Puncs, bársony és más drogok

Mucha Dorka debütáló regénye, a Puncs a 90. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában.

Ha a puncs szóra gondolunk, eszünkbe juthat az a rózsaszín mázas süti, amelyet a mama mindig jobban készít, mint amit a cukrászdában veszünk. Gondolhatunk még a karácsonyi vásárok aduászára, az alkoholos, fűszeres átmelegítőre, és a nemrégiben elterjedt társkeresőre, amely sugardaddyknak közvetít sugarbabyket. Azt hiszem, a három ötvözetével keresztelte meg Dorka a regényt.

A történet alapkoncepciója egy tanár-diák viszony, amely témáját tekintve akár egy sablonos szerelmi történet is lehetne, ám Mucha Dorka könyvét nem ez teszi különlegessé. A narráció szaggatott, a jelenben kezdődik, innen fejtjük vissza a szálakat, az ok-okozati viszonyt. A regény nyitósora „Ha kérdeznéd, azt válaszolnám, hogy nem szerettem”. Az elbeszélői nyelv maibb nem is lehetne, eszköztárába a szleng szavakon kívül helyet kapnak a káromkodások és a nemzetközi nyelvekből magyarosított (vagy csak átvett) elemek egyaránt. A szerző már a történet elején tűpontos, ironikus leírást ad a Z-generáció képviselőiről, így saját főhősnőjét is ezen a szemüvegen keresztül szemléli. „Ezredfordulósok, így hívnak minket. Híresek vagyunk az önimádatról, és egyfolytában a jogainkról picsogunk. Mi vagyunk azok, akik már a részvételért is érmet kapnak, rágógumiból építünk Szabadság-szobrot, és álmunkban Havas Jonnal dugunk. Mindent megosztunk a világgal, legyen az egy fingás vagy egy gyümölcsjoghurt. De tudod, mi a baj? Az az igazi bűnünk, hogy le sem szarjuk az egészet.” A regény főszereplője végig anonim marad, névtelensége mégsem teszi személytelenné, hiszen az ő perspektívájából követjük a történéseket. Introvertáltsága ellenére rengeteg külső interakció éri, melyekre csak indirekt módon reagál, fejben párosítja már egy korábbi élménnyel, vagy épp kibúvót keres, hogy hogyan zárja le a konverzációt. Környezete felé kevés a kommunikáció, és oldalakat szentel annak, hogy hogyan konvertálja le magában a körülötte zajló világot.Egy alkalommal bársonykanapén ül. Hosszan, nyersen ecseteli, hogy mennyire utálja a bársonyt. „Tudod, mi a bajom a bársonnyal? […] Az, hogy ha hozzáérsz, akkor nyoma marad. Akármit csinálsz benne, marad rajta egy sáv, ami arra emlékeztet, hogy ott ki ért hozzád vagy te mihez értél hozzá.” Utálja, hogy minden érintés meglátszik rajta. Hiszen ő maga is ilyen. Személyisége még nem alakult ki, minden élmény, tapasztalat csiszol „nyomot hagy” rajta. Főhősnőnk legjobb barátnője, lakótársa Amarillaolyan számára, mint Pinokkiónak Tücsök Tihamér, a két lábon járó lelkiismerete. Próbálja terelgetni őt a helyes útra, mégha néha ezzel önmagának okoz is fájdalmat, például, mikor a Bálinttal való kapcsolatában ad (kéretlen) tanácsot. Bálint egy nagyon pedáns, „anyukák álma” fiú, akihez te is örömmel adnád a lányodat. Tiszta szándékkal, kertelés nélkül közeledik. Ő az a plátói szerelem, amire a lány egy része nagyon vágyik. Néha figyeli őt alvás közben, és megnyugszik a fiú szuszogásában.

Az idillt a Tanár úr egy-egy SMS-e töri meg. Tanár úrcsaládos ember, főhősnőnk az egyetemen találkozott vele, aki az indexével együtt a telefonszámát is odacsúsztatja neki. Itt kezdődik meg a toxikus viszony, amiből a lány egyre lejjebb csúszik. A közöttük lévő alá-, fölérendeltségben mindig a tanár áll nyerésre. A korkülönbség, a tanár-diák szerep, a férj-szerető státusz, az anyagilag függő-független párhuzam, mind-mind a Tanár úr felé billenti a mérleget a hierarchiai harcban. A narráció hangulata végig biztosítja az olvasót arról, hogy ez nem az a love story, amibe bele akarsz kerülni. Kapcsolatuk elején, a hódítási szakaszban még nem érezzük az egészet reménytelennek, mégis bujkálnak. Bujkálnak, mint mikor először cigizel, és még magad elől is rejtőzködsz. Mégis megvan a tiltott gyümölcs leszakításának mámorító érzése, amit hiába szakítottál le, a legédesebb, amit valaha kóstoltál, mégsem laksz tőle jól. Egyre éhesebb leszel, többet és többet akarsz, és minél inkább éhezel, annál inkább szabályozzák az adagodat. Főhősnőnk egy olyan primér kontroll alá kerül, ami alól önerőből nem tud kiszabadulni. Tanár úr tárgyilagosan kezeli az egész viszonyt, minden találkozó után borítékban fizet a „légy ott”-ért.

Reálisan látja a szituációkat, mindent helyén kezel, ám van egy az életkorából adódó tagadhatatlan, kiölhetetlen naivitása, ami állandóan felgyújtja benne a reményt.

Névtelen szereplőnőnk gyakran gondol a Tanár úr feleségére, Barbarára. Mit csinálhat, milyen lehet.„Amíg a gyerek alszik, ledől egy kicsit a kanapéra. Vagy nem. Ki tudja, mit csinál egy boldogtalan nő hajnali háromkor.”Míg egyszer felhívja őt Barbara, hogy menjenek el kávézni. Tanár úr elhívta magával a lányt Angliába, egy idilli életet, jövőképet fest le neki.Viszont a feleség kéri őt, hogy ne menjen vele. Végül nem megy vele.

A történet legvégén csúcsosodik ki a két nő közötti konfliktus, amikor ismét találkoznak, a Tanár úr Angliában, ők ketten pedig otthon. A lány nem érti, hogy a felesége miért van itthon, ha nem engedte, hogy ő elmenjen a tanárral. A nő közli vele, hogy egyiküket sem akarta magával vinni, mindvégig egy repülőjegyet vett. „Csak magának vett repülőjegyet. Nem volt másik jegy. Se neked, se nekem.”„Barbara összegyűr egy papírt, és felnevet. – Se veled, se velem nem tervezett semmilyen jövőt.”

Egy, kettő, három, százötvennyolc (Megint számolok.) oldal társadalom- és (talán) önkritika Mucha Dorka könyve.