Megrendezésre került a XXIX. Hallgatói Parlament
Április 6-8. között Gímesen ülésezett a XXIX. Hallgatói Parlament, amely a Diákhálózat egyik legfontosabb döntéshozó szerve. Mint a szlovákiai magyar egyetemista diákköröket összefogó ernyőszervezet, minden éven két alkalommal gyűlnek össze a tagszervezetek vezetői, illetve az elnökség. Alapvetően az elmúlt hónapok közéleti eseményeire való reagálás, illetve a Diákhálózat hatásköreiről való beszámolás volt terítéken. A szlovákiai megyei választások kapcsán Ne maradj otthon c. online kampányt folytatott annak érdekében, hogy minél több felvidéki magyar éljen szavazati jogával. 2018 januárjától a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés mögé is beállt, a diákszervezetek több tagja aktivistaként segített az aláírásgyűjtésben. Pozsonyban a Tisztességes Szlovákiáért nevezetű demonstráción a Diákhálózat „Magyar diákok veletek vannak” feliratú transzparenssel fejezte ki szolidaritását a tüntetőkkel.
Részleges tisztújítás is történt, mivel az elnökségben lévő különböző pozíciókat betöltő emberek leköszöntek, és újak lettek helyükre választva. A Diákhálózat elnökségének jelenlegi névsora: Kotiers Róza – elnök, Szabó Ádám – belügyi alelnök, Pál Ádám – külügyi alelnök, Rigó Orsolya – gazdasági alelnök, Katona Flóra – marketing alelnök, Erdélyi Ágnes és Török Máté – oktatási alelnökök, Czáboczky Szabolcs – sajtóreferens, Inczédi Lilla – a Felvidéki Tudományos Diákkonferencia koordinátora, Fodor Péter – a Gímesi Művelődési Tábor főszervezője, Szászi Fanni – a Felsőoktatási Tájékoztató Körút koordinátora, Nagy Csaba – ellenőr, Izsák Gergely – Alma Mater főszerkesztője, Leczkési Zoltán – Angolul tanuló falvak koordinátora, Lajos Petronella – SzakGyak, Póša Nikolas – DiNaMiT-koordinátor. Az elnökségből távozott Tari Dávid (Felsőoktatási Tájékoztató Körút), Köböl Klaudia (DiNaMiT), Radics Rudolf (Sajtóreferens), Bíró Szilvia (LE-koordinátor), Matús Dávid (Oktatási alelnök). A jelenlévők hálás köszönetüket fejezték ki a pozíciókról leköszönő tagok eddigi munkáját.
- április 10.
Czáboczky Szabolcs