Pszichopaták a filmvásznon: Valós a veszély?
Nem kapunk nézőpontokat, egyedül Arthur tapasztalatait látjuk, és mindent kénytelenek vagyunk az ő szemével nézni. A film kétharmadánál pedig kiderül, hogy ez a szem teljességgel megbízhatatlan.
Nem kapunk nézőpontokat, egyedül Arthur tapasztalatait látjuk, és mindent kénytelenek vagyunk az ő szemével nézni. A film kétharmadánál pedig kiderül, hogy ez a szem teljességgel megbízhatatlan.
Rengeteget faraghatott az érzelmi intelligenciáján az, aki tavaly aktív mozilátogató volt…
…ha viszont idén a barátaiddal, a pároddal, kistestvér nélkül vagy akár egyedül töltöd a karácsonyt, miért ne nézhetnél meg valami vadabbat?
Miért van arra szükségünk, hogy jól megijesszenek bennünket, miért kell látnunk tengernyi vértócsát és hullahegyet? A pszichológusokat is régóta foglalkoztatják ezek a kérdések.
Megfigyelhető, hogy a magyar nyelvben a „mese” és a „rajzfilm” gyakorlatilag szinonimák, ami tök érdekes, ugyanis pont ebben látom a probléma gyökerét. Sokunkat elsősorban gyerekkori emlékek fűznek a mesékhez.
A Terminátor koncepciójában sokkal több van, mint amit az elmúlt húsz évben kaptunk, a Sötét végzetnek pedig megadatott a lehetőség, hogy mindenkit emlékeztessen erre
Amikor pedig a reményvesztett rajongók már félálomban csúsztak le a székről, akkor végre leesett az atombomba. Bejelentették a Call of Duty: Modern Warfare-t.
Egy nyomasztó, kegyetlen, vérprofi pszichodráma, ami nem állít görbe tükröt a társadalmunknak, hanem darabokra töri azt az arcán. Ja, és nem mellesleg a 2010-es évek egyik legjobb filmje.
A játékok társadalmi megítélése és a médiában való reprezentációja még mindig ugyanolyan, mint pár évtizeddel ezelőtt, holott a médium közben tizenhatszor újradefiniálta magát.
Dumbledore professzor irodája, a Weasley család otthonos konyhája vagy a Malfoy kúria hátborzongató étkezője megtették hatásukat. A Tiltott rengeteg pedig egészen lenyűgöző élményt nyújtott.