Az olvasó ott kezd el először gyanakodni, mikor megjegyzi, hogy „igazán nagy súly ez [a megjelenést megelőző elvárások] egy ilyen apró fiatal nő vállára”, de ezt még elintézi egy izmosabb szemforgatással.
Míg a gettókban mozgó női futárok példaképnek számítottak minden ellenálló szemében, az erdőben, vidéken mozgó zsidó partizánnők többsége elnyomta személyiségét…
Mázoljuk ki a szobánk falát fehérre, s engedjük, hogy a nap sugarai felfessék rá a mosolyod.
Vajon miért szembesülünk azzal, hogy bár a statisztikák még mindig riasztók, a feminizmus már-már szégyellnivaló nézetté vált?
Diszkográfiája mégis koherens marad, mintha maguk az albumok is egy történetet mesélnének el, és kölcsönös hatással lennének egymásra.
Nosztalgiát ébreszt bennünk egy olyan kor iránt, amit nem éltünk meg.
Ott van bennük az erőszak, a mágia, a jól ismert alakok, viszont olyan formában, hogy a mai olvasók számára is magával ragadó legyen.
Ült már mellettem autóban, utazott velem a vonaton, sétáltunk együtt az esőben – gerince mindvégig sértetlen maradt, lapjai érintetlenek.
Tőzsér egy olyan egyedi poétikát teremt, amelybe átemeli a régi kor nagyjait, s azok így egy teljesen más kontextusban, teljesen más értelmezési szempontok alapján figyelhetőek meg.
Kedvükre lehet azoknak, akik kifejezetten a realitás elől menekülnek, s azoknak is, akik szívesebben maradnak a valóság talaján.
