202111.24
0

Ki dönt az életről?

Aki eddig a maga személye volt, élte az életét, hirtelen csak egy anyatest lett, akinek ezután természeténél fogva kötelessége megszülni egy gyereket, akit nem is akart vagy nem engedhet meg magának…

Úgy tűnik, ha lecsitul a politikai helyzet, valakinek muszáj elővenni a családhoz vagy szüléshez kötődő témát, és megpróbálni azt komplikálni. Hiába a felvilágosodás, a szüfrazsettmozgalom, valakik még most is nők milliói helyett akarnak dönteni, és megmondani nekik, hogy mi a jó.
Lassan egy hónapja rendezték meg Bécsben az „Élet menetét”, melynek akkor akaratlanul is a közepébe keveredtem, ezzel viszont alkalmam nyílt végignézni az egészet. Kezdődött ez mindazzal, hogy feltűnően sok rendőrautó volt a Szent István-dóm körül, zsaruk és kordonok mindenhol. Morogva mentem az egyik rendőrhöz, hogy mi a helyzet, közben szitkozódtam, hogy erre bezzeg van pénz, meg erre az emberek sem sajnálják az időt. A válasz: „Asszem, abortuszellenes tüntetés, meg aztán jönnek hozzájuk az ellentüntetők is”. Nem olyan téma, amit félvállról kell venni, abban a pillanatban én mégis inkább azon morogtam, hogy ezzel mennyi újratervezésre lesz szükség az aznapi programomban, aztán egyszer csak megálltam, és jobban megnéztem a terepet, a két tábort és az erőviszonyokat.
Az abortuszelleneseknek majdnem a tér felét elkerítették, csak egy oldalon nem védték őket kordonok és rendőrök, ahol épp a dóm hajója állt. Színpad hatalmas „Marsch fürs Leben” (Élet menete) felirattal, rózsaszín lufik és laminált táblák mindenkinél. Mondanám, hogy tüntettek, bár ez inkább szoftosabb bulizásnak nézett ki. Biztosan sorban mondták a színpadon a beszédeket, milyen fontos az élet védelme, de abból az ellentábornak köszönhetően semmi nem hallatszott. Őket nem védte senki, csak egy rendőrautóból szólt a figyelmeztetés, miszerint róluk hangi és képi dokumentáció készül, hogy randalírozás esetén könnyebben azonosíthassák a gyanús embereket. Esztétikus táblák helyett kartonra és nyomdapapírra írt szlogenek. Nem volt színpaduk, de a dobokkal és sípokkal így is sikerült túlharsogni bármilyen hangosítást. Voltak köztük fehér és színes bőrűek egyaránt, fejkendőt viselők, és ami a legfontosabb, mind fiatal volt. A pénzes tábort nem láttam, de fogadni mertem volna rá, hogy ott elég egyszínű lehet a felállás. Nem is kellett sokat várni, hogy közelebbről megfigyeljem őket, mivel egy idő után mindkét tábor megindult. És kik alkották az elsőt? Idős nők és férfiak (mert őket még biztosan érinti a terhesség témája), papok (itt valaki frappánsan megjegyezte, hogy még szép, hogy a szülésért állnak ki, hisz kellenek a ministránsok), családok babakocsikkal és kisgyerekekkel, emberek, akik rózsafüzéreket és kereszteket nyomtak a nézők arcába és hasonló formák. Persze mind fehér, mind jól öltözve, és a felnőttek közül egyik sem tűnt 25 alattinak. Mind emberek, akik megtehették vagy megtehetik, hogy vígan a szülést válasszák. Tábláikon olyan szlogenek, mint: „Óvjad mindkettőjüket”, „Ne is lehessen az abortuszra gondolni” és „Kérlek, mosolyogj! Édesanyád téged választott”. Igen, édesanyám tényleg engem választott. Édesanyám, aki apámmal együtt akkorra diplomával, munkával és fix lakhellyel rendelkezett, együtt 26-27 évesen már megtehették, hogy családot alapítsanak. Nem erőszakolták meg, nem azért kellett kihordania, mert nem volt más választása, a terhesség nem fenyegette az életét, én is egészséges voltam, minden adott volt, hogy megszülessek.

Az abortuszellenesek elég egyszínű felállása
De mi van azokkal, akiknél ez nem így van? Akit megerőszakolnak, az szégyellje magát, hogy ilyenbe keveredett, szülje meg a gyereket, aztán nevelje fel az élő emlékeztetőjét annak, amit tettek vele? Aki pénzügyi okokból nem vállalhatja, az is szülje meg, mert majd az állam segít? Ausztriában szülés után 114€-t ad az állam a gyerek után, tíz éves korára ez felmegy 141€-ra. Szóval elvileg muszáj megszülni, aztán éljenek, ahogy tudnak, a gyerek járjon iskolába, legyen egyesületben, hogy legyen valami az életrajzában, néha adni kell rá új ruhát is, közben a szülő(k)nek nem árt produktív lakos(ok)nak is lenni. Az egészségügyi kockázatokról meg mintha megfeledkezne a többség. Lehet életképtelen a magzat, attól még meg kell szülni, mert az abortusz gyilkosság, aztán az „anya” oldja meg a halvaszülés traumáját, ahogy tudja, vagy épp hiába fenyegeti maga a terhesség a nő egészségét, „védeni kell az életet”. De mindegy, ezt törvényileg megerősítik, lesz, ami lesz. Legyen az épp a nők halála. Erre a legfrissebb példa egy lengyel nő esete, aki öt hónapos magzatával került kórházba, miután elfolyt a magzatvíz. Az orvosok életképesnek nyilvánították, és a törvényre hivatkozva akarták kivárni annak elhalását, hogy elvégezhessék az abortuszt, addigra viszont a nő is elhunyt. Igazán bizalomgerjesztő történet a szomszédból, miközben elvileg egy modern ország szintjére kívánnak jutni. De nem is kell csak onnan példát venni, ahol papok Harry Potter könyveket égetnek, hisz otthon is csak egy fokkal jobb a helyzet, bár lehet, csak fél fokkal.

Az esetet tömeges megemlékezések és tüntetések követték Lengyelország-szerte
Tény, hogy Szlovákiában (még) nem tiltott az abortusz, mégsem könnyítik meg annak a nőnek a helyzetét, aki emellett dönt. Az egy dolog, hogy több bejegyzett kórház egyszerűen elutasíthatja a páciens kérését lelkiismereti okokra vagy felsőbb döntésre hivatkozva, az viszont még rosszabb, hogy az az intézet, amely vállalja, úgy húzhatja le a nőt, ahogy neki tetszik. Míg a terhességmegszakításnak 250€ alatt kéne lennie, Pozsonyban a beavatkozásért több mint 400€-t is elkérhetnek, e mellé még felszámolnak minden egyes apróságot, mint maga a kérvény kiállítása, a konzultáció és a kezelés. Közben nyugatabbra a biztosító főleg fiatal és pénzügyileg rossz helyzetben lévő nőknek jóformán az egész folyamatot fedezi. Nemcsak a pénzügyi oldalon rossz a helyzet, hanem a módszerek terén is. A gyógyszeres terhességmegszakítás, mely a nő testére nézve is kíméletesebb, nálunk tilos, pedig hatására egy korai terhesség lényegében egy erősebb menstruáció formájában tisztul ki, és a nő is megkíméli magát a stressztől, ami egy klinikai beavatkozással járna. Mert hát ismét mit is számítana a páciens lelki egészsége. Csehországban receptre kapható az abortusztabletta, Magyarországra is külön engedéllyel lehet behozatni, Ausztriában pedig speciális klinikákon kapható. Az egyik ilyen bécsi klinika weboldala 14 nyelven működik, köztük magyarul, szlovákul és lengyelül is, ebből is látszik a forgalom.
Öröm az ürömben, hogy Európában ilyen könnyen tudunk országok közt utazni, valakiknek még ez sem egyszerű. Nem kis port kavart a három hónapja bevezetett texasi abortusztilalom, az ottani nőknek így nem is maradt más választásuk, mint a szomszéd államokba utazni. Az utazással és az ottani kezelési költségekkel megsokszorozódnak a kiadások, ráadásul az ezt bevállaló nők többségének ezen egészen egyedül kell átesniük, mert Texasban ezért fel is jelenthetik őket, ha rossz ember szerez róla tudomást. A határ közelében élőknek az utazás nem is jelent akkora gondot, viszont a belső területekről utazóknak ez akár 3-15 órás autóutat is jelenthet, amit sokan már csak félelemből is egyedül abszolválnak. Mindezt egy nap alatt, ráadásul a testileg megterhelő beavatkozást követően rosszabb esetben már másnap újra munkába mennek. És ők még azok az esetek, akik megengedhették maguknak az utat és a beavatkozást. Akiknek erre nincs lehetőségük, kénytelenek illegális módszerekhez folyamodni vagy kihordani a gyereket.

Amerikában és Európában is egyre több nőjogi tüntetésen jelennek meg jelmezek a Szolgálólány meséjéből, nem is meglepő okokból
Ott van persze ennek a másik oldala, ahol csak azt az életet védik, amit jónak látnak. Kínában az egyketörvény bevezetése óta rengeteg lánymagzatot abortáltak, mivel minden család fiúkra törekedett és törekszik, ez mára többmilliós létszámkülönbséget hozott magával a nemek között. Hasonlóképp részesítik előnyben kulturálisan a fiúkat Indiában, ahol sok család az elvárt hozomány miatt nem akar lányokat. Ez a felfogás főleg az idősebb generációban és a kevésbé előrehaladott vidékeken él tovább, és nemegy fiatal nőnek kell a családja és környezete nyomásának ellenállni, ha mégis világra akarja hozni a gyerekét. Volt már eset, hogy egy indiai nőt a saját anyósa lökött le a lépcsőn, mert ikerlányokat várt, és így akarta elősegíteni a vetélést.
Ezeket hallva felmerülhet bennünk a kérdés, hogy kinek és mennyit számít ilyenkor a nő, és mennyit a magzat. Az abortuszellenes vitában mintha épp az érintett nőkről feledkeznének meg a prédikátorok. Aki eddig a maga személye volt, élte az életét, hirtelen csak egy anyatest lett, akinek ezután természeténél fogva kötelessége megszülni egy gyereket, akit nem is akart vagy nem engedhet meg magának, és felvenni az anyai szerepet, akárhogy is felborul ezzel az eddigi élete. Miért lenne ebből bárkinek traumája, hisz milyen édes babát hozott a világra! Persze. Teljesen mellékes, hogy az adott nőnek épp ez a legnagyobb félelme, hogy a szülés egy életre szóló seb lesz neki, hogy a nem kívánt gyerek miatt ki is nézheti a közössége. Bölcs, szentéletű fejesek képesek lennének nők millióitól elvenni a választás lehetőségét, és gyilkosoknak nevezni őket, mintha attól minden nő abortuszt akarna, hogy elérhető. Nemhiába „pro-choice” az ellentábor neve, hisz ők is pont azért küzdenek, hogy minden nő maga dönthessen arról, mi történjen a testével. „My body, my choice”, azaz „Az én testem, az én döntésem” a legelterjedtebb szlogen ebben a táborban, és milyen igazuk is van. Még ha nem is áll módunkban az érintett nőkről teljes mértékben levenni a lelki terhet, mint társadalom, tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy az abortusz ne legyen tabutéma.
Megszorítások és tiltás helyett minden országnak biztosítania kellene az abortuszra szoruló nőknek a legmodernebb módszereket és nem félelmet és szégyenérzetet kelteni bennük. Már csak a fentebb említett példák alapján is láthatjuk, hogy akiben megvan az akarat, talál is rá módot. A terhességmegszakítás nem olyan dolog, amire a rémhírek és a pánik ellenére mindenki önként és dalolva fog rohanni, amint legalizálják, hanem egy muszáj azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak különböző okokból az anyaságot. A beavatkozás maga sokaknak stresszfaktor, a szúrós szemű orvosok, nyomasztó klinikai közeg, és az egyre növekvő kiadások már csak hab a tortán. Az állandó „biztos jól meggondolta?” kérdésekről nem is beszélve, amivel egyrészt fölöslegesen ébresztenek kételyeket és feszültséget a nőkben, másrészt azt az érzést keltik bennük, hogy az elvileg pártatlan szakemberek nem hiszik el, hogy magukért képesek dönteni. Igazán ideje lenne egy modern világban elhagyni a rengeteg tabut, ami a szexualitást és a terhességet körbeveszi, és megadni a nőknek a lehetőséget az abortuszra, ha amellett döntenek, vagy épp nem rákényszeríteni őket, csak mert a családnak nem tetszik, és nem a hatalmaskodóknak dönteni afelett, hogy ki mit tegyen a saját testével.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *