Feminácizmus

Európában beköszöntött a 20. század. Jöttek a háborúk, jöttek a technikai vívmányok, jöttek a szüfrazsettek, és íme, lett szavazati jogunk, előbújtunk a konyhából, beléptünk az iskolákba, és aktív tagjai lettünk a munkaerőpiacnak.
Nők milliói mutathatták meg, hogy milyen értékes elméktől volt megfosztva a társadalmunk évszázadokon keresztül. Szóval apukák, anyukák örülhetnek, mert ma már a lány is büszkeség, a nők pedig már férfiakkal egyenrangúan csillogtathatják meg intellektuális képességeiket.
A történetet mind ismerjük, hiszen a mai napig benne élünk. Nőként ugyanolyan lehetőségeink vannak, mint a férfiaknak, ugyanazokat a teljesítményeket várják el tőlünk, ugyanannyi munkalehetőségünk van, mint nekik, ugyanolyan esélyekkel indulunk a karrierünket illetően, mint ők. Ja, nem! Mégsem! Hiszen ez az utálatos, nőgyűlölő, nőelnyomó, férficentrikus társadalom, ami nem eng…
És már látjuk az izzó tekinteteket, és érezzük a női hormonoktól fülledt levegőt. Mert nők vagyunk, és jogunk van felháborodni! De tényleg jogunk van felháborodni?
Én nőként élek a 21. században, és be kell vallanom, hogy néha ledöbbenek és elszörnyedek azon, hogy milyen sok logikátlan butaság lengi körül a nőiség kérdéskörét.
Huszonpár évem alatt egyszer sem éreztem, hogy engem női mivoltomból kifolyólag bármilyen helyzetben mélységes sérelem ért volna. Most biztosan sokan cettegnek majd egyet, hogy hiszen mennyi olyan helyzet van, amiben nem indulunk egyenlő feltételekkel, mint a férfiak. Nem is értem, hogy ez miért vált ki ilyen nagy felháborodást belőlünk, ez teljesen magától értetődő, hiszen (szerencsére) egyáltalán nem vagyunk egyformák a férfiakkal. A nemek közti egyenlőség nem jelent nemek közti egyformaságot!
És bizony el kell fogadnunk, hogy van olyan munka, ami egy férfinak sokkal testreszabottabb, mint a nők LEGNAGYOBB részének. Vannak olyan területek, ahol a férfiak ÁLTALÁBAN jobban teljesítenek. Félreértés ne essék, ez fordítva is ugyanígy igaz.
Hogy nagyon leegyszerűsített példával éljek: felkapjuk a fejünket, hogy a tudományos szférában és a politikában kevés a nő. Mielőtt arra következtetnénk, hogy ez márpedig valamiféle nőelnyomás eredménye, érdemes belegondolni, hogy egyszerűen csak az a helyzet, hogy kevesebb nő választ ilyen irányvonalat szakmájául, mint férfi. Nézzük meg más oldalról. Köztudott, hogy kevés a férfi tanár. De ezt senki sem tulajdonítja valamiféle férfiellenes összeesküvés részének, hanem képesek vagyunk objektíven megvizsgálni a probléma gyökerét.
Minden pszichológus megegyezik abban, hogy vannak férfi és női szerepek. És bizony ez a családi életre is kihatással van. Veszélyes vizekre evezünk: gyermekvállalás vs karrier.
Tény, hogy ha egy nő egyetemet végez, és mellette határozott elképzelései vannak a karrierjét illetően, bizony nem egyszerű a családalapítás, és bizony egy baba mellett nem lehet full-time nyomni a bizniszt. De kell-e ezt női létünk hátrányaként és terheként látni? Kedves hölgyek, helyettünk soha egyetlen férfi sem fog gyereket szülni. Ezt a csodálatos képességet bizony sosem fogják tőlünk sem ellopni, sem kisajátítani, még csak megtanulni sem! Ha mi nem lennénk anyák, akkor bizony senki sem lenne az. Ez nem egy teher, ez egy kiváltság!

Ma a feminizmus talán legfelkapottabb témája a női test, a nők „tárgyilagosításának” problémája. Rögtön a felháborodásom okánál kezdem. #Saynotosexism és #metoo hashtaggel ellátott képeken félpucéran pózoló lányok az instán. Ugye ismerős mindenkinek?
Csak nekem tűnik ez teljesen kontraproduktívnak? Kedves lányok, a szexizmus elleni harcban sosem fogtok célt érni olyan képekkel, amin éppen saját magatokat tárgyiasítjátok. Mert bizony ma már nemcsak az vagy, amit kimondasz, hanem az is, amit kiposztolsz. Ha éppen azt akarod elmondani a követői csoportodnak, hogy több vagy, mint a tested, nem éppen célszerű ezt az anyaszült meztelen testeddel megüzenni.
Ha pedig ez a te tested, és azt csinálsz vele, amit akarsz, akkor nincs min csodálkozni, ha „ezek a büdös fiúk csak a testemet látják, és kihasználnak”.
Az elmúlt hetekben hatalmas port kevert Schobert Norbi buta videója. Szó sincs róla, tényleg felháborító, amiket mondott. De azóta azon gondolkodom, hogy miért csámcsog mostanáig ezen mindenki? Miért sértődött meg egy egész ország, ha a legtöbben eddig sem nagyon adtak az aerobik-tréner véleményére. Ha amúgy mindenki annyira magabiztos a testével kapcsolatban, akkor miért a sok gyűlölködő reakció? Ha eddig amúgy sem avatkozott be az életünk bármely területébe „a Norbi”, akkor mi miért akarjuk őt mindenáron belevonni?
Ahogy én látom, az a baj, hogy annyira egocentrikusak vagyunk, hogy egyszerűen ilyesmit a tökéletességünk nem bír figyelmen kívül hagyni.
Valahogy nekem ez a két dolog összefolyik, hiszen nem arról van szó, hogy 90 kilósan ne lehetne boldog házasságban élni, hanem arról, hogy ma már 90 kilósan is lehet a testünkért pár lájkot, szivecskét és dicsérő szót begyűjteni. Mert ma már az a test is #bodygoals, ami tök király, de teljesen eredménytelen, hiszen a mindenki tökéletes bodyjából kiürül a tartalom... és így tárgyiasítjuk magunkat jobban nőként, mint akármilyen férfi. (Miért nem az a harc tárgya, hogy ne létezzen a #bodygoals?)
És így érkezünk el fokozatosan a femináci kifejezésig. Amikor a női testből szentélyt csinálunk, aminek az oltárán akár életet feláldozni is erény. „Az én testem, az én döntésem“, így szól az abortuszkampány egyik jól ismert jelmondata. Ebben az eszmében a nő és az ő teste a kiválasztott faj, a magzat pedig a nem kívánt rossz, amire szabad nem élőlényként tekinteni, az életét szabad „valami nagyobb cél” érdekében feláldozni, vagyis szabad megölni.
Ebben a cikkben nem fogok belemenni az e körüli vitákba. Csak próbálom felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes kicsit lassítani és megvizsgálni, hogy a feminizmusnak ez a divatos vonala tényleg a feminizmusról, a női egyenlőségről szól-e, hogy nem csapott-e át ez valami egészen másba.

Úgy, ahogy nem minden arany, ami fénylik, nem minden, ami új és modern és 21. századi, feltétlenül jó.
Hölgyek, nők, lányok, az a lényeg, hogy a bősz egyenlőség hangoztatásának közepette figyeljünk, nehogy hirtelen az egyenlőtlenséget támogassuk akár a férfiakkal, akár saját magunkkal, akár bárkivel kapcsolatban.