Népszolgálat helyett a nép kiszolgálása

Ha az első, 1928-ban szervezett gombaszögi tábor jön szóba, akkor a Sarló mozgalom megalakulására és Balogh Edgár, a tábor főszervezőjének közéleti szerepére kell gondoljunk. Az 1920-as és 1930-as évek fordulóján kialakuló, új kisebbségi magyar nemzedék Csehszlovákiában egy olyan programot próbált megfogalmazni, amely a magyarlakta falvak lakóinak szellemi és gazdasági felemelkedését szolgálta volna. Balogh egész élete során – még ha az általa vallott ideológia mérsékelten változott is – a „népszolgálat” fogalmát testesítette meg személyisége és munkássága által. Ez alatt pedig azt értjük, hogy az értelmiségnek feladata van és felelőssége saját kisebb közösségével szemben. Művelődési szempontból is, hogy az hiteles információk birtokába kerülhessen arra vonatkozóan, hogy kik, hogyan és miért képviselik őt az adott állam vezetői előtt.

Július 16-án a Tóth Károly sátorban került megrendezésre Öllös László, Tokár Géza és Tóth Barnabás Felicián politológusok beszélgetésére a három magyar érdekeltségű szlovákiai párt (Magyar Közösség Pártja – MKP, Most-Híd, Összefogás Mozgalom) egyesítéséről. Az Új Szó napilap az eszmecserét annak apropóján szervezte meg a szakértőkkel, hogy a felek között egyezmény született arra vonatkozóan, hogy a Szövetség nevű politikai mozgalom kereteiben fuzionálnak. A közéleti szubjektum arculatára és ideológiai irányára vonatkozóan viszont egyéb részletekre továbbra sem derült fény. A szlovákiai magyarság saját érdekképviseletét továbbra sem látja körvonalazódni: a nagy szépség helyett a nagy homályt látjuk…

A kérdés fennáll: mi is a nagy szépség? A homogén egység? A heterogén megalkuvás? És politikusaink miért kerülgetik a forró kását választóik előtt, ha úgyis tudjuk, hogy a szervilizmus és a szolgaság jelen van? Az igák pedig kisebb részt Pozsonyba, nagyobb részt pedig Budapestre vezetnek. Mélyebben hajolnak meg az államtitkárságon és egy bizonyos somorjai birtokon, mint Zoboralja falvainak lakosai vagy a nagyszelmenci Mariska néni előtt, akik több évtizeden keresztül a népszámláláson vállalták magyarságukat. A szolgálat fogalma épp ezért változott meg: valódi képviselet helyet a körbe-körbe zsarolás és ezt kihasználó opportunista politikai sarlatánok váltak osztályrészeinkké.

Mivel a „felvidéki magyar identitás” egy évszázadon keresztül nem vált olyan konkrétan körülhatárolható jelenséggé, a 21. században magyar érdekeltségű pártjaink egy új módszert vetnek be annak megteremtésére. Az alkotás folyamán önmaguktól el nem vonatkoztatva, egójukat rákötözve az öntudat gyökereire – Fábry Zoltán szavaival élve – a pillanat politikájával, a kényelem egygenerációs jövőtlen akarásával zuhannak a semmibe. Mi pedig velük együtt. Jó lenne végre látni az egész képet. Jó lenne tanulni, jó lenne úgy haladni, hogy látjuk nemcsak azt, ami a most, hanem azt is, ami volt és ami lesz. Legalábbis törekednünk kell rá. Ne mi igazodjunk pártjainkhoz, hanem ők hozzánk! A jól hangzó, hangos jelszavak helyett észszerű programot nyújtsunk nemcsak a szlovák parlamentben, hanem a szlovákiai magyar közösség számára is.

Ideje tudatosítani politikusainknak, hogy a könyvek nem díszek a polcon, hanem eszközök. Ahhoz, hogy effektíven és hitelesen tudjanak megjelenni előttünk és képviselni minket – Balogh Edgár után szabadon –, a polihisztorság nem elég. Kisebbségi közösségünknek van múltja, jelene és jövője, s az utóbbi kettővel minél jobban tisztában kell lenni. Az új módszerek, a marketingfogások pedig nem fognak olyan identitást teremteni, amely egy olyan alapot képes lerakni, hogy az egy stabil építmény lehessen.

Meg kell erősíteni civil kezdeményezéseinket, hogy azok diktálhassák a közéleti léptéket, ne politikai pártjaink. S ezt nemcsak szlovákiai magyar, hanem országos spektrumban vizsgálva is. Az igazi megújulás a választón múlik és az ő nyomásgyakorlásán. A politikai szubjektumok és parlamenti szemfényvesztők viszont – a nyomást kikerülve – mesterséges ködöt fújnak szemeink elé. Ideje visszatérni a két világháború közötti ifjúsági hagyományainkhoz: a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetségéhez, a prágai Szent György-körhöz és a Sarló eredeti, 1928-as ideológiai alapjaihoz. Ezek egyike pedig a pártpolitizálástól való távolmaradás és folyamatos nyomásgyakorlás a pártokra, hogy politikusaink még véletlenül se kényelmesedjenek el a bársonyszékekben és az irodákban. A nép kiszolgálásától, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elvtől és a szüntelen számítgatástól így juthatunk el a valódi, baloghedgári népszolgálatig, Gombaszög eszmeiségéig.