202004.02
1

Bevásárlóláz a korona idején

A Nielsen piackutató cég elemzése szerint a drogériák forgalma közel 60%-kal, míg a szupermarketeké 40%-kal emelkedett. A statisztikák azt is kimutatták, hogy az emberek nem járnak többször vásárolni, viszont óriási többletet visznek haza minden alkalommal.

A járvány kezdete, illetve a házi karantén elrendelése óta fenekestül fordultak fel mindennapjaink. A gyerekek nem járnak iskolába, óvodába, a felnőttek dolgozni, az érettségizők szögre akasztották a matrózblúzt, a mamáék bezárkóztak, mindenki a kényszerpihenőjét tölti.
Illetve nem mindenki. A gyógyszertári alkalmazottak, egészségügyi, állami szférában dolgozók, a drogéria, élelmiszerüzletek eladói, kasszásnénik, biztibácsik töretlenül dolgoznak, kitéve magukat a fertőzésveszélynek.
Emberi mivoltunkból és a korábbi tapasztalatainkból (ha csak hallomásból is) adódóan egy emberként lett úrrá rajtunk a pánik. Mi lesz most, mikor lesz vége, hogyan tovább? Megannyi hírportálon találkozhattunk ezeket a kérdéseket boncolgató cikkekkel, mégis válasz nélkül maradtunk.
Sokakat a fentebb említett pánik ösztönös gyűjtögetésre, raktározásra, túltúltúlvásárlásra sarkallt, hogy otthoni készletei minél tovább kitartsanak a meghatározatlan idejű karanténban. Mégis olvasva, hogy ki, mit, mennyit, miből szerzett be, elgondolkodtatott. Az utóbbi időben rengeteg pékáru, liszt (tök mindegy milyen, valamire jó lesz), olaj, cukor, tartósított élelmiszer, húskonzerv, vifonleves, rizs, tészta, illetve a fertőtlenítő- és tisztítószerek fogytak.
A Nielsen piackutató cég elemzése szerint a drogériák forgalma közel 60%-kal, míg a szupermarketeké 40%-kal emelkedett. A statisztikák azt is kimutatták, hogy az emberek nem járnak többször vásárolni, viszont óriási többletet visznek haza minden alkalommal.
Tudom, hogy sokan már az apokalipszistől tartva (s itt nem elviccelni akarom a járványhelyzet komolyságát) építik a nukleáris atombunkert a kertben, és pakolják a polcokra a felsorolt termékeket, de próbáljuk meg máshogy. Hosszútávon, tudatos önellátásra átállni, avagy vissza a gyökerekhez.
Felszabadult rengeteg időnk, energiánk és minél tovább szeretnénk az otthoni készleteinkből gazdálkodni. Az ultimate megoldás minden problémára, ha elkezdünk kertészkedni, ha bunker miatt egyébként is felássuk a kertet vagy az udvart. Azoknak, akik panellakók sem kell elkeseredni, hiszen ma már rengeteg növény balkonkompatibilis, és nyugodtan termelhetsz magadnak paradicsomot, paprikát, epret, áfonyát, fűszernövényeket kaspóban, cserepekben, tálcákban vagy esetleg a bérházhoz tartozó kertecskében, amit bátran használhatsz.
91545433_144814610295039_8407837234304122880_n
Első lépésként vásároljunk magokat, gyümölcsfákat termelőktől. A termelő, gazdálkodó embereknek most a legnehezebb, hiszen nem tudják, hogy hogyan értékesítsék terményeiket, tenyésztésüket minekután az ország nemzetközi piaca, a kivitel és behozatal is leállt. Amíg a kertünkben nem terem, vásároljunk tőlük, támogatva a hazai termelőket.
Ha kiválogattuk a számunkra legmegfelelőbb zöldségeket, gyümölcsöket szakszerűen ültessük el őket, és várjunk. Engem, falusi lányként kevés dolog tesz boldogabbá, mint mikor látom a saját növénykéimet kibújni a földből, aztán figyelni, ahogy növekednek. Nem kell rögtön hektárokban gondolkodni, egy kis konyhakert bőven megteszi.
A zöldségek, gyümölcsök folyamatos betakarítása mindig óriási öröm. Hogy valamit, amit te neveltél, gondoztál a kezedbe foghatsz, és milyen szép, milyen finom, és vihetsz a szeretteidnek, adva egy szeletet a lelkedből.
67672795_2382698448719423_2043825694642798592_n
A friss zöldségeknél, gyümölcsöknél nem áll meg az önellátó folyamat, hiszen itt tudsz megint ugrani egyet a tudatosság felé. Ezt úgy tudod megtenni, hogy elkezded feldolgozni a terményeidet. Lekvárt, zöldségkrémeket főzni, befőttet, savanyúságot eltenni, lecsót befőzni, szörpöket készíteni, és konyhakész zöldségeket és gyümölcsöket fagyasztani.
Ami azt illeti, nem is egyet, kettőt ugrunk a tudatosság felé. Az addig használt pl. mustáros, szirupos, lekváros üvegeket elteszed, és újratöltöd a saját készítményeiddel. Ősz végére egy fullos spájzzal zárhatod az évet, ha ügyeskedsz.
Így tudsz majd készíteni télen is tökfőzeléket, borsólevest, meggyes pitét, barackos sütit, s mind a te kezed munkáját dicséri majd.
91877568_217329522942508_1874384329962946560_n
Nem vagy elkésve, még nekiállhatsz, jó kertészkedést!

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *