Némelyik regény megköveteli, hogy egy részünk csatlakozzon hozzá a könyvespolcon. Kiszakít belőlünk egy apró darabot minden egyes elolvasott sorral, magába szívja, aztán ott lapul éveken át akkori énünk kis szelete az oldalak közt, mintha sosem lett volna a miénk igazán.
Egyedülállóan szórakoztató élmény, és annak is ékes bizonyítéka, hogy az önkifejezésnek nem feltétlenül kell jónak lennie ahhoz, hogy kulturális értékkel bírjon.
Ez a véleményformálás nem válik azonban egyoldalúvá. Angie Thomas rámutat mindazokra a hibákra is, amelyeket a feketék követnek el.
Milyen vicces, nem? Ezek a sorozatok alapvetően az idősebb korosztályt akarják megszólítani, a legtöbben mégis kinövünk belőlük. Azért, mert idővel már nem elég az, hogy nevessünk a világ abszurditásán.
A Hollywood kiemeli a kisebbségi reprezentáció fontosságának kérdését a politikai kontextusból, és személyesen, az érzelmeinkre alapozva közvetíti azt.
Meddig vagyunk képesek elmenni azért, hogy kedveljenek bennünket? Megalázzuk ezért a rászorulókat, hátrányos helyzetűeket? Életveszélybe sodorjuk-e magunkat? Megerőszakoljuk-e annak a tanárunknak a lányát, akire éppen pikkelünk?
Lehet azt állítani, hogy a humor, a kreativitás vagy a látvány repítik ezeket a filmeket a bevételi listák élére, de ez csak a cukormáz.
Talán épp az ilyen idézhető soroknak köszönhetően lett a könyvből Instagram-sztár. Marianne melodrámaszerű gondolatai tökéletesen összeférnek a ma oly népszerű mély és egyedi életérzéssel. Ettől is érezhetjük ezt a könyvet olyan aktuálisnak és életszagúnak.
