Miért olvassunk klasszikusokat? 5 ok + 5 könyv (nem csak) karantén idejére

Könyvekről szólva a klasszikus szó hallatán működésbe léphet a védekező reflex, hiszen felrémlenek az iskolai kötelezők, melyeket legtöbben csak utálni tudtak. Még talán pár regény címe is beugrik, amelyekről mindenki hallott már, de igazából olvassa őket ma még bárki is?... 

Ezt a témát szeretném most egy kicsit körbejárni. Ha eddig még nem találtál, mondanék pár okot, hogy miért érdemes a ma emberének nemcsak kortárs irodalmat olvasni, hanem elővenni a titkos polcokról a „remekeket”, leporolni őket, és adni nekik egy esélyt.
Ehhez adnék egy-egy könyvtippet az általam is kedvelt klasszikusokból.
(Szóval kipróbáltam, és nekem működtek!)

1. A klasszikus időtálló

Hiszen pont ezért tartjuk klasszikusnak! Mert egyébként egyre jobban érezzük a generációk közti kommunikációs nehézségeket. Természetes folyamat következménye, hogy ma egy 20 éves más körülmények között él, mint a nagyszülei, másfajta nehézségekkel kell szembenéznie, ezért nyilván más dolgok hozzák őt lázba.
Éppen ezért nagyszerű, hogy vannak olyan könyvek, amelyek ugyanúgy szólnak hozzánk is, mint az ötven, száz vagy akár kétszáz évvel ezelőtt élő emberekhez. Ennek alátámasztására felhoznám a (nem feltétlenül hívő) irodalmárok által is minden idők legnagyobb klasszikusának tartott példányát, a könyvek könyvét: a Bibliát. Szinte hihetetlen, de bizony, egy többezer éves könyv ma is képes emberek millióihoz szólni. Hogyan lehetséges ez?

Valószínűleg a 100 évvel ezelőtt írt ponyvaregényekről még csak nem is hallottunk. Nem azért, mert azt nem olvasták olyan sokan, vagy mert nem volt elég nagy visszhangja megjelenése idején. Hiszen már a neve is árulkodó. Egy populáris irodalmi mű gyakran sokkal nagyobb tömegeket mozgatott meg az adott korban, mint a (ma már) szépirodalminak tartott társai.
A szépirodalmi nagyokban viszont általában nem egy korszak körülményein van a hangsúly, hanem az emberen. Ezért képes megszólítani bennünket egy történelmi regény is, mert a körülmények csak az író eszközeiként szolgálnak ahhoz, hogy megmutassa az egyén boldogulását az adott helyzetben.

• Guy de Maupassant: A szépfiú – érdekkapcsolatok, pénzsóvárság, önzőség; hiába járunk a 19. században, nem is olyan idegen, nem igaz?

2. Így vagy úgy, de alapművekről van szó 

Bevallom, én sem szeretem ezt a kifejezést, hiszen, ami számomra meghatározó, nyugodtan lehet, hogy arra másvalaki csak elhúzza a száját. Viszont, ha egy kicsit általánosítunk, bizony helytálló ez a megjelölés. A nagy művek közül több is társadalomformáló és korszakalkotó erővel bír. Nem biztos, hogy napi szinten belegondolunk, mégis mi határozza meg az adott kultúrkört, amiben mozgunk. Ahhoz, hogy értelmezni tudjunk egy kortárs művészeti alkotást, néha le kell ásnunk az alapokig.
Mennyiszer olvasunk vagy látunk újabbnál újabb szerelmi történeteket, amikre azt mondjuk, hogy „ja, ez olyan rómeóésjúliás volt”. Azta! Egy majd ötszáz éves tragédia, amihez a ma megjelenő romantikus alkotásokat hasonlítgatjuk. És ez csak a legegyértelműbb példa. Nemzetek gondolkodásmódját, az egyes társadalmi rétegekről alkotott képünket, az általunk használt nyelvi kifejezések zömét is mind-mind befolyásolták (és befolyásolják) ezek a művek, még akkor is, ha ennek nem vagyunk közvetlenül a tudatában. 

• Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! – a 30-as évek Amerikája, faji megkülönböztetés, erkölcsi magatartás, mindez torkon lenyomós üzenet nélkül és gyerekszemmel? Ide vele! Jobbat nehezen találsz ebben a témában.

3. Minden nemzetnek vannak klasszikusai

Ez elsőre furcsának tűnhet, de ez bizony egy király dolog! Mégis miért volt kötelező az a sok régi magyar regény? Hát azért, mert ha azt a magyar ember nem olvassa el, akkor senki sem fogja elolvasni. (Igen, tudom, hogy fordítanak magyar műveket idegen nyelvre…)
A lényeg, hogy a mi feladatunk ápolni és megőrizni ezeket a nemzeti kincseket. Mindez nemcsak a magyar nyelv, hanem egy egész nemzet kultúrájának öröksége.

Azt, hogy a magyar regények többségében miért visszatérő téma a reformkor, a szabadságharc, a magyar nyelv ügye, a parasztkérdés, nem valószínű, hogy idegen nyelvű barátainknak el tudjuk magyarázni. De mi (remélhetőleg) rendelkezünk olyan alapfeltételekkel, amelyek miatt megértjük ezeket a titkokat. Ha pedig olyan magyar műről van szó, amely bekerült a világirodalmi alkotások közé, hiszen sok más nyelven is tudott érvényesülni, bizony a mi dolgunk, hogy elégedetten hátra dőlve büszkék legyünk rá. 

A következő tippem inkább az utóbbi felé hajlik. Biztos vagyok benne, hogy sokan olvastátok is már. Elsősorban annak a figyelmét szeretném felhívni erre a különleges könyvre, akinek eddig még nem sikerült megbarátkoznia a magyar szerzők alkotásaival. 

• Szerb Antal: A Pendragon legenda – adott egy szimpatikus magyar narrátor, kell még hozzá Anglia, Wales, kísértetek, kastélyok, alkímia, régi szekta, szerelmi szál, csalás, bűntény, sok-sok régi könyv, és megkapjuk ezt a szuperkirály detektívregényt. Ugye nem egy tipikus „magyaros” falat?

4. Képes újat mutatni 

Minden könyv kreatív alkotás. Viszont egy klasszikus sokszor újító erővel bír. Előhoz egy teljesen új gondolatot, egy új perspektívát, esetleg létrehoz egy új narratív technikát, ezzel pedig áttörést hoz az irodalomban.
Ritkán sorolunk kortárs műveket a klasszikusok közé. Nagyobb időtávlatból nézve aztán kiderül, hogy ez az újfajta egy mulandó próbálkozás volt-e, vagy pedig kiállja az idő próbáját, és bekerül a kánonba. 

• Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima – a fehérorosz írónő nemrég megjelent könyve, amit én bátran merek már most klasszikusnak mondani. Mert olyan témát dolgoz fel és olyan módon, hogy az az embert földhöz csapja, és ezt bizony nagyon is maradandóan megérzi. Nem egyszerű olvasni, mert különböző emberek, konkrétan Csernobil áldozatainak a monológja zúdul ránk töményen és kíméletlenül. Szerintem mindenképpen be kellene illeszteni a középiskolai tananyagba.

5. Mert könyvet olvasni jó!

Nem hiszem, hogy szükséges ezt bővebben kifejtenem, hiszen aki eddig eljutott az olvasásban, annak valószínűleg nem közömbös ez a téma. Legyen szó szépirodalomról, szakirodalomról, klasszikusról, ponyváról, versről, regényről, meséről, drámáról, mindenki fogyassza azt, ami neki ízlik!
De jöjjön még egy kis bónusz a klasszikusok javára: a legtöbb könyvespolcon ott díszelegnek. Ha ezt nem hiszitek el, akkor menjetek kutakodni nagyszülőkhöz, nagynénikhez, esetleg a szomszéd bácsihoz. Régebben a klasszikus könyvek birtoklása egyfajta presztízzsel járt. És azért az nem egy megvetendő szempont, hogy egy ingyen könyv mindenképpen jobb, mint egy újonnan vásárolt könyv. Ha az egész rokonságot kizsákmányoltuk már, akkor sincs minden veszve, mert a szóban forgó könyvekhez a legtöbb antikváriumban hozzá lehet jutni sokkal jutányosabb áron, mint a könyvesboltokban. (Persze nem most, hanem majd a karanténból való szabadulás után…) Ha pedig sikerül ilyen kincsekhez hozzájutnunk, akkor külön élvezettel jár a régi papír illata és a használt könyv tapintása, máris jobban fogjuk érezni az értékét! 

• Aldous Huxley: Szép új világ – az 1984 párjaként emlegetett, de tőle kevésbé ismert disztópia. 1930-as években íródott, viszont merem állítani, hogy most még aktuálisabb kérdéseket vet fel az emberben, mint a múlt század kezdetén. Könnyen olvasható, bekapós könyv, a hatása viszont sokáig tart és emésztésre szorul.