202106.15
0

Erósz és Pszükhé az aranykertből

Én megiszom veled ezt a bort.

Mert én már akkor szerettelek téged,

amikor egy honkorodó novemberi délután

apám elhívta anyámat moziba.

És monda az ember: Ez már csontomból való csont,
és testemből való test. És azóta szeret az ember egy
másikat. És azóta szeretlek én téged.
Ki mondta meg, hogy a tenger neve tenger,
És ki mondta meg, hogy a szerelemé szerelem.
Keveredünk a denotátumok és konnotációk
sűrűjében. Fekszel a folyékony halmazállapotú
anyagban. Alámerülsz, lebegsz a felszínén,
miközben élvezed, hogy a nap melege végig csókolja
a tested. Ez a szerelem.
Lába nyomából lótusz, menta, gránátalma,
és mirtusz sarangozik.
Téged is ő szült azzá, ami bennem most vagy.
A dél harangozik.
De csak azért delelhet, mert Isten így teremté.
Magfúzió során hélium alakul
százötven millió kilométerre.
Mi meg, csak jó étvágyat kívánunk
az ebédhez. Meg szeretkezünk.
Te csak ülsz itt, vizes lábnyomod lassankint
felszárad, hátadon tegez feszül.
Aranyból készült, galambtollú nyilaid
közül egy hiányzik.
Én meg nem értem mi fáj, mi melegít.
Mint vad, a puskadörrenés után.
Óvlak. Válladra forró olaj
ne cseppenjen, de tudnom kell ki vagy.
Szeretsz-e úgy engem,
ahogy a rég kifaragott szobrok,
rég megfestett festmények szeretnek.
Egyáltalán szerethet-e bárki is úgy akárkit ma még,
ahogy Erósz öleli a mai napig Pszükhét.
Én ölellek, amióta csak tudlak, és szeretlek
amióta csontból csont, és testből test lett.
Kifaragjuk ezt a momentumot?
Csak azért gondoltam rá, mert minden örömködés
zsebében hordozza a fájdalmat.
Tudod szerelmem,
Egyszer majd fehér törpévé alakul a nap.
És elveszik a viszonyítási alap.
A mindennek függvénye.
Ma élvezzük a simítás melegét
egymás tejfölös lángosban úszó zsíros
tenyerét, ami összetapad.
És monda az ember: Ez már csontomból való csont,
és testemből való test.
És azóta meghatározza őt.
Na meg, hogy milyen zokni passzol
a pulcsijához.
És néha sajog, ha az asszonylét nehéz,
és felkiáltnak a néma sóhajok,
de Szapphó óta tudjuk, hogy lehet valami
szimultán bús és derűs,
paradox módon glüküpikron.
Akárcsak az éretlen szőlő,
ami fanyarul csüng, de bort ígér, s végül
maga Dionüszosz is megirigyelné.
Én megiszom veled ezt a bort.
Mert én már akkor szerettelek téged,
amikor egy honkorodó novemberi délután
apám elhívta anyámat moziba.
Ez határozta meg a Bennünket.
A te oldalbordád születését apám
mondta ki. Nem tudom, mi állt a házunk helyén
amikor Jákob Ráhelért szolgált,
vagy amikor kikelt az a bizonyos kagylóhéj, de bármi is,
most annak helyében fekszünk összefonva.
Most takarod be a vállam,
pedig én már azóta szeretlek,
hogy csontból csont, és testből test lett.
Akárcsak Sára és Ábrahám.
De a mi első csókunk csak annak számít,
akit az meghatároz.
Majd, ha megszüljük a gyönyört ide az aranykertbe,
ő tudni fogja, mit jelent számunkra
egy sajtostejfölös lángos.
Akkor is szeretni foglak,
ha már eltűnt a viszonyítási alap.
De nem fogok tudni róla.
Valahol, a rezgések tengerében,
A sűrűségben,
a kavalkádban, az anyagképződésben,
Isten fog egyedül emlékezni arra,
hogy Pszükhé szerette Erószt,
s hogy az aranykertben
Én szerettem a Bennünket.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *