A hercegnő, a járvány és a pacifista sárkány

Napjainkban nem kellenek sasszemek ahhoz, hogy lássuk, mennyire széthúzó társadalom vagyunk. A közösségi médiát bizalmatlanságon alapuló előítéletek és előítéleten alapuló bizalmatlanságok ördögi köre mérgezi, ennek egyik popkulturális megnyilvánulása pedig a diverzitás ellen folytatott harc. Az ironikus jelenség, ahol bizonyos emberek úgy próbálnak rávilágítani a reprezentációs sokszínűség szükségtelenségére, hogy annak minden, részletes indokló esszével alá nem támasztott formáját reflexből elutasítják. A Disney új morális mélypontra süllyedt, amikor gyávaságában fejet hajtott egy ilyen mozgalom, nevezetesen a Kelly Marie Trant koordináltan zaklató „Star Wars-rajongók” előtt, valahol pedig költői, hogy pár évvel később Tran korunk talán legfontosabb Disney-hercegnőjét szólaltatja meg a vásznon. A Raya és az utolsó sárkány ugyanis a stúdió egyik legaktuálisabb, legsokatmondóbb animációs filmje lett.

Kumandra földjén régen egység uralkodott, ám minden megváltozott, amikor az utolsó sárkányok feláldozták magukat, hogy elűzzenek egy Druun nevű sötét járványt. A hátramaradt emberek félelmükben egymás ellen fordultak, ellenségeskedésükkel pedig véletlenül ismét szabadjára engedték a Druunt, ami pár év alatt csaknem az egész földet felemésztette. Rayára, a sárkányok hagyatékát őrző nép egyedüliként megmaradt hercegnőjére hárul a feladat, hogy a legendáknak utánajárva felkutassa Sisut, az utolsó sárkányt, és közösen véget vessenek nemcsak a Druun terjedésének, de a Kumandra népei közt uralkodó örökös szembenállásnak is.

Ha pusztán a felszínt nézzük, egy standard Disney-hercegnő-kalanddal van dolgunk. Adott egy ambíciózus fiatal lány, akit egy váratlan családi trauma kalandra sarkall, mely során vele tart imádnivaló kisállata (vagy mitológiai lénye), valamint egy különc útitárs, akivel fokozatosan összemelegednek. A fináléig nem igazán fogunk ismeretlen sztorielemekkel találkozni, ám a sajátos, délkelet-ázsiai látványvilág ügyesen tompítja a hasonlóságokat. A cselekmény ráadásul átível Kumandra egész birodalmán, így helyszínekben is változatosabb sok animációs filmnél, még ha mindez csak cukormáz is. A Raya és az utolsó sárkány ugyanis szellemiségében vérbeli nyugati film. A keleti motívumok inkább az ábrázolásmódot érintik, a mondanivalót és annak eszmei hátterét viszont nem határozzák meg, mint ahogy azt például a Nickelodeon-féle Avatar teszi. Sajnos vagy nem sajnos, a kultúrákhoz való efféle hozzáállást már megszokhattuk a Disney-től, ám szerencsére ezen könnyű túllendülni, hiszen mélyebbre ásva a film számtalan meglepetést tartogat.

Ezek közül a legnagyobb talán a címszereplő Raya, akinél jobb 2021-es hősnőt keresve sem találnánk. Intelligens, kompetens ifjú hölgy, aki harcosként is megállja a helyét, a szíve is a helyén van, ám ami a legérdekesebb benne: téved. Ellentétben más Disney-hercegnőkkel, akik csupán áldozatul esnek elnyomó hatalmaknak, Rayát a saját felszínes világnézete nyomja el, káros hozzáállásában pedig sokan ráismerünk majd saját mindennapos viselkedésünkre. Sisu, aki a megoldást nem további konfliktusokban, hanem az összetartásban látja, éppen ezért nem csupán útitársa, hanem eszmei kihívója is Rayának, kettejük hullámzó, egyet nem értésen alapuló kapcsolata pedig a film egyik legizgalmasabb eleme. Mindezen sokat dob, hogy mind Kelly Marie Tran, mind a sárkányt megszólaltató Awkwafina hitelesen festik komplex jellemekké a két figurát, és hasonló dícséret illeti Gemma Chant is, aki az ügyeletes „főgonoszt”, Namaarit formálja meg. Őt szintén a tarkasága teszi érdekessé, elvégre nem sokban különbözik Raya személyiségétől, a film pedig meglepő tudatossággal és nyitottsággal kezeli kettejük kapcsolatát, és egészen bravúros megoldással él a fináléban, amihez hasonlót korábban még egy Disney-főgonosznál sem láthattunk. A mellékszereplőkről ugyan nehéz hasonló lelkesedéssel nyilatkozni, mert leginkább rajzfilmkliséknek tudhatóak be, ám a maguk nemében mind szórakoztatóak, ha ugyan a történetet nem is mélyítik tovább.

A Raya és az utolsó sárkány a stúdió többi animációs filmjéhez hasonlóan elsősorban kalandorientált, és kétségtelen, hogy le tudja majd kötni mind a fiatalabb, mind az idősebb nézőit. A betétdalok ugyan ezúttal hiányoznak, ám kárpótol értük a fantasztikusan megkoreografált akciócunami. A fegyveres párbajok talán egy animációs filmben sem voltak még ennyire kifinomultak, ám változatlanul a különböző menekülések és csoportos akciók ülnek a kreativitás trónján, melyeknek a Disney mindig is mestere volt. Az ötletességért külön tapsot érdemel Noi, a tolvaj kisbaba és három majom társa, akiket egyszerűen öröm nézni, és jó eséllyel a gyerekek kedvencei lesznek majd. Nem kell azért félni azoknak sem, akiket inkább a zenén keresztül lehet megszólítani, James Newton Howard dallamai ugyanis kreatívan ötvözik a modernitást klasszikus keleti motívumokkal, hogy minden jelenetet kellően meghitté vagy energetikussá tegyenek. Egyedül a humor volt az, amit nem igazán tudtam hova tenni. Egy kissé talán sok volt számomra a hatásvadász mémhumor, különösen egy középkori sárkány szájából.

A film tehát önmagában is látványos, szórakoztató alkotás érdekfeszítő figurákkal, ám a 2016-os Zootropolishoz hasonlóan végérvényesen az üzenete teszi igazán különlegessé. Raya, Sisu és Namaari háromszögén át az írók egy igencsak ismerős helyzetet vázolnak fel kulturális különbségekről, de leginkább azok negatív megnyilvánulásairól. A történet elején felszínesen, előítéletesen bemutatott népek fokozatosan emberibbé válnak a mellékszereplőkön keresztül, a néző pedig Rayával együtt jön rá, hogy igazából mind egy hajóban eveznek. A végső megoldás nem lehet az ellenségeskedés, hiszen amíg az emberek nem tanulnak meg összefogni, addig semmi olyannal nem tudják felvenni a harcot, ami nem hovatartozási, hanem faji szinten támadja őket. A történet nem is annyira idegen, elvégre elég lecserélnünk a Druunt egy bizonyos másik járványra, a széthúzó népeket pedig saját etnikai csoportjainkra, és máris napjaink valóságát éljük. A Raya és az utolsó sárkány pedig éppen olyan tanító, vezető jelenség lehet számunkra, mint a sárkányok Kumandra népei számára. Hatalmas szükségünk van hasonló történetekre ezekben az időkben, én pedig nagyon örülök, hogy a Disney-t ismét elkaphattuk azon ritka pillanatai egyikében, amikor adni is hajlandó valamit, nem csak elvenni.

Raya méltó utódja több generációnyi Disney-hercegnőnek, filmje pedig nem is érkezhetett volna jobbkor. Ha a felszínen ismerősnek is hat, legbelül egy bevállalós, megható, érett történet, amely hitelesen érvel egy ezerszer hallott üzenet mellett. Igen, talán közhely azt állítani, hogy mind össze kell fognunk. De régen volt már olyan időszak, amikor ennyire huszadrangú volt minden ok, amiért ne tennénk.