Élni vagy henyélni
Érzelmes pillanatoknak természetesen nincs híján (…), viszont a valódi, teheneket megszégyenítő bőgés elmaradt, helyette elismerő bólogatással nyugtáztam a záró képsorokat.
Érzelmes pillanatoknak természetesen nincs híján (…), viszont a valódi, teheneket megszégyenítő bőgés elmaradt, helyette elismerő bólogatással nyugtáztam a záró képsorokat.
A filmet, mint a kultúra tükrét vizsgálja, aminek ugyan az elsődleges céljai közt szerepel a szórakoztatás, ám ehhez ideális esetben nem kéne beáldoznia a mélységet.
Még mindig a kiszámíthatatlanság és a misztikum adták meg az alaphangulatot, viszont egyre több filmkészítő próbált komolyabb, de legalábbis mélyebb téteket szabni puszta életveszélynél.
Cohen még mindig rá tudja venni az embereket, hogy kamera előtt felvállalják a valódi énjüket, csak rasszista, homofób rodeósok helyett ezúttal a vírustagadók, valamint a magukat politikai enciklopédiának gondoló extrémisták lépnek a mikrofon mögé.
Ez a film ugyanis korántsem pártatlan dokumentáció, hanem végtelenül dühös felkiáltás egy zsarnoki rendszer és az azt támogató, begyöpösödött társadalmi szféra ellen.
Végső soron ezért érti meg a nagyközönség minden filmjét. Mert a matematika, statisztikák vagy a jogi zsargon mögött mindig ott dobog egy sérülékeny emberi szív, ami által a társadalmunk legbonyolultabb koncepcióit is egy pillanat alatt átérezhetjük.
Aki az Eredet ikertestvérére számított, az valószínűleg nagyot fog csalódni, a Tenet ugyanis hangulatában sokkal közelebb áll a Dunkirk kimért feszültségéhez. Olyan élmény, amit nem szabad túlgondolni, hanem hagyni kell, hogy sodorjon magával.
Egyedülállóan szórakoztató élmény, és annak is ékes bizonyítéka, hogy az önkifejezésnek nem feltétlenül kell jónak lennie ahhoz, hogy kulturális értékkel bírjon.
…erről szól az egész történet. A nézőpontokról. Arról, hogy mindent többféleképpen lehet látni, és semmit nem lehet egyszerűen „jóra” és „rosszra” lecsupaszítani.
Milyen vicces, nem? Ezek a sorozatok alapvetően az idősebb korosztályt akarják megszólítani, a legtöbben mégis kinövünk belőlük. Azért, mert idővel már nem elég az, hogy nevessünk a világ abszurditásán.