Hozzászólás helyett…

Régebben még nagyon fel tudtak bőszíteni azok a kommentek, amelyekkel vagy lehetetlenül nem értettem egyet, vagy pedig annyira szélsőségesek voltak, hogy képtelen voltam felfogni, hogy gondolkodhat bárki is így. Az utóbbi egy évben pedig a kommentszekciók hatalmas változáson mentek keresztül, mindenki szakértő lett, virológus, mindenki fejből fújta az alkotmány összes bekezdését, hirtelen mindenki elkezdett mindenhez érteni. Fontos lett, hogy mindenkinek legyen mindenről véleménye, pedig sokszor sokkal észszerűbb bevallani, hogy na, erről a jelenségről, tényről bizony nincs véleményem. Mert az sem mindegy, hogyan alkotunk véleményt. A címszó elolvasása után valaki már nyomkodja is a billentyűzetét, és osztja meg a nagyvilággal azt a véleményét, amit kb. 2 másodperc alatt alkotott meg. Persze tisztelet a kivételnek, akadnak a kommentelők között olyanok is, akik értelmes gondolatokat osztanak meg logikusan egymásra építve, megfelelő helyesírással. Na de nem is azért kezdtem bele ebbe a cikknek az írásába, hogy a kommentírásról osszam itt az észt. Az egész pandémia alatt egyszer vetemedtem arra, hogy hozzászólásokban reagáljak ismerőseim véleményére, és bár próbáltam objektíven és nem támadó jelleggel írni, talán ezt sem kellett volna. De akkor térjek is rá, miről szeretnék most Neked, az olvasónak írni.

Pár hete már fontolgatom, hogy szeretnék írni arról, mi a véleményem a heteroszexuálistól eltérő szexuális identitásról. Okkal így fogalmaztam, a nagybetűs rövidítés olvasata után lehet Te is azonnal befejezted volna a cikk olvasását, bár lehet ennek ellenére is így fogsz tenni, és ez teljesen rendben van, elfogadom a döntésed.

Május 17. a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap. Ezen ünnepnap kapcsán támogatásom jeléül megosztottam pár képet Facebookon, amelyet a kassai Prizma tanácsadói központ készített. Ez a tanácsadói központ a heteroszexuálistól eltérő szexuális identitással rendelkező embereknek nyújt főleg pszichikai segítséget. Nos, amit ebből szeretnék kihozni, az az, hogy ez a pár kép megosztása elindított egy elég értelmes vitát köztem és a főiskolás barátaim között. Úgy kezdődött a beszélgetésünk, hogy kérdőre vontak, miért támogatom ezt a közösséget. Jöttek a pro és kontra érvek, a Pride-on feltűnést keltő exhibicionista résztvevők képei, a homoszexuálisok nyilvános szeretetkinyilvánítása stb. Mint ahogy a vita közben is elmondtam, most is meg szeretném említeni, hogy én nem tartom helyénvalónak, ha minden meleget megpecsételünk amiatt, hogy egy másik meleg ember hogyan viselkedik. Igen, közösségről beszélünk, de a közösséget egyének alkotják, individuumok, és ettől olyan színes a világ. Magyar vagyok, mégsem értek egyet mindennel és mégsem csinálok úgy mindent, mint a többi magyar társam. És ez szerintem egy nagyon fontos szempont, ha ezt a kérdést fejtegetjük.

2021. június 23. – Áder János elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését. Ez így amúgy nem is hangzik rosszul. Ebben a cikkben nem szeretnék jobb vagy baloldalt választani. Nem szeretném minősíteni a magyar kormány munkáját. Tényeket akarok közölni, és azok hatásait a társadalomra. Gondolom, mindenki olvasott, hallott a Magyarországon tegnap véglegesen is elfogadott „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorú fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló” törvényjavaslatról. Abba abszolút nem lehet és nem is akarok belekötni, hogy az állam feladata a gyermekvédelmi rendszer effektív kiépítése és működtetése. Ezzel talán mindannyian egyetértünk. Azzal is, hogy a pedofília elfogadhatatlan, azzal is, hogy a 18 éven aluliak számára ne legyenek elérhetők a pornográf tartalmak. Ha konzervatív szemmel néznék a törvényjavaslatra – tegyük hozzá, hogy ez nem így van -, akkor azt is elfogadnám, hogy a törvény így már tiltani fogja a homoszexualitás népszerűsítését 18 éven aluliak számára. De amivel mélységesen nem tudok egyetérteni, ami jobban kihúzta nálam a gyufát, mint az, amikor Magyarország alkotmányában helyet kapott az a kijelentés, hogy az anya az nő, az apa az férfi, az az, hogy törvény tiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás megjelenítését is. Tiltott reklámok, tiltott szexuális felvilágosítás – vagyis szexuális felvilágosítás kizárólag a heteroszexuális normatíva szerint, az arra kiképzett szakemberekkel. Emellett már nem lehet elmenni szó nélkül.

Hogy gondolhatja bárki is, hogy azért, mert még valamiről nem beszélünk, vagyis nem beszélhetünk, az akkor már nem is létezik? Hogy lehet így a kisebbségeket a társadalmi rendszerbe integrálni? Hogy lehet így elfogadásra, szeretetre nevelni? Így csak ellenségeket lehet kreálni. Így csak még inkább polarizálni lehet a társadalmat. Az emberek nagy többsége így sem érti, miért kell még a csapból is szivárványszíneknek folynia. Na, pont ezért. És mostantól mindenhonnan ez fog zúdulni, mert ez a törvénymódosítás pont az ellenkezőjét fogja eredményezni, mint amit céljául kitűzött. Mára már ott kellene tartanunk, hogy a melegeket, transzneműeket ne csukott szemmel fogadjuk el, és mint ahogy az sok Facebook-kommentben is olvasható: nekem mindegy mit csinálnak addig, amíg én nem látom. Na, ez már nem oké. Ma már nem elég tolerálni. Elfogadás. Ez lenne az oké, ez kell, hogy oké legyen. A melegek nem pedofilok, ugyanúgy, mint ahogy nem minden heteroszexuális homofób vagy rasszista. És az elfogadást nehogy valaki félreértse. Elfogadom a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációjú embereket, mert az én szabadságom ott kezdődik, ahol a másik ember szabadsága véget ér. És ők ezzel nem korlátoznak abban, hogy heteroszexuális nőként úgy éljem az életem, ahogy akarom. De a rasszizmus, a homofóbia, transzfóbia gyűlöletet szít, egymás ellen uszít, és megvonni kívánja a másiktól a létezéshez szükséges jogait. Ezért beszéltem az elején a hozzászólásokról. Szavakba nem önthető sajnos, milyen mennyiségű gyűlölet özönlik össze a fent említett témával foglalkozó cikkek kommentszekcióiban. Az valami elképesztő. Komolyan mondom, néha sírni lenne kedvem. Nem haragszom, csak szomorú vagyok. És nem azért, mert valaki valamilyen oknál fogva még a mai napig sem tudja elfogadni a melegséget. Hanem azért, hogy valaki hogy utálhatja más embertársait amiatt, hogy épp kit szeret és kinek a kezét fogja.

„Nem mondhatom el senkinek. Elmondom hát mindenkinek.” Légy elfogadó, légy emberséges, állj ki azokért, akik az igazságtalanság áldozataivá váltak és válnak. Ha egyszer szülő leszek, a gyerekeimnek joga lesz tudni arról, hogy a világ nem fekete és fehér, hanem nagyon is színes, és ettől szép. És más 18 éven aluli, fejlődő, saját nemi identitását felfedező, kereső fiatalnak is joga van erről tudni. És joga van neki segítséget kapni, ha nem tudná, melyik az az út, amit neki szánt a sors. Sok minden van, amiről már nem győztem ebben az írásban említést tenni, de úgy érzem, így is hosszúra nyúltak a soraim. Végszóként még csak ennyit engedj meg nekem: ha nem is tehetsz róla, akkor hát tégy ellene.

Forrás:

https://www.parlament.hu/documents/129291/40734520/T16365_1.pdf/a244e10a-33a1-df89-24c2-70edbe9f7622?t=1623263262629&fbclid=IwAR1NZ-QltarZ31pmnB2JW-cT8N8K14dyfqy5ofyDdn_C0Lw5xQbW3cfhGaA