történelmi érdekességként említeném meg, hogy például a római Colosseumban a fontosabb családok nevei a kijelölt ülőhelyükön kőbe voltak vésve, így nyomon követhetővé vált, hogy ki van jelen az adott eseményen.
Engedjétek hát meg, hogy vonjak egy párhuzamot a Colosseum harctere és Hollywood véres mozivászna közt.
Az erőszak jellege nem sokat változott. A különbség csupán annyi, hogy a mozivásznon látottak nem valóságosak. De mégis milyen hatással van ez az emberi lélekre?
A legnagyobb probléma talán az, hogy az ember szeme egyszerűen megszokja a látványt. Az ember egyike azon fajoknak, amelyek a legnagyobb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek. Ezért is nem haltunk még ki. És ha fajunk képes volt alkalmazkodni hideghez, meleghez, vándorláshoz és stabilitáshoz, akkor mennyi idejébe telhet egy ilyen látvány megszokása?
A vérontás természetessé, majdhogynem legitimmé válik a képernyőn keresztül. A vér, a fájdalom, a gyilkosság már nem távoli, elvont fogalmak, hanem filmek ezreinek központi témái.
Míg dédszüleink, ha nem harcoltak a háborúban, és nem láttak különösebben eldurvuló kocsmai verekedést, akkor nem törvényszerű, hogy találkoztak volna gyilkossággal, addig a későbbi generációkban már gyerekek ezrei nőnek fel úgy, hogy a képernyőn keresztül az erőszak számtalan módját látják megjelenni, és ezek a képek beleépülnek a lelki világukba, formálják természetüket.

Kevés az olyan dolog az ember életében, amiről bátran kijelentheti, hogy feltétel nélkül rossz. A világ tele van szubjektív dolgokkal, felnőttünk már, tudjuk, hogy semmi sem fekete-fehér, és a jó és a rossz harca a mesékbe való. Az erőszak viszont, az emberi élet kioltása kérdés nélkül a rossz kategóriájába tartozik.
Európa nem volt rá felkészülve, hogy az erőszak kilép a filmvászonról, és újra a mindennapok részévé válik. Azt még kevésbé tudhattuk, hogy újra háború lesz, valódi háború, túl a kibertéren, emberáldozatokat követelve. Fiatal ukrán és orosz katonák ezrei mennek úgy a frontra, hogy nem tudják, mi várja őket. Talán elhiszik, hogy olyan lesz, mint a filmekben. Talán mindegyikőjük a főszereplő bőrébe képzeli magát, egy Kingsmanébe, a hollywoodi hősébe, aki egymaga vet véget a borzalmaknak. Nem tudhatjuk.
Ilyenkor azonban mind elgondolkozunk rajta, hogy miféle ördög lakik az ember természetében, aki ezeket a zsinórokat húzogatja? Miért leljük örömünket az erőszakban és az azt vászonra vivő filmekben?
Az ember semmit sem változott; fejlődött a technika, haladtunk a korral, de az emberi természet legjava ugyanaz maradt, ugyanazok a patríciusok vagyunk, akik ezer évvel ezelőtt a kőpadokon ültek. Az arénát fokozatosan leváltotta a színház, majd a mozi. A különbség csupán annyi, hogy mára már online jön minden: a vers is meg a vér is. Jobb esetben.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *