DH–SEJK reunion? – Kotiers Róza beszámolója

Hat óra előtt öt perccel toppantam be a Pozsonyi Magyar Intézet kapuján. A medikusklub elnökasszonyának, Žiaček Noéminek írtam, hogy bőven a kezdés előtt ott leszek, mégis úgy éreztem magam, mint aki késik. Nem hagytam elég időt ahhoz, hogy összeszedjem a gondolataimat, pedig nagyon sok múlt azon, hogy sül majd el a kis tíz perces stand up-om.

A pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja – Selye János Klub – rendszeresen szervez tudományos beszélgetéseket neves előadókkal. A szemeszter utolsó ilyennemű akciójára én is bejelentkeztem, hogy bemutassam a részvevőknek az FTDK-t. Nyugi, ők sem sokan tudták, hogy mit takar a rövidítés. A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia szervezésében évek óta részt vesz a Diákhálózat, és idén feltett célunk, hogy az orvosjelölteket is megszólítsuk a szakmai diákkonferenciát illetően.
Szóval épp, hogy csak kifújtam magam a buszmegállótól tartott feszített tempójú gyaloglás után, mikor az ajtóban feltűnt Balázs, a SEJK leköszönő elnöke, mellette pedig egy szimpatikus úr, akinek Balázs rögtön be is mutatott. Az úriember, mint megtudtam, maga az előadó volt, Dr. Gombos Zoltán, aki az USA-ban többek között rákkutatással foglalkozik. Mikor bemutatkoztam, s elmondtam neki, hogy a Diákhálózat elnöke vagyok, nagy meglepetésemre közölte, hogy hát végülis ő is a DH-ban kezdte, Udvardi Péterék idején, azaz 25 éve. (Udvardi Péter, a Diákhálózat első elnöke). Gombos Zoltán elárulta azt is, hogy ő is ott volt, amikor megszavazták, hogy Diákhálózat legyen a szervezet neve, s hogy valaki félrehúzta és megsúgta neki: a DH a tuti név. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most, huszonöt év elteltével is Diákhálózat a Diákhálózat. Szeretném hozzátenni, hogy én már a nevét is imádom a szervezetünknek!
Nos, ha nem lettem volna eléggé ideges a közelgő prezentációm miatt, azzal a tudattal kellett a tudományos konferencia népszerűsítésébe fognom, hogy egy vérbeli, régi DH-s is árgus szemekkel figyeli majd az előadásomat.
Nagy levegő, már ezerszer adtam elő a DH-ról, nem lehet baj. Végül elkezdtek ömleni belőlem a szavak. Szerettem volna elmondani a medikusoknak, hogy milyen értékes dolognak tartom egy olyan nehéz szak mellett, mint az általános orvosi, hogy még arra is időt tudnak szakítani, hogy előadások révén magyarul is képezzék magukat, és hogy egy ilyen nagy és összetartó szakmai klubot működtetnek nulla költségvetéssel. Mutattam nekik egy képet, ami a marosvásárhelyi „kollégáikat” ábrázolta. Elmondtam, hogy Marosvásárhelyről rengeteg medikus jelentkezik az ottani konferenciára, mutassuk már meg mi is, mit tud Felvidék. Nem szabad hagyniuk ezt a jó lehetőséget elveszni, amit az FTDK nyújt nekik, mert egy kis munkával hatalmas hozadéka lehet. Mi pedig segítünk, mindenben segítünk (megjegyezném, hogy Te, kedves olvasó, ha nem is vagy medikus, egyetemistaként tudományos munkáddal szintén részt vehetsz az FTDK-n).
Taps.

Maradtam a tudományos előadáson is, titokban reménykedtem, hogy szervezetünk régi tagja kommentálja majd a látottakat. A köztiszteletben álló kutatóorvos nem csak hogy hozzászólt, de egyenesen noszogatni kezdte az orvosnak készülő közönségét, hogy az általam reprezentált konferencia által is vegyenek részt a tudományos életben, és nosztalgikus örömmel emlékezett vissza a Pozsonyban eltöltött éveire.
Én meg teljesen meghatódva ültem ott, hogy pont vele találkozhattam, aki ugyanott kezdte, ahol mi, s aki azóta is szeretettel gondol a DH-ban és a SEJK-ben eltöltött évekre. Na, igen… régen a pozsonyi szakmai klubok, köztük a SEJK is a DH-hoz tartozott, ennek történetét külön fejezet lenne elmesélni, lényeg, hogy azóta átrajzolódott a térkép.

Végül a doktor úrnak még intézett egy kérdése felém. Arra volt kíváncsi, hogy van-e még rá lehetőség, hogy újra ilyen kapcsolat legyen a két szervezet között.
Én pedig bólintottam, hogy igen, a SEJK-et visszavárjuk!