Olvassam vagy nézzem? – Fahrenheit 451: az irodalom és a film kapcsolata

A Fahrenheit 451 egy szépirodalmi stílusban megírt disztópikus sci-fi regény Ray Bradbury tollából. A cselekmény a jövőbeli Amerikában játszódik, ahol a háború közepén betiltják az olvasást, és a tűzőrök kutatják, majd elégetik a megmaradt könyveket, illetve üldözik azokat az embereket, akik nem hódolnak be. Központi témája a média általi ferdítés, torzítás, és ennek az irodalomra, az önálló gondolkodásra mért negatív hatása. François Truffaut 1966-ban készített kultuszfilmet a regényéből, 451 Fahrenheit címmel. Ezt a két művet vettem górcső alá, összehasonlítottam őket, és kiszemezgettem a különbségeket.

A könyv megfilmesítésében a legnagyobb „poén” szerintem az, hogy tulajdonképpen hűen visszaadja a leírt gondolatot: a TV mindent torzít, izgalmasabbá tesz. Elsőként a legszembeötlőbbet, a történet lezárását emelném ki. A főszereplő, Montag egy meghasonlott tűzőr, aki otthonában könyveket rejteget, és estéit olvasással tölti. Sorsa akkor pecsételődik meg, amikor a felesége feljelenti – ekkorra Montag a könyvben és a filmben egyaránt eljut arra a pontra, hogy nem képes tűzőrként, a könyvek ellenségeként élni napjait. Éppen közölni akarja ezt a főnökével, amikor jelzést kapnak, hogy újabb könyveket fedeztek fel valahol, és menni kell felgyújtani. Montag a többiekkel együtt bepattan az autóba, és kiszáll saját háza előtt. Beatty, a főnöke azzal viccelődik, hogy neki ezúttal nem is kell keresnie a könyveket, hiszen tudja, melyiket hová dugta. Persze Beatty-nek nem elég, hogy elégetik Montag könyveit, extra büntetésül kezébe nyomja a készüléket – hogy ő kezdje a gyújtogatást –, amivel ő dühében először a franciaágyra tüzel (a könyv ezt szépen megfogalmazza: A kettős ágy sistergő suttogással lángolt fel, több melegséggel, szenvedéllyel, nagyobb fényt árasztva, mint amennyit valaha is tartalmazhatott).

Itt jön a csavar. Már előzőlegesen kimaradt egy, az eredeti műben meglévő, elég vaskos szál a forgatókönyvből – Faber, az öregember, akivel Montag tűzőrként egy razzia során találkozik, és bár akkor egy könyvet talál nála, futni hagyja. Montag, amikor átáll a „könyves” oldalra, felkeresi Fabert, hogy segítséget kérjen, s tőle hall az „élő könyvekről”, akik táborokban élnek, és titokban könyveket jegyeznek meg szóról szóra, hogy amikor újra szabad lesz az olvasás, újranyomtathassák őket. Tehát miután Montag felgyújtotta a házát, elmenekül ezekhez az emberekhez. A könyv szerint először Faberhez megy, aki tanácsokat ad neki, büdös, koszos ruhákat meg vodkát – állítólag csak a szagtalanítás végett (mivel egy robotkutya üldözi).

A filmkészítők azonban említésre se méltatták Fabert (Illetve egy jelenetben szerepel: amikor a tűzőrök egy játszótéren ellenőrzik az embereket, Montag letapogat egy öregembert, akinek a kabátja alá rejtett könyv egyértelműen kivehető, de ő úgy tesz, mintha nem vette volna észre. Egyébként közvetlenül ez előtt van egy nagyon vicces jelenet: Beatty talál egy minikönyvet egy kisbaba zsebében, és miután a mutatóujjával megdorgálja, elkobozza azt.), így muszáj volt valahogyan megoldani, hogy hősünk tudomást szerezzen az élő könyvekről. Ehhez kapóra jött Clarisse alakja, akibe Montag az első találkozás után beleszeret (Még hogy a sci-fi nem lehet szépirodalom! Jane Austen is megirigyelné a feleségét megcsalni nem akaró Montag gyötrődését kifejező gyönyörű mondatokat.), és aki a könyv közepén – nem mellesleg – meghal. Optimista vagyok, így arra engedek következtetni, hogy ezt a csalást a filmkészítők fricskaként követték el, hogy ezzel is erősítsék az írásom elején említett gondolatot: a TV torzít, izgalmasabbá tesz, mindig a happy endet keresi. Tehát a filmben Clarisse a tetőablakon át menekül el a rendőrség elől, és néhány jelenettel később újratalálkozik Montaggal, hogy meggyőzze, tartson vele az élő könyvekhez.

Visszakanyarodva a történethez: Montag tehát felgyújtja a franciaágyat, a könyveket, majd megöli Beattyt, és menekülni kezd – a könyvben egy robotkutya elől, akit az elfogására programoztak, a filmben pedig furcsa, zümmögő szerkezeteken repdeső emberek elől. A folyónál azonban elveszítik: a könyvben lemossa magát vodkával, felveszi a büdös ruhákat, így a kutya szagot veszít; a filmben pedig elbújik egy pokróc alá, így a légy-emberek nem veszik észre. Folytatja útját, és az élő könyvekhez érve egy kis TV készüléken követi nyomon saját maga elfogatását. Ez is egy szuper jelenet, és a filmadaptáció újfent túloz: egy rohanó férfit mutat a kamera, aki a fél városon keresztül menekül az üldözői elől (amit az emberek a TV-ben pontosan végignézhetnek) majd, amikor elfogják, rángatózik, hörgéseket ad ki, csak hogy fokozza a hatást. A könyvben elég csendben és gyorsan elkapnak egy random fiút a kihalt utcán késő este. Persze ez a rész is csak azért került így vászonra, hogy erősítse a könyv mondanivalóját.

Az eredeti történet végén Montag az élő könyvekkel együtt útnak indul, miközben mindenféle vadászgépek húznak el felettük, mert amúgy háború van. Pont, vége, háború van, ők meg mennek bele a semmibe, a nagy kérdőjelbe, mert lehet, holnap reggelre közéjük dobnak egy bombát, és akkor az egésznek semmi értelme.

A film ennél sokkal „hepibb”, az élő könyvek között újratalálkozik Clarisse-szel, akivel egymás csillámpóniszerű szemébe néznek, miközben a háttérben vadászgépek helyett vadludak húznak a naplementében, és valahol mintha felsejlene a szivárvány is. Komolyra fordítva a szót: Montag beáll élő könyvnek, naphosszat olvassa Poe „Rejtelmes történetek” című kötetét, próbálja memorizálni az oldalakat. Az utolsó képkockákban egy idős könyv haldoklik, és „felmondja magát” unokaöccsének, hogy általa megmaradjon az utókornak, és amikor a háborúnak meg ennek az egész kálváriának vége, amikor az emberek művészetet, tudományt és észt akarnak, újra leírhassák és kinyomtassák. Boldogság. Szerelem. És ami a legrosszabb: remény. Sikerült egy teljesen más végkifejletet kihozni az eredeti történetből. Remélem, ez is tudatos volt.

Hogy egy pozitívum azért említésre kerüljön a film javára: nagyon tetszett az a rész, amikor Beatty kapitány melegítette a kezét a tűznél, amivel Montag könyveit égették. A könyvben ezt csak élő könyvek csinálják, amire Montag először rácsodálkozik, majd pedig egészen csodálatos dolognak tartja, milyen pozitív dologra fordítható a tűz ereje. A filmben pedig épp a könyvek legnagyobb ellensége teszi ugyanezt – ezzel utalva rá, hogy Beatty talán mégsem az, akinek mutatja magát. Ez ugye a könyvben egyértelműen lejön, hiszen Beatty ontja magából az idézeteket, és direkt hergeli Montagot, hogy ölje meg, mert igazából ő sem akar egy ilyen világban élni.

Összességében véve egy nagyon jól megírt könyvről van szó, és szerintem a forgatókönyv sem véletlenül íródott úgy, ahogy: hiszen a rendező még arra is ügyelt, milyen könyveket enged láttatni: Bovaryné, Arisztotelész etikája, Tudománytörténelem, Don Quijote, Othello, és még sok más, nyomtatásban megjelent történetet, amelyet a világirodalom nagyjai vetettek papírra.