202110.22
0

Sörháború az AED és a KAFEDIK között

in DH/Alma

,,Győzelmi feles” elfogyasztása a csata után, bár nem tiltott, nem ajánlott.

Mióta legalább két ember él a Földön, egyes kérdésekben – természetesen az észérvek elfogyta után – valahogyan dűlőre kell jutnia az emberiségnek. Ezek a „megmérettetések” lehetnek a gyermekkorból ismert kő-papír-olló típusú játékok, régen a lovagi tornák, vagy a középkorban ismert trükkök, melyekkel valakiről egyértelműen megállapítható volt, hogy boszorkány-e vagy sem.
Valahogy így lehetett ez akkor is, mikor a DéHá két cseh tagszervezete között szóba került, hogy vajon az AED vagy KAFEDIK tud több sört meginni. Mivel a tagszervezetek tagjai évente új tagokkal bővülnek, így egy mindent eldöntő sörháború nem bizonyult járható útnak. A sörháborút félévente újra és újra megrendezik a klubok, a csapattagokat szabadon válogatva. Október 21-23 között az AED által szervezett Októberi Kulturális Napok keretein belül is sor kerül a sörháborúra. Várjuk az érdeklődőket!
Mi a célja a sörháborúnak?
A sörháború célja egyfajta egészséges versengés, ezáltal egyben egy hagyomány elindítása a Diákhálózat két csehországi tagszervezete, a prágai Ady Endre Diákkör és a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub között, a további kiváló kapcsolat és együttműködés reményében.
A sörháború keretein belül egy évben két sörcsata kerül megrendezésre, a téli szemeszterben az AED szervezi Prágában, a nyári szemeszterben pedig a KAFEDIK Brünnben. A sörháború időpontját közös megegyezéssel választja ki a két tagszervezet, az otthoni sereg megpróbál igazodni a vendégek seregéhez. A két tagszervezet közösen vesz egy vándorkupát, amelyet a három, egymást követő csatát megnyerő sereg végleg elhódít, ekkor a tagszervezetek új kupát vesznek.

Fényképezte: Pongrácz Anna

Szabályzat:

- A seregek asztalhoz ülnek, a katonák sört fogyasztanak, az elfogyasztott sörök száma átlagolódik, a nagyobb átlaggal bíró sereg nyeri a csatát.
- Azonos átlag esetén a csatát a vendégsereg nyeri.
- A csata kezdetén egy sereg legalább 5 katonából áll, kisebb létszám esetén az adott sereg automatikusan elveszti a csatát.
- Amennyiben egyik sereg sem tudja kiállítani az 5 katonát, a csatát a vendégsereg nyeri…
- Egy sereg minden katonája a hozzá tartozó tagszervezet tagja kell legyen.
- Csata közben katona csatlakozhat seregéhez, dezertálhat, de katona nem veheti át másik katona helyét.
- Az a katona, aki részt vesz a csatában, beszámítódik serege átlagába. Ebbe beleszámítanak a dezertőrök és a háborús bűnök miatt kizárt katonák is.
- Csakis minden megivott sör számít bele az átlagba.
- A megivott sörök számát mindkét sereg által jóváhagyott, a csatában nem résztvevő személy jegyzi.
- Minden katona csakis a saját sörét fogyasztja, bajtárs sörének fogyasztása esetén az adott korsó nem számolódik bele az átlagba.
- A sör fajtája, ill. erőssége szabadon választható, nincs különbség téve 10, 11, 12-es stb. sörök között.
- Alkoholmentes sör, kis sör, radler fogyasztása a katona automatikus kizárását vonja maga után!
- A felesek nem számítnak bele az átlagba
- Minden katona fizeti a saját sörét.
- A csata este 20:00-tól éjjel 00:00-ig tart.
- Minden katonának lehetősége van egy TH (gy.k. taktikai hányás) kihasználására. Ezt kizárólag kulturált körülmények közt, mellékhelyiségben, ill. szabadtéren válthatja be. Kulturálatlan felhasználás őszinte bocsánatkérést és azonnali kizárást von maga után. Minden katona köteles maga után feltakarítani.
-Szigorúan tilos emellett olyan tevékenység folytatása, amely más katonákban öklendezési reflexet válthat ki (pl. reggel óta hordott bakancs levétele, arcba böfögés, two girls one cup lejátszása telefonról stb.). Az ilyenfajta tettek háborús bűnnek számítanak, és azonnali kizárást eredményeznek.
- Ételek fogyasztása a csata közben (pl. nakládaný hermelín, utopenec, štěpánskás kebab, féldisznó) megengedett, az erre fordított idő azonban a csata idejéből számolódik le.
-,,Győzelmi feles" elfogyasztása a csata után, bár nem tiltott, nem ajánlott. A valószínű következmények oldásához lásd a TH pontot.
- Minden katona betyár kötelessége, hogy seregét segítse, és diákklubját győzelemre vezesse!

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *