Az elmaradhatatlan rémtörténetek

Az, hogy ki mit gondol a sokat vitatott amerikai import ünnepről, mindenkinek szíve joga. Vannak, akik szenvedélyesen gyűlölik és megvetik, mások udvarába vidám töklámpáscsaládok költöznek október közepe táján. Én – ahogy azt már megszokhattuk – nem sorolom magam egyik szélsőséges csoport tagjai közé sem.

A ropogó levelek, gőzölgő tea és lustán szálló köd teremtette atmoszféra az évek során megszerettette velem az őszt, nem tudok hát nem olvadozó lélekkel viszonyulni valamihez, ami ennyire megtestesíti a kedvenc évszakom. Könnyed szívvel beismerem viszont: nem szomorít el a tudat, hogy idén nem támaszkodnak a csengőre a lyukas lepedő alá bújtatott gyermekmeglepetések csokoládét és cukorkát követelve. A rémtörténetekből azonban nem engedek – a szív kötelez.

Kora esti szürkület, kopár táj, csontig hatoló hideg szél, az ablakon türelmetlenül kopogó eső… nincs jobb időszak arra, hogy elszökjünk a halovány, íztelen hétköznapok elől az irodalom sötét, hátborzongató szegletébe, és olyan műveket olvassunk, melyek az elvárt módon kísértenek majd éjszaka. Persze, van néhány elborzasztó klasszikus, melyeket szükségtelen bemutatni, mint a Drakula, a Frankenstein vagy Stephen King népszerű bestsellerei. Ha viszont idő szűkében vagyunk, vagy netán nem érzünk magunkban elég lelki erőt és merészséget egy egész kötetnyi megrázkódtatáshoz, akkor sincs okunk csüggedni: megmentésünkre siet az emberi elme praktikus találmánya: a novella.

Roald Dahl: Áldozati báránycomb

A rettegést és borzalmakat ígérő felvezető után talán meglepő választás egy klasszikus detektívtörténettel nyitni. Az eredeti Lamb to the Slaughter cím a képernyő elé rángatott, amint tudomást szereztem a novella létezéséről. Bár ebben a rövid történetben nem találunk elhagyatott kastélyokban kószáló zord szellemeket, de gyilkosságot, misztikumot és feszült hangulatot annál inkább. Az Áldozati báránycomb egy megcsalt feleség ironikus és végzetes története, mely talán a gyakorlott olvasónak nem tartogat sok csavart, mégis hátborzongató elégedettséggel olvassuk az utolsó sorokat, és velünk marad, mint Dahl történetei általában.

Neil Gaiman: Hó, tükör, almák

A Tükör és füst című kötetben megjelent novella – és ez senkit ne ijesszen el – a Hófehérke alapos, eredeti és sok meglepetést tartogató átdolgozása. Már az első sorok sejtetik, hogy nem a megszokott nézőpontból közelítjük meg az angyali hercegnő történetét, szóval aki esetleg nem megszállott Grimm-rajongó, az se veszítsen lelkesedéséből.

„Nem tudom, miféle szerzet ez a lány. Senki sem tudja. Az anyja belehalt abba, hogy megszülte, de ez még nem magyaráz meg semmit.”

Minden szempontból beleillik a halloweeni tematikába, garantált a kegyetlenség, a bizarr elemek, a sötétség és a vér. Aki megpróbálkozik Gaiman novellájával, többé képtelen lesz ugyanúgy tekinteni őzikeszemű Hófehérkére.

Csáth Géza: Anyagyilkosság

Sokaknak nem kell bemutatni Kosztolányi Dezső hírhedt unokatestvérét, akinek Mesék, amelyek rosszul végződnek című gyakran forgatott kötete büszkén csücsül a polcomon. Sokatmondó címek, a legendás író életéttörténetét ismerve már-már elvárt témák, borzongás… a könyvet fellapozva nem kell sokat kutatni a cikkbe tökéletesen illő további írások után. A legegyértelműbb választás azonban az Anyagyilkosság, amely épp arról szól, amit a cím is nagylelkű egyértelműséggel sugall. A bűnről, amelyről még olvasni is nehéz, és melyet a novella szereplői – a két Witman fiú – irtózatos és hátborzongató közönnyel követnek el.

E. A. Poe: Az áruló szív

Ha baljós, hátborzongató hangulatú novellák, akkor Edgar Allan Poe. Az áruló szív az egyik legnépszerűbb írása, Babits Mihály költői fordításában olvasható a Rejtelmes történetek című kötetben. Itt is egy hidegvérrel megtervezett, közömbösen kivitelezett gyilkosságról olvashatunk, ám ez esetben központi szerepet kap az őrjítő, elmét feldúló lelkiismeret. A feszültség elkísér a legelső sortól, és egyre csak fokozódik mind a műben, mind az olvasóban az utolsó szóig. A sötét irodalom szerelmeseinek mindenképp kötelező darab.

H. P. Lovecraft: A kívülálló

A hangulatában Poe-t idéző Lovecraft szintén horrorisztikus novelláival szerzett magának elismerést. A kívülálló című írása épp annyira lidérces, amennyire az egy ilyen hírnévvel rendelkező írótól elvárható. Egy öreg, sötét, nyirkos kastélyban botladozó alak szemszögéből éljük meg a történteket, és a sok érzékletes leírásnak köszönhetően könnyű átadni magunkat az író teremtette atmoszférának. A novella rémálomszerű, fontos eleme a magány, az elidegenedés – a központi karaktert tekintve több szempontból is a Frankensteinre emlékeztet.

 Akiket hozzám hasonlóan a zord őszi hónapokban és Halloween táján mindennél jobban lekötnek a rémtörténetek, vagy eddigi tartózkodásukon felülkerekedve nyitnának a zsáner felé, nincs mi miatt aggódniuk. Horrorisztikus írások sokszínű és végtelen tárháza vár mindenkit, csak keresni kell. Kiindulópontnak pedig borzongással teli órákat kívánva ajánlom az említett szerzők lidérces műveit egy bögre gőzölgő ital mellé.