Gondolatok a klubmozgalomról – Nyílt levél

Kele Lajos cikkének címét loptam el, ami a Népművelés folyóirat Klubfórum c. mellékletében jelent meg 1969 végén. A Nyári Ifjúsági Találkozók (NYIT) egyik szervezőjéről van szó, a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom első generációjának tagjáról. Csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom. Hosszú, bonyolult kifejezés. Még sokan vannak, akik e fogalmat, a négy szóba zárt gondolatot átérzik: emlékeznek Fábry Zoltán intőszavaira, a művelődési táborokban tábortüzek mellett vitatták meg „közös dolgainkat”, s a borgőz ellenére is szívták magukba Németh László, Czine Mihály, László Gyula vagy Czeizel Endre szavait. Nagy nevek, nagy felelősség, súllyal bíró szellemiség…

Mielőtt elkezdtem volna foglalkozni a klubmozgalom történetével, csupán annak voltam tudatában, hogy valamennyire én is részese vagyok. Most már ezt is kénytelen vagyok megkérdőjelezni. Nem biztos, hogy minden egykori klubvezető vagy a klubmozgalom korábbi motorja egyetértene azzal az állítással, hogy a Diákhálózat (DH) az a szervezet, ami a szlovákiai magyar klubmozgalom örökségét viszi tovább. Nem biztos, hogy azok, akik a Magyar Ifjúsági Szövetséget (MISZ) megálmodták és létrehozták 1968-ban, azok maradéktalanul azonosulnak azon gondolattal, hogy a DH méltó erre a feladatra. Mert mi is a klubmozgalom? Mitől oly súlyos ez a szó?

Én azon diákok (inkább véndiákok) közé tartozom, akiknek szüleinek semmi köze nem volt érdemlegesen ehhez a magyar társadalmi mozgáshoz. Édesanyám a kassai Fábry Zoltán Közművelődési Klub egyik látogatója volt, ellátogatott az 1982-es ipolysági művelődési táborba. És vége. A fennmaradt írások és azon személyek emlékei maradtak, akik kulcsszerepet játszottak az ifjúsági klubok életében és a táborok megszervezésében. Ezekbe kapaszkodok jelenleg, ezen keresztül alakult ki a saját értelmezésem a klubmozgalomról, amit alapvetően négy fontos tényezővel tudnék jellemezni: magyarság,  művelődés, ellenzékiség, kollektivizmus. Nemzeti kisebbségként a közös anyanyelv mindig is egy olyan erő volt, ami egymáshoz vonzotta a diákokat a csehországi és szlovákiai egyetemi városokban. Első diákkörünk, az 1957 őszén alakult Ady Endre Diákkör (AED) elsődleges motiváló ereje is ez volt, a két alapító diák, Varga Levente és Reiter József kollégiumról kollégiumra járva keresték fel Prágában a magyar hallgatókat. Az 1964 februárjában alakult pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) továbbgondolta ezt. Kajla Júlia, a JAIK egyik megálmodója és motorja ki is jelentette, hogy a pozsonyi magyar diákság művelődési igényeinek kielégítését szerette volna elősegíteni. Ez a két elsődleges tényező volt a legfontosabb a klubmozgalom történetéből: természetesen a „kössük össze a kellemest a hasznossal” elv alapján nem maradhatott ki a klubéletből és a táborokból a szíverősítő sem.

Az 1968-ban rendezett, keszegfalusi IV. Nyári Ifjúsági Találkozón előadnak a Sarló-mozgalom korábbi tagjai: Győry Dezső, Szalatnai Rezső és Duka-Zólyomi Norbert. (Forrás: Szlovákiai Magyar Levéltár - Fórum Kisebbségkutató Intézet.)

A művelődési igény a magyar diákság részéről az államszocializmus átideologizált és színvonaltalan oktatási rendszerében egy természetes folyamat volt, amihez fokozatosan – egy szűkebb rétegre értendően – társult az ellenzéki magatartás. A klub egy közösséget volt képes teremteni, ami a központosított ifjúsági szervezetektől (CSISZ, SZISZ stb.) egy, bár nem teljesen önállóan, de koherensen működő egység volt. Persze, a másik oldalon ott volt a Csemadokhoz fűződő viszony, ami akkoriban a szlovákiai magyarság egyetlen legálisan működő társadalmi bázisa volt. 1978 márciusában került sor arra, hogy az addig hol féllegálisan, hol legálisan – a Csemadok mellett – működő magyar diákköröket és művelődési klubokat egy keretrendszerbe foglalták: így jött létre a Csemadok Központi Bizottsága mellett működő Központi Klubtanács. Sok „négyszemközti együttműködés” és sok káderelőadás árán, de a ’80-as évek elejétől kezdve a szlovákiai magyar nyarak pezsegtek a különböző művelődési és honismereti táboroktól. Továbbá a ’80-as évek közepén több mint 70 magyar klub működött Csehszlovákia területén, amelyekből természetesen nem volt mind generációs jellegű.

A ma is létező diákköreink életében fontos szerepet játszottak először is az országos Nyári Művelődési Táborok, a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK) által elindított Gímesi Művelődési Tábor és az Örsújfalun szervezett Honismereti Ifjúsági Tábor. Külön meg kell említeni az AED és a JAIK által 1975-ben elindított Honismereti Kerékpártúrákat, amelyek a korszakban úgyszintén sok fiatalt bevonzottak. Ha azt hitted, kedves Olvasó, hogy egy nyáron már ez is sok, akkor azt kell mondjam neked, hogy ez csupán a töredéke volt. 1983-tól járási szinten elszaporodtak a művelődési táborok, köztük a legjelentősebbek Csicseren, Kurincon, Abroncsospusztán és Nagyfödémesen voltak megrendezve. Az említett „örsújfalusi tábor”, a HIT-tábor 1989 nyarán vált de facto az ifjúsági klubok rendezvényévé, aminek szervezésében részt vett az AED, a JAIK, a JUGYIK és a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK).

1989. november 17. pedig sok mindent megváltoztatott, többek között egy adott magyar diák viszonyát egy csoporthoz való tartozását. Itt jön képbe a negyedik tényező: a kollektivizmus. Mindannyian egyetértünk abban, hogy a szoci rossz volt, elnyomták a szabad gondolkodást, kényszerítettek dolgokra stb. A szocialista neveléspolitika egy szegmense volt a kollektívába való tömörülés és az egyéni, individuális megnyilvánulások elnyomása. Ma ennek az ellenkezőjét látjuk: az individuális tendenciák kerekednek felül, az emberek egyre kevésbé érzik fontosnak egy közösség iránti elköteleződést vagy azt, hogy egyáltalán egymásra tekintettel legyenek.

Mi pedig, a 90s and 2000s kids már ebben szocializálódunk, az ifjúsági klubokban és diákkörökben pedig tesszük a dolgunkat, hogy életben maradjunk, de milyen áron? Bár diákkörök vagyunk, de nem tizenévesek, akiknek lételemük az, hogy összeüljenek egymásról szaftolni. Kellemes a hasznossal – itt egyik sem érvényesül, maximum bizonyos embereknek kellemes. A klubmozgalom tényezői egyre-egyre billegnek, saját múltunkkal sem vagyunk tisztában, és sajnos nem is érdekel minket (tisztelet az elenyésző kivételnek). Festünk szép jubileumot, iszunk egy jót rajta, aztán lekopik, megy az élet tovább. A szellemiség pedig elvész.

Ez az írás nyílt levél is. Nyílt levél DH-stól a DH-nak. Kérdésem az volt, hogy mitől is súlyos ez a szó: klubmozgalom. A fenti írásom is csak egy dióhéjba sűrített összegző. Diákhálózat, kérlek, légy méltó Önmagadhoz, a szlovákiai magyar klubmozgalomhoz és az ifjúsági klubjaink alapítóihoz. Talán itt az idő felnőni a feladathoz: nem történt meg a nemzedékek közötti tudásátadás, ideje ezt az űrt betömni. Hogy az anekdotákon és a pletykákon túl lássuk a lényeget is. Elnézést, hogy túl komoly voltam. Muszáj volt.