Levél nélkül Roxfortban

A legtöbb Harry Potter rajongó bakancslistájának elején szerepel egy látogatás a londoni Warner Bros. Studióba. A J. K. Rowling által teremtett világot itt érezhetjük a leginkább valódinak és testközelinek. Megtapasztalhatjuk azt, amit egyébként csak olvasás közben vagy a képernyőt irigy vágyakozással bámulva élhetünk át.

A Harry Potter című regénysorozat már megjelenése óta világsiker, a fantasztikus történet iránti lelkesedésen pedig az évek sem ejtettek csorbát. Értelemszerűen a filmadaptációk sem kaptak kevesebb figyelmet, sőt. Az utolsó film megjelenése után pedig rengeteg, inkább eszmei értékkel bíró eszköz maradt a filmkészítők tulajdonában. Így a Warner Bros. Stúdióban, ahol a Harry Potter filmek születtek, kiállították a forgatásnál használt kellékeket, jelmezeket és a megépített helyszíneket. A stúdió 2012 tavaszán nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt, azóta pedig az év minden napján látogatók ezrei tekintik meg a különleges tárlatot, amely egyébként állandó bővítés alatt áll.

Meglepő módon még azok számára is garantált szórakozást nyújt, akik nem tudják felsorolni az összes Weasley testvér nevét születési sorrendben. A célt pedig határozottan sikerült elérniük. Rajongóként egészen közel kerülünk a varázsvilághoz. Testközelből tekinthetjük meg a rengeteg részletet, melyekből ezt a megálmodott univerzumot sikerült élettel telinek és igazinak megteremteni.  

Már az első pillanatban magával ragad a mágikus hangulat. Semmihez sem hasonlítható érzés besétálni a nagyterem ikonikus kapuján, melyet már annyiszor láttunk a képernyőn, és hirtelen ott állni a megterített asztalok között. A szervezők gondos odafigyeléssel vezetik a tárlatot. Biztosítják, hogy soha ne tartózkodjon túl sok látogató egyszerre egy helyen, így mindenki nyugodtan élvezheti a látvány nyújtotta élményt anélkül, hogy egy lelkes csoport megvadult kentaurhordaként gázolná el a mindent elsöprő rajongás közepette. Emellett segítőkészek, igazi Harry Potter szakértők, bátran fordulhatunk hozzájuk kérdésekkel a kiállítás bármely pontján.

Izgalmasabb jelmezeket és kellékeket nézegetni, mint azt az ember elsőre gondolná. Ahogy elsétálunk a hírhedt roxforti festmények, Edevis tükre, Hermione fodros ruhája vagy épp Piton hőn imádott lombikjai mellett, akaratlanul is elveszünk abban a rengeteg odafigyelésben és profizmusban, amivel a szereplőket és lényeket életre keltették. Lényegében mindent megtalálunk, ami csak az eszünkbe juthat, ha azt halljuk, Harry Potter. Akik pedig elég türelmesek a sorakozáshoz, és hajlandóak többet költeni, ki is próbálhatják magukat például a seprű megülésében vagy a párbajozásban. Ezen alkalmakkor a látogató inkább fizet a róla készült mugli fényképért, amelyen bőszen vigyorogva talárban feszít a seprűn, mint magáért az élményért.

A John Williams által komponált filmzene végigkíséri utunkat a stúdión, mindvégig biztosítva a varázslatos hangulatot. Számunkra a kiállítás csúcsának mindenképpen a helyszínek megtekintése bizonyult. Dumbledore professzor irodája, a Weasley család otthonos konyhája vagy a Malfoy kúria hátborzongató étkezője megtették hatásukat. A Tiltott rengeteg pedig egészen lenyűgöző élményt nyújtott. Az erdő kísérteties zaja, a lábaink közt gomolygó köd, a fák között ránk leselkedő kentaur és hippogriff biztosították a hangulatot. Hasonlóan emlékezetesnek bizonyult a Gringotts bank elragadó látványa és természetesen az Abszol út, ahol Ollivander műhelyétől kezdve a Weasley ikrek Varázsvicc Vállalatáig minden melengető nosztalgiával töltött el.  Nem hagyható ki a Roxfort Expressz sem, amelynek lépcsőit lelkesen megmászva elénk tárulnak időrendi sorrendben a kupék, melyekben Harry, Ron és Hermione utaztak Roxfort felé. Még az olyan részletekre is ügyeltek, mint Lavender giccses szívrajza az ajtó üvegén vagy az üléseken szétszórt édességek. Mugli legyen a talpán, akinek nem szorul el a szíve a vágyakozástól, hogy ő is így utazhasson a Varázslóképzőbe.

A túra első felének befejezése után lehetőséget kapunk arra, hogy elfogyasszunk valami finomat, vajsört szürcsölgetve a fogás mellé. A legendás italt nem kipróbálni bűn (hasonló kaliberű, mint a főbenjáró átkok használata), másodszor is azt választani – ritkaság. Ezek után következik a rövid, de nem kevésbé érdekes szabadtéri szekció. Bebarangolhatjuk a Privet Drive 4. szám alatt álló házat, amelyet a filmkészítők kénytelenek voltak felépíteni, hogy ne kelljen állandóan leállítani a forgatást az eredeti ház utcájában folyó élet miatt. Muglik... Ott áll teljes valójában a Potter házaspár egykori otthona, és végigsétálhatunk a roxforti híd egy darabkáján is – mint azt tudjuk, Neville griffendéleshez méltóan felrobbantotta a többit.

A kiállítás fennmaradó részére érdemes elegendő időt szánni. Az apró, de legalább olyan fontos részletekbe ugyanis itt nyerhetünk betekintést, és nem nehéz elveszni bennük. A mozgó kellékek felépítésében, a jelmeztervezők, maszkosok munkájában... Olyan apróságokba botlunk, mint a sminkesek telefirkált jegyzetei, vázlatok és gondosan kidolgozott tervek. Talán mindezt látva érzünk leginkább tiszteletet a filmeken dolgozók iránt. Az egészen ők maguk kalauzolnak végig kisfilmek segítségével. Ha mindez nem lenne elég, az utolsó teremben egy hatalmas (a vártnál mindenképp nagyobb) Roxfort makett várja a látogatókat, amely minden várakozást felülmúl. A modell látványa megható még olyanok számára is, akiket – tragikus módon – hidegen hagy Rowling elbűvölő univerzuma.

A tárlat méltó befejezésének bizonyult a létező legnagyobb Harry Potter bolt, ahol minden roppant csábító és… pofátlanul drága. A pillanat hevében garantáltan azt hiszi az ember, hogy szüksége van az összes bögrére, varázspálcára, talárra és édességre. Igazi kihívás ellenállni az olyan kincseknek, mint például egy kissé rémisztő, de azért eredeti Dobby figura. Ez egyébként az egész stúdióra igaz – végig szórakoztató és emlékezetes, aminek el is kérik az árát. Nem valószínű , hogy feleslegesen elköltött galleonoknak érezzük majd, amit a belépőkért fizetünk. A Harry Potter könyvsorozat szerelmeseinek és a filmrajongóknak életkortól függetlenül szívmelengető érzés ott állni, ahova Harry csöppent tizenegy évesen, és ahova, vallja csak be mindenki, azóta vágyunk, hogy először tudomást szereztünk róla.

Képek: Google