Versválogatás I.

Árnyék

A múlt sötét,
Csendesen képzi
Szíved hegét.

Hajam lobog,
Heves rohanás,
Hiába futok.

Sejtelmes
Az élet, mi
Kegyelmes.

Visz előre
A koldus homály,
Fényedbe.

Dunánál

Szitál az eső,
Zenélnek a fák.
Ugrik a harcsa,
Öröm-kavalkád. 

De hallik a sírás,
Vihar közeleg.
Bőrig ázok,
Szívem megreped. 

Nem jön a nyár,
Ízlelget a sas.
Felszakad a bőröm,
Szívem vad.

Vér vesz körül,
Tengerré válik,
Lelkem kinyílt,
Porhadásig.

Ha lenne egy cigarettám..

Kikandikálok az ablakomon,
Megcsap a hideg e tavaszi napon.
A könny is az arcomra fagy,
Mond, vajon te merre vagy?

Csend honol, a bárok üresek,
Nincs se hangos szó, se felesek.
Ritka, eddig nem észlelt pillanat,
Az utcák a semmitől konganak.

Nézek, s a szemközti oldalon nem látni mást,
Csupán az erkélyen néhány cigarettaszívást.
Bárcsak az én birtokomban is lenne,
Fújnám a füstöt a végtelenbe.

Hinném, ha lelkem valóságát belelehelem,
Szívem régi dermesztőjét elengedhetem.
Csatangolásában a messzeségbe veszne,
Tán ez lenne Isten legnagyobb kegyelme.

Még egy kis nyirkos levegő jut a tüdőmbe,
Majd a kezem ráfeszül a kilincsre.
Újra belepi a szobám míg kilégzek
A sok szeretet mit irántad érzek.