201909.03
0

Arról kell beszélni, amiről nehéz

»Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni« – ezzel a sorral zárul az Apád előtt ne vetkőzz című regény utószava, az írónő ezekkel a szavakkal indítja útjára az olvasót. Ezek a szavak pedig nyomot hagynak, akárcsak maga a történet.

Péterfy-Novák Éva valóban nem gyáva. Bátran nyúl témákhoz, amelyeket tabuként kezelünk, pedig fontos lenne beszélni róluk. Már előző regényében, a nagysikerű Egyasszonyban is a fájdalmat öntötte szavakba. Az Apád előtt ne vetkőzz cselekménye pedig már egészen émelyítő, megrázó.

A történet két szálon fut. Az elsőben az 1920-as években egy gyermekotthonba csöppenő testvérpár kénytelen elszenvedni az apácák kegyetlen bánásmódját. Később nevelőszülőkhöz kerülnek, de nehezen szabadulnak az árvaházban átélt traumáktól. A másik részben egy ötéves kislány, Eszter, és mindennél jobban szeretett nagyapja bizalmas kapcsolatát követhetjük figyelemmel. Az eseményeket a gyerekek szemszögéből ismerjük meg, átérezve és átélve így az ártatlan naivitásukat, amit a felnőttek mindvégig kihasználnak.

„Ezért kell nekünk megbecsülnünk egymást. Mert mi tudjuk, hogyan kell érdek nélkül szeretni. Mert mi nem korcsosultunk el.”

Azt is az ő szemükön át látjuk, hogyan válik lassan mindennapjaik részévé az elszenvedett szexuális abúzus, amit aztán egész életük során cipelik magukkal.

„Pedig nagy vagyok már egy ideje. Csak nem vette észre. Majd elkomorul az arca. – Apád előtt ne vetkőzz – mondja hirtelen.”

A két szál közti váltogatás a nézőpont váltását eredményezi. Ennek hála megismerjük az áldozat és az elkövető belső világát – az önző, bűnös tettek közti összefüggéseket és azok következményeit –, hogy mi vezet egy nőt arra, hogy nevelt fiához vonzódjon, és egy nagyapát arra, hogy szeretetnek álcázva bántalmazza unokáját. Apácákat ismerünk meg, akik visszaélnek pozíciójukkal, és egy nőt, aki felismeri magában a sötétséget, melyet a családjának „köszönhet”.

pedo_main

Fokozatosan alakul a szereplők jelleme, az őket érő hatások állandóan formálják személyiségüket, és egyre növekvő borzalommal, mégis szinte bűnös kíváncsisággal lapozunk előre. Nincs fekete-fehér karakter. Mindenkiben egyaránt találunk jót és rosszat. A legjelentősebb szereplő mindenképp a nagyapa, akinek az egész életútját végigkövethetjük. Az abúzus úgy jelenik meg, akár egy, a generációkon is átívelő átok, de ez természetesen nem menti fel az elkövetőket. Tetteik elengedőnek bizonyulnak ahhoz, hogy az olvasó maga hozzon ítéletet felettük. A regény olvasásakor felfigyelünk a gyerekkor meghatározó szerepére és a családi minta követésére. Megjelenik benne a titok, a bűnös és az áldozat fogalma. Rámutat a társadalom közömbösségére: arra, hogy az emberek inkább elfordítják fejüket olyat látva, amelyről könnyebb hallgatni.

Az írónő valós eseményekből gyúrta össze a történetet. Ahogy ő fogalmazott: „Minden egyes aktus megtörtént valakivel.” Komoly kutatómunkát végzett, több áldozattal készített interjút. Ennek tudatában a könyv csak még mélyebbre döfi a kést az olvasóban. Nyers, már-már naturalista stílusával mindent valósághűen, mindenki számára maradandóan bemutat. Ez senkinek sem lesz kellemes olvasmány, kedvenc könyv, esetleg egy szépen megírt történet. Nem érezzük magunkat jól, miközben olvassuk. Ez a könyv igazi.

Fontos, hogy rálátást nyerjünk a témára még akkor is, ha – mint ahogy minden tragédiával kapcsolatban – nem hisszük, hogy a közelünkben bárkivel megeshet. Péterfy-Novák Éva regénye azokat a falakat rombolja le, amelyek ezt a kerülendő kérdést közrefogták. Beránt, és könyörtelenül csap minket arcon a valóság. Nekünk pedig talán épp erre van szükségünk. Hiszen elkerülni a nehéz témákat gyávaság.

Képforrás: https://kulturpara.blog.hu

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *