DiNaMit – Élménybeszámoló a decemberi képzésről
A DiNaMit, vagyis a Diákok Na Mit csináljunk?!, mint a TANDEM és a Diákhálózat közös programja, a középiskolás Diákönkormányzatok fejlődését hivatott szolgálni. Ezáltal mint DH-sok, mi is megismerjük a középiskolákon folyó diákéletet, és tapasztalatot cserélhetünk középiskolai padokban ülő társainkkal, legyen szó akár szervezésről, ötletelésről vagy szórakozásról. Kotiers Rebivel nagyjából ennyit sejtettünk a hétvégéről, amibe belevetettük magunkat. Nem tudtuk, mit várjunk a hétvégétől, ahogy azt sem, hogy mint a Diákhálózat házigazdái, pontosan milyen kihívások elé nézhetünk.
A péntek estét egy kellemes, játékos bemutatkozással kezdtük, amit egy fincsi vacsora követett. Az estét a következő nap gondos megtervezésével folytattuk, és már ekkor sejtettük, hogy jót fogunk mulatni a srácokkal. Másnap a mozgékony napköszöntő után bele is vetettük magunkat a teendőkbe, megkezdődött a kommunikációs képzés 1. szakasza! A délelőtt részét képezte egy velős beszélgetés is, amikor mesélhettünk egy picit Rebivel a Diákhálózat tevékenységéről és a diákklubjaiban folyó életről, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub szűzlányairól, vagy éppen az Ady Endre Diákkör fenegyerekeiről. A délutáni pihenő részeként kíváncsiskodtunk mi is egy picit, például megérdeklődtük, hogy mit jelent számukra egy diákbál szervezése vagy egy diáknap lebonyolítása. A lelkesedésük és energiájuk lenyűgözött, ahogy élményeikről beszéltek.
A nap további részében kiváncsi szemlélőkként voltunk jelen az eseményeken. Az egész napos játékos tanulás és foglalkozások után hamar elérkeztünk a hétvége fénypontjához, a szombat esti NAGY feladathoz, ami egyszerű volt: a srácoknak 1 óra alatt 14 feladatot kellett csapatként megoldaniuk,amik eléggé színesek voltak: a SUDOKU fejtéstől kezdve a versíráson, mindenki hajszálmintájának begyűjtésén keresztül a tánckoreográfiáig minden szerepelt a listán. A TANDEM vezetőinek tanácsára hallgatva, először a csapat szavazás által egy vezetőt választott. A választás Tamarára, az újvári gimi lelkes diákjára esett. A feladat érdekesebbé tétele végett voltak, akik bekötött szemmel, felkötött lábbal vagy némán kellett, hogy a csoport hasznára legyenek. Házigazdákként nem voltunk aktív résztvevői ennek a gyakorlatnak, mi egy különlegesebb szerepet kaptunk: nekünk a „zavaró körülmények“ szerep jutott, ami az jelenti, hogy ahol lehetett, belekontárkodjunk a kis csapat munkájába. Ezt a feladatot Rebivel sokféleképpen realizáltuk: például precízen kiszámított tüsszentésekkel az 50 db nehezen összegyűjtött falevélkupacba, vagy a nagy gonddal megszerzett hajszálmintákba. A csapatmunkának hála viszont hamar kiküszöböltek „minket“, és a végére szemtanúi lehettünk annak, hogyan kerül minden a helyére: hogyan válogatja szét színek és fajták szerint az írószereket a fél lábú Géza, hogyan számolja meg a ház összes bögréjét és székét a néma Moncsi, vagy hogyan táncolja végig a bekötött szemű Réka a tánckoreográfiát. Az est egy fontos pillanata volt számomra Viktor verse is. A versben szerepelnie kellett minden csapattag egész nevének, és egy fontos tudnivalónak vagy tulajdonságnak az illetőről. A vers végül olyan jól sikerült, hogy a végén mindenkit megnevettetett- és hatalmas vállveregetésekkel gratuláltak Viktor művéhez.
A vasárnap délelőttöt a hétvége kiértékelésének szenteltük. Körben állva mindenki elmondta, mit érez és azt, hogy mi volt a legfontosabb, amit megtanult. Nekem személyesen a szombat este jelentette a legtöbbet. Ahogy láttam, hogyan kerekednek felül az akadályokon és milyen gördülékenyen alkalmazkodnak egymáshoz, és az egyes akadályokhoz. Ami pedig a legfontosabb: hogy odafigyeltek egymásra a feladatok megoldása során. Segítették a sántát, amikor nem tudott a lépcsőn feljutni, vezették a vakot, aki nem tudta hová lép vagy maguk közé vették a tanácstalant, aki nem tudta hogyan válljon a csapat hasznára. Az érzelmi intelligenciának és csapatszellemnek ezzel a szintjével, úgy gondolom, nagyon kevés ember és még kevesebb fiatal bír manapság. Ez a hétvége nekem nagyon nagy energialöketet adott, és szerintem Rebivel mindkettőnket motivált abban, hogy lehetővé tegyük, hogy még több középiskolás diák tapasztalhassa meg azt a csodát, hogy milyen csapatként együtt dolgozni valamiért, és elérni valamit.
Tari Dávid