201912.14
0

Egy nap művészet nélkül

De még így is arra jutottam, hogy az életünk végtelenül szürke és sivár lenne, ha nem olvashatnánk, járhatnánk színházba, hallgatnánk zenét vagy csak huppannánk le a fotelba egy film kedvéért.

Rögtön, az elején leszögezném, hogy művészettörténetet tanulok. Szóval, hogy nekiveselkedjek ennek a kihívásnak, talán nem volt életem legjobb ötlete. Az első problémám a nap kiválasztása volt. Végül sikerült egyet találnom, mikor csak tornám lett volna (amire nem mentem el…hoppá).

originalweheartit.com

Nagyjából kilenc körül keltem, mivel az iskolai kötelességeimet egy laza mozdulattal átugrottam, ahogy azt már fentebb említettem. Általában 30-45 percre van szükségem reggelente ahhoz, hogy felébredjek, megreggelizzek, megigyam a kávémat, és ne akarjak megölni minden második embert, aki hozzám akar szólni a délelőtt folyamán. Nem, nem vagyok szerethető ébredés után. És mit csinálok reggeli közben? Sorozatot nézek vagy olvasok. A nap első felében még nagyon következetesen akartam csinálni ezt az egészet, szóval csak csöndben megeszegettem a reggelim és megiszogattam a kávémat. Pocsék reggel volt.

Fél tizenegykor már az állomáson vártam a vonatomra. Úton hazafele mindig olvasok. Ez persze nem volt opció, ahogy a zenehallgatás sem. Még jó, hogy útközben gondolkodhattam ezen a cikken, mert már rég megőrültem volna, ha három órán keresztül kellett volna csendben kibámulnom az ablakon. Persze ehhez egy ülőhely jól jött volna, de most ne menjünk bele, hogy mennyire rossz a közép-európai közlekedésügy. Tehát két órája ha ébren voltam, és utáltam mindent és mindenkit.

Dél körül már embertelen méreteket kívánt ölteni az elkeseredettségem, mikor eszembe jutott utolsó mentsvárként, hogy pár podcast-epizód le van töltve a telefonomra. Egészen egyet találtam is, ami nem filmkritikával vagy irodalommal foglalkozott, hanem a nejlonbiznisszel és a fenntarthatósággal, így az utazásom utolsó fél órája végül nagyjából elviselhetően telt.

Egy órakor már nem bírtam tovább. Megnéztem két részt a Jóbarátokból. Meg nem mondanátok, hogy a következetesség nem az erősségem, ugye? Aztán inkább aludtam egyet délután, mert hát mit csináljon az ember, mikor az iskolai feladatai is mind művészettel kapcsolatosak??

Délután négykor végre sikerült kiszabadulnom a házból, és elmenni anyukámmal fodrászhoz. Persze szigorúan zenementesen vezettem le azt a 15 percet, míg beértünk a városba. Mára már eleget csaltam. Mondjuk arra nem gondoltam, mennyire nehéz lesz kivárni azt a fél órát, míg elkészül, könyv nélkül.

A vacsora és anyukám társasága normalizálta a hangulatomat az este folyamán, később pedig a barátnőimmel volt programom. Így végül is kijelenthetem, hogy jól végződött a nap.

Nem véletlenül fogtam bele az egész őrültségbe. A Visual Aids nevű szervezet szerette volna felhívni az AIDS-járványra a figyelmet a Day With(out) Art megnevezésű kezdeményezéssel. Ezen a napon, december 1-jén a galériák a képeik helyére egy fekete-fehér X-et és a betegséggel kapcsolatos tájékoztatókat helyeztek el.

visualaids.orgvisualaids.org

Amint már mondtam, művészettörténetet tanulok, és mivel nem akartam csalni, kicsit elodáztam ezt az élményt. Fő célom az volt, hogy rájöjjek, az iskolán kívül mekkora részét is teszi ki az életemnek a művészet. Bár azt hiszem, tudhattam volna, hogy nagyot. De még így is arra jutottam, hogy az életünk végtelenül szürke és sivár lenne, ha nem olvashatnánk, járhatnánk színházba, hallgatnánk zenét vagy csak huppannánk le a fotelba egy film kedvéért. Egy ilyen világból pedig szerintem még a legföldhözragadtabb emberek sem kérnének.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *