Diákhálózat középsulis szemmel

Megkértek, foglaljam cikkbe, hogyan látom gimnazista szemmel a Diákhálózat működését. Mennyi és mi az, ami kívülről látszik, laikus lencsén keresztül nézve?

Bevallom, nem könnyű feladat.

Azt gondolom, kétfajta ember létezik: van, aki sosem hallott róla, éli a felhőtlen középsulis napokat, és azt mondja: „Majd valami lesz!”

És van, aki mikor már tudja, milyen szakra jelentkezik, egyre jobban elkezd érdeklődni a jövendőbeli egyeteme és a vele járó diákélet iránt.

Számomra a DH, JAIK, JUGYIK, KAFEDIK, Kikelet… valami különleges hangzással bíró jelszavak, amik elérhetetlen csodákat rejtenek magukban.

Az egyetemi élet társfogalmai, melyek hallatán vágyódó várakozás tölt el.

Persze valahol érthető az is, ha egy középiskolásnak fogalma sincs, mik is ezek a mozaikszavak, és mit takarnak, hiszen jelenleg még nem érintkezünk közvetlenül ezzel a szférával. De mégis, honnan hallhatunk/hogyan léphetünk kapcsolatba e szervezetekkel?

Például:
1.) ismerni valakit, aki tag,
2.) elmenni Gombaszögre,
3.) bekövetni az Insta- és Facebook-oldalakat,
4.) olvasgatni az Almát. 

Talán ez a legtöbb, amit egy középiskolás tehet, hogy valamilyen szinten érintkezésbe kerüljön a diákszervezetek rengetegével.

Azt gondolom, sokunkban megfoghatatlan félénkség lakozik. Valamiféle bizonyítási vággyal keveredő félelem a nem befogadástól. Kicsit olyan érzés, mint Among Us-ban, csak itt mi vagyunk az imposztorok az egyetemisták között. Ezért sokszor átgondoljuk, merjünk-e lájkolni egy adott posztot, reagálni egy sztorira, vagy éppen becsatlakozni egy felhívásba.

Közben a tudat és a józan ész azt diktálja, az egyetemista sem harap, sőt örül, ha jövendőbeli gólyát lát. Ez a félénkség persze egyre inkább csökken, ahogy az idő elteltével sokasodnak az ismerős arcok, és azt sugallják, hogy nélküled nem ugyanaz.

De mégis, mi a fő benyomás?

Mit érzékelhetünk külsősként a DH világával kapcsolatban?

Hogy csodálatos, jó fej emberkék, akik nagyon klassz dolgokat csinálnak. Ezt látni kívülről.

Hogy vannak közösségek, akik tesznek valamit. Tesznek a diákság összefogásáért, tesznek a kisebbségi magyarságért, és nem utolsó sorban a fergeteges szórakozásért.

Mindez biztonságtudatot ad. Azt eredményezi, hogy egyre inkább várjuk az egyetemi éveket, hogy tudjuk, lesz egy közösség, ami tárt karokkal vár, ahová csatlakozhatunk, és ami által mi is tehetünk!