202110.06
0

Neoavantgárd Magyarországon

A nyugati avantgárd és neoavantgárd egyenesen intézményellenesnek hatott, és sok alkotó igyekezett a galériákon kívül érvényesülni.

A magyar neoavantgárd törekvéseknek meghatározó alakja volt Kassák Lajos, aki az avantgárd eszméket követve több társával megalapította az Európai Iskolát, ami terjesztette a modernizmus eszméit és támogatta a művészeti pluralitást. A művészcsoport sajnos nem bizonyult hosszú életűnek, mert 1949-re a szovjetek felszámolták. Az avantgárd művészet egyszerűen befogadhatatlan volt a kommunizmus számára, mert nem volt egyértelmű a vizuális nyelvezete, így nehezen volt beilleszthető a propagandába (ezalól kivétel például Rodchenko munkássága). Az avantgardistáknak belföldön már a háború előtt sem volt könnyű érvényesülniük, de 1945 után a kommunista rezsim még nagyobb nyomást gyakorolt a művészekre, és a sztálini évek alatt kiépített szocialista realizmus igyekezett teljesen kiszorítani a modern képzőművészetet. Az 50-60-as években a kommunisták a TTT (Tiltott, Tűrt, Támogatott) alapelvét követték, ami a nevéből adódóan kategorizálta a művészeket. A támogatott művészek a rendszernek kedvező műveket gyártottak, a tűrt kategóriába tartozó egyéneket megfigyelték, míg ha valaki tiltott besorolást kapott, felléptek ellene.

Pinczehelyi Sándor, Sarló és kalapács I-IV, 1973, Ludwig Múzeum; Forrás: avantgarde-museum.com

A 60-as évek másik felében aztán a Magyarországon maradt avantgardistákat felkereste a fiatalabb generáció, akik már nem érték be a szocializmus dogmáival, és meg akarták ismerni az univerzális művészetet. Így kezdődött a neoavantgárd, ami aztán a 70-es években dinamikus fejlődésnek indult, többek között a művészi csoportosulásoknak köszönhetően. A 60-70-es évek neoavantgárdja azonban továbbra is a megtűrt vagy a tiltott kategóriába esett, ezért játszott nagy szerepet a művészek underground mozgolódása. Ilyen csoportosulás volt a Molnár Sándor által 1958-ban alapított Zuglói kör, aminek tagjai a festő lakásán gyülekeztek, hogy a kortárs nem figuralista képeket analizálják, és Kandinsky elméleteiről vitázzanak. A Zuglói kör tagjainak egy része később megalapította a Pesti Műhelyt, aminek programját Bak Imre, Fajó János és Nádler István dolgozták ki. A Műhely a konstruktivista tradíciókra helyezte a hangsúlyt, és a tagok munkái a strukturalizmus és a hard-edge jegyeit képviselte. A művészeti csoportok teljesen organikusan jöttek létre, változtak vagy épp bomlottak fel attól függően, hogy a tagok milyen nemzetközi művészeti kérdéssel foglalkoztak.
1968-ban aztán létrejött az első Iparterv-kiállítás, amelyen először volt lehetősége bemutatkoznia a fiatalabb generációnak, többek között Jovánovics Györgynek, Méhes Lászlónak, Bak Imrének és Nádler Istvánnak. A kiállítás helyszíne privát klubként volt minősítve, így próbálták a szervezők kijátszani a rendszert, amely egyáltalán nem támogatta a modern képzőművészetet. Az itt kiállító művészek a nyugati trendeket követve nem a stílusra fókuszáltak, műveikkel próbáltak egyfajta fúziót létrehozni a nyugati és a keleti képzőművészet között. Absztrakt képeket festettek, amelyek a pop-art, op-art és a hiperrealizmus által inspirálódtak, performance-okat mutattak be, és keverték a nyugati tendenciákat a hazai elemekkel. Az Iparterven kívül meghatározó szerepe volt a balatonboglári kápolnának, ahol 1970–1973 között nyaranta összegyűltek a fiatal művészek. A szervezők igyekeztek meghívni külföldi művészeket a vasfüggöny mindkét oldaláról, ami természetesen nem számított jó elvtársi magatartásnak a hatalom szemében. Bak Imre elbeszélései alapján állandó agresszióra lehetett számítani a hatóságoktól, de még így is csodás időszaknak írta le a balatonboglári nyarakat. Mivel a Magyar Képzőművészeti Főiskolán is eltitkolták a diákok elől a kortárs művészeti eszméket, a diákok a főiskola melletti Rózsa Presszóban gyülekeztek, ahol kiállításokat is tudtak szervezni.
A Kádár-rendszer alatt valamivel felszabadultabb volt a hangulat, mivel Magyarország gazdaságilag nyitott nyugat felé, így a kulturális légkör is liberálisabb volt. A 70-es évek elejétől az absztrakció fogalma már megjelenhetett könyvek és újságok lapjain. A művészek kihasználva ezt a kultúrpolitikai szelepet, igyekeztek aktív szerepet játszani a művészet nemzetközi színterén.

Cseh-szlovák-magyar művészek találkozója Balatonbogláron, 1972. augusztus 26-27.; A képen: Bak Imre, Peter Bartoš, Beke László, Erdély Miklós, Stano Filko, Galántai György, Halász Péter, Hap Béla, Háy Ágnes, Hencze Tamás, Jovánovics György, J. H. Kocman, Legéndy Péter, Major János, Méhes László, Pauer Gyula, Vladjimir Popović, Petr Štembera, Rudolf Sikora, Szentjóby Tamás, Szeredi Anna, Tót Endre, Türk Péter, Jiří Valoch; Forrás: artpool.hu

Az állami berendezkedés miatt míg a nyugati neoavantgárd művészet a festészet és az avantgárd intézményesítésének kritikájából alakult ki, addig Magyarországon a fiatalok arra törekedtek, hogy kiszabaduljanak a szocialista elszigeteltségből, és részt vegyenek a nemzetközi színtéren. A magyar neoavantgárd teljesen más tradícióból indult ki, mint a nyugati. Peter Bürger a 70-es évek első felében fogalmazta meg Az avantgárd elmélete c. kötetében, hogy a demokratikus államokban az avantgárd a művészet autonómiáját eredményezte. A 19. sz. végén intézményesített művészet a következő század elején le akarta vetkőzni a korlátait és azokat a kereteket, amelyekbe a szakma bele akarta illeszteni. A nyugati avantgárd és neoavantgárd egyenesen intézményellenesnek hatott, és sok alkotó igyekezett a galériákon kívül érvényesülni.
A magyar neoavantgárd képviselői sajnos sokkal kisebb figyelmet kapnak, mint Pollock, Warhol vagy Malevich. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a közép-európai művészek iránt is. A keleti blokk egy teljesen más kultúrpolitikai környezetet teremtett a benne élőknek, amiben sokszor életveszélyes volt képviselni a nyugati művészeti tendenciákat. Felmerül a kérdés, ez mennyire alakította az értelmiség identitásérzését, és miben befolyásolja a mai Közép- és Kelet-Európát, egyáltalán beszélhetünk-e valamilyen különálló identitásról a posztszovjet államok kapcsán? Ennek megfejtése azonban sokkal komolyabb kutatómunkát venne igénybe, így a gondolatot itt hagyom az Olvasónak...

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *