„Ugyan mi az ördög bántja ezt a két embert?” John Steinbeck: Egerek és emberek kritika

Nehéz meghatározni, mi alapján lehet egy-egy műalkotást az értékesek közé sorolni, míg másokat az értéktelenné kárhoztatni. John Steinbeck Egerek és emberek című kisregénye minden bizonnyal megfelel a szakértők által felállított elvárások legtöbbjének. Mégis azt mondhatjuk, ez a könyv elsősorban az olvasónak érték. Az olvasónak, aki épp az utolsó oldalra ér, és akinek a fejébe befészkeli magát a gondolat, hogy ez majd nem a sok langyos és semmitmondó történet közt sorvad el az emlékezetében. John Steinbeck 1962-ben részesült Nobel-díjban „(...)realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.”  Az Egerek és embereket olvasva könnyű megérteni, mivel érdemelte ki az elismerést.

Forrás: cultura.hu

Érdemes foglalkozni a ténnyel, hogy egy mű, amely a múltban ennyi megpróbáltatást kiállt, ma sok helyen iskolai tananyag és népszerűségnek örvend. Bár a könyvlapok manapság többet elbírnak, mint évtizedekkel ezelőtt, a rasszizmus és a nők meggyalázása például továbbra is elítélendő jelenség. Talán mára felismertük, hogy attól, hogy valami kellemetlen, felháborító vagy fájdalmas, sajnos ugyanúgy létezik. Ha pedig létezik, beszélnünk kell róla. Steinbeck a jelek szerint ebben saját kora előtt járt. Arról írt, amit látott és megélt. Kedvelt témája volt a nagy gazdasági válság korszaka, amellyel az Egerek és emberek című kisregényében is foglalkozik. Az 1929-ben kicsúcsosodó gazdasági összeomlás kiterjedt a bankokra, az iparra és a mezőgazdaságra is. A munkanélküliség rohamosan növekedett, gyárak zártak be, a munkások pedig az utcára kerültek. Steinbeck az ekkor eluralkodó káoszt és az embereket elöntő reménytelenséget nyers hitelességgel fogja meg, és tárja az olvasó elé. A mű ellen tiltakozók jól látták: Steinbeck nem finomít, mindent kíméletlen valószerűséggel vet papírra.

Forrás:https://www.theparisreview.org/interviews/3810/john-steinbeck-the-art-of-fiction-no-45-john-steinbeck?fbclid=IwAR0F3BjphaacwUqXLxZUrjFowfJJXLbbY6Va0WXh4UVw8NfXQJHrAisdgoE

A válság okozta és a karakterek által érzett esélytelenségbe az író belecsempészte a keserédes reményt, méghozzá az amerikai álom képében. A cselekmény vonalán végigkövethető az álmodozás, a függetlenségért való küzdelem, és ennek drasztikus hanyatlása. „Velünk bizony másképpen áll a dolog. Nekünk van jövőnk. Van, akivel beszéljünk, aki törődik velünk.”
George és Lennie tervei, miszerint lesz otthonuk, földjük és állataik, porszemekké morzsolódnak a mű végére, az álmokból épített kis házuk romba dől – ez a regény egyik legszívszorítóbb tragikuma. „Azt hiszem – mondta halkan George –, én első pillanattól fogva tudtam. Azt hiszem, tudtam, hogy nem lesz meg az soha. Annyiszor akarta hallani, hogy a végén azt hittem, talán mégis sikerül.” George és Lennie két lényeges dologban különböznek a többi vándormunkástól. A magány helyett egymást, kettejük irigylésre méltó barátságát választották, és ez adott nekik erőt ahhoz, hogy a többiekkel ellentétben merjék dédelgetni álmaikat. A munkások céltalan tengődése végigkíséri a cselekményt. Ez a reménytelenség, a túlélés és a belőle fakadó önzés az emberi kapcsolatok kiüresedését eredményezte. Az emberi életben is hasznot kerestek, és az elidegenedés a tetőfokára hágott. Tökéletes példa erre a könyv egyik legmegrázóbb jelenete, melyben az egyik munkás öreg kutyáját a férfi gyenge tiltakozása ellenére lelövik. „Semmi hasznát nem veszed, Candy. Maga se veszi már hasznát az életének. Mért nem lövöd agyon, Candy?” Az először sokak számára talán lényegtelennek tűnő pillanat a regény előrehaladtával új értelmet nyer: így jár majd az ember, ha megöregszik, és nem veszik több hasznát. „Láttátok, mit csináltak ma este a kutyámmal? Azt mondták, nem ér az élete semmit, még neki magának se. Ha engem kidobnak innét, szeretném, ha agyonlőne valaki.” 

A külvilágtól és az egymástól elidegenült alakokat Steinbeck erős háttértörténettel ruházta fel, így a mellékszereplők is emlékezetesek és valósak. Talán a válság idején csakugyan Amerika kietlen táját rótták és poros földjét taposták. George egy gyors észjárású, szorgalmas férfi, aki pártfogásába veszi Lennie-t, a nagydarab, nehézfejű, lomha barátját. Kettejük szokatlan kapcsolata, valamint a tény, hogy együtt vándorolnak és dolgoznak, nagy megdöbbenést és gyanakvást kelt a tanyán. „Sose láttam, hogy valaki törődött volna a másikkal. Furcsának találom, hogy olyan bolond, mint ez, s olyan okos kis ember, mint te, együtt vándorol.”

Forrás: prt.hu

A kisregény egyik legvitatottabb alakja a farmtulajdonos menye, akit az első pillanattól külső vélemények alapján ítél meg mind George, mind az olvasó. Ő „Curley felesége”, aki túl sok sminket visel, túl kihívóan öltözködik, túl kacér a munkásokkal. A figyelemre és emberi kapcsolatra szomjazó asszony épp Lennie előtt fedi fel múltját és bánatát. Ekkor látunk először emberi mélységet a szép arc mögött. „Egyik sem törődik azzal, hogy milyen az én életem. Hidd el, valamikor nem így éltem én. Lehetett volna belőlem valami. – Sötéten tette hozzá: – Talán lesz is még.” Curley feleségén át Steinbeck hűen ábrázolta a nők korabeli társadalmi helyzetét. Az asszony jellemét – mivel ráadásul az egyetlen női szereplő a történetben – sokan felháborítónak, nőkhöz méltatlannak találták, és ez is nyomós indokként szolgált a könyv betiltásáért folytatott harcban. Egy másik gyakran lobogtatott érv a néger szó többszöri használata volt, amit Crooks, a megkeseredett munkás esetében emlegethettek fel. „Ha én mondok valamit, hát azt csak egy néger mondta.” Az örökké cinikus, goromba férfi identitásának fontos része a bőrszíne, ezzel Steinbeck csak egy újabb réteget vitt a kisregénybe.

A könyv depresszív, megrázó befejezését kifogásolóknak a tényekben igazuk van. Az Egerek és emberek utolsó oldalai valóban megrázó élményt nyújtanak az olvasónak, de talán épp ezért hagy ennyire mély nyomot bennünk az egyébként alig százoldalas mű. A kifogásolt tartalom csak hozzáad az alkotás értékéhez, a valóság keserű ízét érezzük a szánkban olvasás alatt és után, ezt pedig többek közt az őszinte, cenzúrázatlan írásmódnak köszönhetjük. Vétek lett volna megfosztani az embereket egy ekkora hatással bíró alkotástól. Ajánlatos kihasználni, hogy a megpróbáltatások ellenére sem veszett el az irodalomtörténet útvesztőiben, és kedvünkre emelhetjük le bármelyik könyvesbolt roskadozó polcáról.