Szomszédok, jóbarátok, bűntársak

A „krimi” szó valószínűleg a legtöbbünknél főleg holttestek fölött térdelő kabátos detektívek vagy laboratóriumban vérmintákkal szöszmötölő helyszínelők képeit idézi meg. Az embert valóban újra meg újra le tudja kötni egy-egy fiktív nyomozó frappánsan metodikus hajszája a tények után, ám mind tudjuk, hogy a valóság többnyire messze túl összetett az objektivitáshoz. Hiszen mi van akkor, ha egy adott szituáció főszereplője egy családtagunk vagy barátunk? Ugyanúgy alárendeljük magunkat a törvénynek? Ugyanúgy hagyjuk kibontakozni a tetteik következményeit? Ugyanúgy navigálhatjuk a helyzetet pusztán tények alapján? Ezeket a kérdéseket vizsgálja az HBO új minisorozata, az Easttowni rejtélyek.

A cselekmény helyszíne egy Easttown nevű észak-amerikai kisváros, melynek összetartó közössége egy napon egy tinédzser lány meggyilkolására ébred. Az ügyet a savanyú kedélyállapotú Mare Sheehan nyomozó (Kate Winslet) kapja, akinek még mindig a feje fölött lebeg egy, a közelmúltban kudarcot vallott nyomozása és az amiatti közfelháborodás. Oldalán a fiatal Colin Zabel detektívvel (Evan Peters) Mare munkához is lát, ám az eset egyre csak bonyolódik, a lakosok közül ugyanis senki nem mer teljesen őszinte lenni a nyilvánosság (vagyis az ismerősök) előtt. Ha pedig mindez nem lenne elég, Mare-t magát is egy friss családi trauma utóhatásai szabotálják, ahol csak lehet.

Azt érdemes rögtön leszögezni, hogy aki a BBC Sherlock-jához hasonló, pörgős bűnügyi akciófilmet vár, az 20 perc után horkolva fog ledőlni a kanapéról. Az Easttowni rejtélyek meglehetősen lassú folyású thriller, amiben a tulajdonképpeni gyilkosság is csak a szereplők alapos bemutatása után következik. A korai epizódokban a nyomozás szinte összefolyik a kisváros mindennapos interakcióival, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a sorozat eseménydúsabb második felére kiismerjük a játszma minden résztvevőjét. Ebben a nyomozásban ugyanis háttérbe szorulnak a tények és a bizonyítékok, hogy helyet szorítsanak a lényegnek: az emberi viszonyoknak és azok minőségének. A valódi hangsúly mindig azon van, hogy éppen ki falaz kinek, ki próbál jobb színben feltűnni, a forgatókönyv pedig maga is a pletykákra és megérzésekre alapul, néha szándékosan zsákutcába kergetve a nézőt. A történet szerkezete roppantul labilis, és akár darabjaira is eshetett volna, ha nem támasztaná alá a kifogástalan szereplőgárda.

A vezéralakítás nyilván Kate Winsleté, aki megkockáztatom, az Oscar-díja óta nem volt ennyire erős. Már-már kellemetlen, mennyire hitelesen ragadja meg Mare lelki állapotának nyers keserűségét, ezzel megmentve őt attól, hogy csak egy újabb megtestesülése legyen a lecsúszott, életunt detektívklisének. Az ő jellemfejlődésén keresztül követhető a legtisztábban az a szociális és morális dilemma, amit egy efféle kisvárosi tragédia vonhat maga után. Külön említést érdemel Evan Peters is, aki meglepő eleganciával válik Winslet jinjének jangjává, kellő energiával megtöltve a nyomozás kezdeti letargiáját. A kevés képernyőidő ellenére brillírozik Jean Smart is mint Mare cinikus, a lánya helyett is laza anyja, vagy Julianne Nicholson, aki Mare barátnőjeként folyamatosan az őszinteség és a családja érdekében álló titoktartás közt ingázik. Igazából napestig lehetne beszélni a mellékszereplőkről, mert mindannyian érdekes, a jelenlétük hangsúlyosságához mérten komplex figurák, rajtuk keresztül pedig abszolút hitelesen épül fel Easttown ökoszisztémája, a néző pedig elég talajt kap ahhoz, hogy a rendelkezésére álló információ alapján maga is teorizálhasson (ahogy az a jó krimikben lenni szokott).

A hiteles szereplőknek hála maga a dráma is végtelenül emberi, ezáltal pedig a cselekmény a kimértsége ellenére sincs híján izgalomnak, csak megállás nélküli libabőrözés helyett ritka, de akkor bolygóméretű gyomronrúgásokban adagolja. Az írók nem fogják vissza magukat, kíméletlen realitással ábrázolják a közösségi lét legsötétebb pillanatait. A gyilkosság tragédiája, az annak következtében végigsöprő olthatatlan düh mind meghatározzák a hangulatot, ahogy a naturalista világkép is. Pincébe zárt szexrabszolgáktól kezdve tinédzser terhességen át egészen az autizmusig számtalan tabutéma jelenik meg, aki pedig nem bírja elviselni, hogy egy történet komolyabb megvetés nélkül, pusztán tényszerűen ábrázoljon például családon belüli vagy kiskorúak és felnőttek közti szexuális viszonyokat, az inkább maradjon távol ettől a sorozattól. Kényeskedésnek itt semmi helye, még akkor sem, amikor ténylegesen beindul az akció. Elképesztő, mekkora feszültséget lehet kelteni, ha elhitetjük a nézővel, hogy minden szereplő feláldozható, a szimpatikus mivoltuk egyiküket sem menti majd meg egy kósza lövedéktől. Az utolsó epizódokban szó szerint a torkomban dobogott a szívem minden alkalommal, amikor konfrontációra került a sor, ezzel pedig az Easttowni rejtélyek olyan vérfagyasztó krimiélményt biztosított, amilyenhez a True Detective első évada óta nem volt szerencsém.

Ami viszont a technikai és narratív bravúrok mellett mégis különlegessé teszi ezt a történetet, az maga Easttown, aminek hét epizód erejéig magunk is a lakosaivá válunk. A jelenetek halmozódásával egyre melengetőbbé válik viszontlátni egy-egy flúgos öregasszonyt vagy szerelmespárt, viszont az efféle közösségek átka is kihangsúlyozódik, ahogy szemtanúivá válunk, hogyan borít fel mindent egy tragédia és az annak kapcsán fényre derülő titkok. A klasszikus krimikre jellemző objektivitás egy pillanat alatt kizuhan az ablakon, a baráti kapcsolatok tükrében harmadlagossá válik az, amit a bizonyítékok mondanak, az igazság pedig minden esetben valaki bizalmába kerül. És ugyan a törvény elismeri a helyes döntéseket, a közösség jó eséllyel csak kirekesztéssel és magánnyal tudja majd díjazni. Ezeknek a sajátos téteknek köszönhetően minden hazugság és minden kívánatlan fordulat letaglózóbb, ahogy a rejtély végső, megindítóan emberi megoldása is, viszont általuk a katarzis, a megbocsátás és a megbékélés is sokkal intenzívebbé válnak. Easttown tragikus krónikája az egyik legnagyobb érzelmi hullámvasút, amiben az utóbbi években részem lehetett.

Az HBO kínálata tehát újabb remek sorozattal bővült, amit a fantáziátlan magyar cím ellenére is csak ajánlani tudok mindenkinek. Roppantul egyedi krimi egy kifogástalan Kate Winslettel, amiben az a legjobb, mennyire a díszletei és szereplői közé tudja szippantani a nézőt arra a 7 órára, amíg tart. Kifacsar, majd újra felépít, ahogy azt a legnagyobb műalkotások teszik. Nézzétek meg!