Tüskék és rózsák a kommentszekcióban

A kultuszkönyvek veszélyesek. De néha csak azok jelentenek gyógyírt a végtelennek tűnő időszakban, amelyben még az olvasás is túl megerőltető és fárasztó ahhoz, hogy öt oldalnál tovább jussunk egy történetben – nem még elmélyedjünk az intrika és fantázia világában. Időnként rá vagyunk utalva olvasóként, hogy a kultikus imádat vagy gyűlölet övezte könyvek felé merészkedjünk, remélve, kívánva, hogy belőlünk is kisajtolják valamelyik erőteljes érzelmet, ezzel visszarántva a légüres térből. Néha nehéz visszazökkeni az aktív olvasásba, mintha elfelejtené az ember, milyen jó is az átolvasott éjjelek okozta zsibbasztó kialvatlanság. Rég nem éreztem ezt. Hogy milyen, amikor képtelen vagyok letenni a könyvet, megválni a karakterektől, a fejemben élénken zsongó világtól.

Az interneten kialakult egy folyamatosan gyarapodó sarok, amely megtelt irodalomkedvelőkkel, akik határozott és időnként kegyetlenül őszinte véleményüket bátran tárják a világ elé – általában a Goodreads a gyűjtőhelyük és egyben kivégzőasztaluk. Itt vetették boncolás alá ezt a kultuszművet is. Sarah J. Maas gazdag munkásságával a háta mögött minden bizonnyal megszokta a túlbuzgó rajongást és a felvágott nyelvű kritikusok szidalmait is. A Tüskék és rózsák udvara című regénye, amely az évek során egy felkapott fantasysorozattá nőtte ki magát, pedig olyan mélységekbe és magasságokba rángathatta az írónőt, amit még külső, pártatlan szemlélőként is kellemetlen volt figyelemmel kísérni.

Elég volt azonban pár hét keserves – és csak elméletben létező – olvasni akarás, valamint néhány meggyőző szó egy jó baráttól, és a cselekmény teljes ismerete nélkül ugrottam fejest oldalak százaiba. Terjedelmes sorozat. Napok alatt kivégeztem. És teljes önbizalommal állíthatom, hogy ennek az egyszerre gyűlölt és imádott műnek hála újra szeretek olvasni.

Nem tervezek végletekig rugaszkodni, és azt állítani, hogy a legszebb próza és legaprólékosabb történetmesélés, ami valaha szembejött velem. Azt sem mondhatom, hogy azonnal meggyőzött, hiszen az első kötet elején őszinte értetlenséggel pislogtam a lapokon lejátszódó abszurd eseménysorozatra. Aztán minden a helyére kattant, és bár nem okozott katartikus élményt, gondolkodás nélkül nyúltam a második részért. Az pedig végleg meggyőzött. Erről cikk kell az Almára.

A Tüskék és rózsák udvara főhőse egy fiatal lány, Feyre, aki a tél elleni küzdelemben vadászni kényszerül, hogy családjával ne haljanak éhen rozoga kunyhójukban. Apja és nővérei, akik a csőd előtti kényelmes életmódjuktól képtelenek megválni, tétlenül nézik, ahogy Feyre minden nap kimegy az erdőbe, és várják, milyen zsákmánnyal tér haza. Aztán egy nap szarvashúst hoz és farkasbundát. Hatalmas szerencséje azonban gyors halált hal, mikor a kunyhó ajtajában megjelenik egy dühöngő tündér, barátja gyilkosát követelve.

Feyre elkerül a fal túloldalára, a ravasz tündérek varázslatos birodalmába, amely a legkevésbé sem olyan, mint amilyennek a gyerekkori mondókák alapján elképzelte. Fogva tartója lágy és kedves, kapcsolatuk minden YA románctól elvárt módon alakul. Feyre pedig a Tavasz udvarának lágy ölén igyekszik megfeledkezni a kórtól, amely a halandók és tündérek világát egyaránt veszélyezteti, és amely hamarabb beszivárog a szeretett falak közé, mint azt valaha sejthette. Halandóként kénytelen megállni saját lábain egy olyan birodalomban, amelyben az ármány és erőszak általa addig nem ismert szintekre tör. Ahol a sebeket a hús alatt ejtik, és a hegek rémálmokat és sorvadást hagynak maguk után.

Igazából ez a kötet semmi forradalmit nem adott. Szórakoztató volt, gyors, lekötött, élveztem az olvasást. Végre. A második rész azonban bátor, új, friss, és mélyebb problémákat és gondolatokat boncolgat annál, hogy egy megrovó legyintéssel kárhoztassuk a YA irodalom túlzsúfolt piacán. Úgy forgatja ki a tündérmesék és mondák világát, hogy egyik döbbenet követi a másikat olvasás közben. Nekem pedig ezzel a kusza és szerethető világgal tökéletes körülményeket biztosított ahhoz, hogy az escapism nevű szenvedélyemnek hódoljak. És mi más kellhet egy vizsgaidőszaktól megfáradt léleknek, mint egy kis menekülés.