Nőtlen, Címtelen

Ez a vers egy kicsit közhelyes lesz, 

már most sajnálom. 

Tompítsd egy jó borral, mely félédes

majd egyben számlázom.

Ez a vers csak odaégett ebéd 

egy olcsó, zacskósleves,

és ráfeledkeztél, hogy kész a kávéd,

fejbe rúg, de édes.

Ez az, amihez nem kell só

Ez az, amit nem kell tanulni se, 

Ez az, amit tudsz, de mindig elfelejtesz

És ez az, amit még mindig nem értesz

Te és Én

a végén.

Ez a vers tényleg nagyon közhelyes lett, 

tényleg sajnálom.

Ha nem tetszik, hát ne olvasd, de én

elmondom,és nem bánom.

Mert melletted a Hold se csak napfénnyel

süt rám

Mert te vagy, kitől édesebb lesz az

éretlen, zöld almám

Te vagy az első slukk a cigarettámban

és az utolsó csepp a poharamban.

Az első dobbanás a szívemben,

az utolsó lélegzet a tüdőmben.

Ez az, ami szűk, de széles

Ez az, amit adó nélkül is számolhatsz 

Ez az, ami cukor nélkül is édes

És ez az, amit még mindig nem értesz

Te és Én

a legvégén.

Éjszakámat zsarátnokként

világítod be

Légy a gravitációm,

s én leszek az oxigéned

Leszek a végtelen űröd,

ha leszel a végtelen csillagom

Légy a reggelem napfénye,

én leszek a reggeled kávéja.

Tudom, hogy ez a vers már

nem is rímel,

De ez az érzés is csak

fut bennem körbe-körbe,

néha akadályokat vágok elé,

néha elbotlik, de még

ugyanúgy él és szalad.

Sokszor eltaszítom,

de újra-újra fényt

hoz a szemembe.

Már értelme sincs

versem sorainak.

Egybeér

a lélek

a hang

a szó

az ének

a zene

a csend

az ajkaink

és vége

Csak ennyi:

Akarlak.Szeretlek.

Grafika: Csiba Dávid