Ez olyan józsefattilás
Minden nap egy új lap, radírozni nem ér, Becsapod a holnapod.
Minden nap egy új lap, radírozni nem ér, Becsapod a holnapod.
Sem csepergés, Sem csapás, Ébredező Rügyfakadás Kell!
Vér vesz körül, Tengerré válik, Lelkem kinyílt, Porhadásig.
hordjanak inget, két számmal nagyobbat legyenek szakállasak és ráncosak és gyűlöljenek engem
Le akartam hozni a csillagokat, hogy lásd, mennyi csoda van ezen a világon. Ha kérted volna, mind a tiéd lehetne már.
Várom azt a percet, amikor Majd egyszer magához ölel, S végre rátalálok egy társra, Aki nem csak a felszínt látja. Hanem belém lát és fényével Felperzsel.
Így szeret, görbén, esetten, S széppé tisztul sebzett testem, Ha csupasz fürdet a kádban: Kicsi házam, kicsi házam.
Ez a világvége, Drága. Itt ér véget minden, innentől már csak Hátrafelé fordulva tekinthetünk vissza A mögöttünk még zöldülő lombokra, Miknek erezeteiben ott csörgedeznek még Pillanataink.
Ez a vers csak odaégett ebéd egy olcsó, zacskósleves, és ráfeledkeztél, hogy kész a kávéd, fejbe rúg, de édes.