Zuhanó tündérnimfa

Végtelen álmomban véges valóságom.
Kék szikra, kék láng szól : halál leng az ágon.
Oszlopok tüzében legbelső énképem
Vadnémán tátogja, szerelem hevében :

Madarak repkednek képzelet fényében
Egymagad létezel, szubjektív lényében
Álmaid szüntelen őrjítő végének.
Ezután nem szólt, még várok rád hét élet.

Lángban jelentél meg az égből zuhanva.
Rezonált a szívem, szólít egy rohamra.
Szárnyad volt üveges, megrepedt szivárvány.
Alattad végtelen, fájdalmas nagy márvány.

Tündér voltál egyszer, elemi jó kedvvel.
Érzéki gyengédség; lényed férfi szemmel
Szerelem-, halálvágy kettős Istennője,
Életemlékezet ősi, igaz őre.

Földhöz ragadt magam választásra akad
Veszni hagylak, halni és a madár arat.
Vagy utánad ugrom, ettől megmenteni.
Örök pecsét rajtam, hozzád nemesedni.

Tündérfényszép nimfák, világom és álmom
Végtelen tűzébe fájdalmas nagy átkot,
Ciklikus, fraktálos valóságot szórnak.
Angyalok fénylanttal hazugságot szóltak.

Megszűntünk létezni, megszűntünk egymásban.
Kékből vörös, abból lila fáj, megbántam.
Újra, megint újra homályos szerelem.
Felkeltem. Utánad halovány félelem...