Immáron három hónapja
Immáron három hónapja, hogy a Pozsonyi Magyar Szakkollégium szerves része az életemnek. Mi tagadás, én is igyekszem szerves részét képezni a kollégium életének, melyre legnagyobb örömömre rengeteg lehetőségem adódik.
A kollégium az a hely, ahol a kurzusoktól kapott hasznos információk mellett valami mást is nyerünk. Nyerünk barátokat, társakat, élményeket. A minap eltöprengtem. Ha a kollégiumi társaimmal vagyok, nincs perc, ami nevetés nélkül telne. Ha kell tanácsokat, ha kell bíztatást és legfőképpen igazán boldog pillanatokat adnak nap mint nap. Ugyanilyen jókedvűen telt az a hétvége is Gombaszögön, ahol fantasztikus napokat töltöttünk együtt és ismeretlen emberekből, végül csapattá lettünk. Amikor megérkeztünk a táborba egyfajta egészséges izgalom és talán apró félelem uralkodott el rajtam, hiszen tudtam, új környezetbe érkezek, új emberekkel fogok megismerkedni és új szituációkban kell helytállni. Mint utólag kiderült ezzel nem voltam egyedül, társaim ugyanígy éreztek. Visszagondolva bátran kijelenthetem, mindannyian gördülékenyen vettük az akadályt és kellőképpen nyitottak voltunk. Napközben egy önismereti tréning keretein belül azon fáradoztunk, hogy kis társaságunk sok apró darabja egy szép egésszé álljon össze. Éjszaka pedig, szintén ugyanezzel a céllal, a szórakozás keretein belül épült a kis csapat. Egy apró mosoly kíséretével visszagondoltam a Gombaszögön töltött napokra. Lelki szemeim előtt látom a hintát melyben egymást felváltva üldögéltünk a csillagos ég alatt. S közben mindig az a személy mesélt életéről, aki épp a hintában ült. Látom, amikor a beugró játéknak köszönhetően, hatalmas kacagások közepette, amatőr színészekké lehettünk egy pár pillanat erejéig. Mindmáig emlegetjük ezt az eseményt. Rengeteget nevetünk egy-egy megtörtént szituáción, belegondolunk milyenek voltak az első benyomások és megelégedve konstatáljuk, mennyire hálásak vagyunk, amiért részévé válhattunk egymás életének. Erre a fantasztikus hétvégére csak pozitív gondolatokkal tekintek vissza és őszintén remélem, hogy rengeteg lehetőségünk lesz még ilyen és ehhez hasonló csapatépítő programon részt venni.
Amikor a táborban beléptem a faházba, idegen emberek vettek körül. Ma ezekre az emberekre barátként, társként tekintek. Milyen szép, milyen kiszámíthatatlan, ám ebben a helyzetben milyen kegyes volt az élet.
Kórósi Lilla