202105.31
0

Környezettudatosság: A DH-s lányok válaszolnak III.

Szeretném azokat a termékeket elhasználni, amiket már megvásároltam, nem kidobálni őket, hiszen azzal is szemetet termelnék.

Az életmódváltás indokait és első lépéseit már átvettük a lányokkal, így ideje konkrétumok felé eveznünk. A kozmetikumok piaca egyre inkább megtelik low waste termékekkel, és egyre nehezebb kiválasztani a nekünk tetszőket. Cikkünkben hét különböző lány meséli el tapasztalatait, hátha segítenek valakinek megspórolni egy kis pénzt és időt.

1.) Milyen szappanokat, bőrápolókat próbáltál eddig?
Csilla: Az én bőröm nem igényel kifejezetten külön ápolást, télen egy kicsit kiszárad, ilyenkor használok krémeket. Egyelőre a már megvásárolt, ajándékba kapott termékeket használom el. Szappanokat a nővérem (Rustica Manufaktúra) készít, így azokat használom. Amikor éppen nincs kész darab, akkor utántöltős folyékony szappant vásárolunk otthonra.
Orsi: Nálam a nagy kedvencek a Lush és Almara Soap szappanjai. Mindkét márka természetes, vegán és papírba csomagolt, ráadásul hihetetlenül finom illatuk van. A zsíros, illetve pattanásos arcra szívből ajánlom az Almara Soap Black as my Soul szénalapú szappanját. A fekete szín ne riasszon el senkit sem, teljes mértékben természetes. Én eleinte kicsit féltem, hogy nagyon ki fogja szárítani a bőröm, de nem így történt. Ritkán használok bőrradírt, de akkor a házi készítésűt választom: kávézaccot, mézet, cukrot és egy kis olivaolajat szoktam összekeverni, és kész is (a kávézacc akár ki is hagyható).
Zsófi: Az arcbőröm néhol száraz, néhol pedig enyhén zsíros. Esténként tiszta vízzel megmosom, és kókuszzsírral bekenem, ami reggelre jól felszívódik. A kókuszolajat testápolóként is ajánlom, kevés kell belőle, és az illata is finom. Hónaponta egyszer – vagy amikor a bőröm megkívánja – szoktam házi pakolásokkal kényeztetni, pl. banán mézzel összekeverve, illetve nagyon jó frissitő a joghurtos-uborkás pakolás is. A pakolások előtt házi arcradír lehet a kávézacc és méz. Már nagyon tervezek átváltani kézműves szappanra, de előbb elhasználom az ajándékba kapott tusfürdőket.
Petra: Az elmúlt években Csilla nővérének a szappanait használtam. Alapjáraton nagyon száraz a bőröm, ezért zuhanyzás után mindig igényelte a testápoló krémet. Kíváncsiságból vettem nemrég egy kézműves kecsketejes szappant, azóta a testápoló használata heti egy alkalomra csökkent.
Emese: Szerencsére olyan bőrtípussal vagyok megáldva, hogy nem igényel speciális törődést. Egyszerű szappant használok kézmosásra, mosakodásra. Vételkor nem fordítok nagy figyelmet rá, a lényeg, hogy papírdobozba legyen csomagolva, mivel ezt tartom környezetkímélőnek. A dobozt utána kis jegyzetfüzet nagyságú darabokra vágom, és félreteszem, pl. bevásárlólista írására használom aztán fel. Különféle krémeket, bőrápolókat nem vásárolok (természetesen ha ajándékba kapok, akkor elhasználom, hiszen nem pazarlunk!). Van egy nagy üveg kókuszolajam, tökéletesen megfelel a kézkrémnek, ajakbalzsamnak, olykor a hajamra is használom, mert jó korpásodás ellen. Gazdaságos megoldás, mivel elég régen vettem, és a fél üveg még mindig megvan.
Emma: Két éve kaptam egy ismerőstől háziszappan-csomagot, már az utolsó darabnál járok, de még mindig ezeket használom arcra és testre is. Egyébként régi vajtartóban viszem magammal, ha utazok valahova, és nagyon praktikus, még a fém borotva is befér mellé. Bőrápolásban nem vagyok otthon, és nem is igazán használok semmit. Volt, amikor a kókuszolajat erőltettem, mert mindenki arra esküszik, de rá kellett jönnöm, az én bőrömre egyszerűen nem való.
Réka: Nagyon szeretem a kézműves szappanokat, főleg a gyenge, természetes illatokat. Ha valami illatosra, színesre, nőcisre vágyom, akkor Lush szappanokat szoktam választani. Kozmetikumokból a Manna termékeit is nagyon szeretem. Az arcomra szintén a Manna termékei közül a narancsos illóolajjal illatosított shea vaj a kedvencem.

2.) Milyen keménysamponokkal, hajápolókkal, pakolásokkal kísérleteztél ezidáig?
Cs: Nekem vastagszálú, töredező, zsírosodó hajam van. Néhányévente használok természetes hennapakolást rá, ez erősíti a hajszálakat. Több mint két évig használtam szilárd sampont, ettől az időtől kezdve figyelek arra is, hogy kevesebbet érje hőkezelés (hajszárítás, hajvasalás) a hajamat. Több terméket kipróbáltam, mindegyik tetszett igazából, elégedett voltam velük (pl. Ponio, DM-es alverde). Amit nemrég tudtam meg, hogy jobb kerülni az olyan samponokat, amik aránylag sok SLS-t (Sodium Lauryl Sulfate) tartalmaz. Most a karanténnak és a télnek köszönhetően lett alkalmam kipróbálni a tiszta vizes hajmosást, így már 5 hónapja nem használok semmit. Bevallom, az elején nagyon nehéz volt, most már van némi javulás. Legutóbb csalánteával öblítettem le, ami csökkenti a zsírosodást. Szeretnék emellett kitartani, bár nyáron még inkább zsírosodik a hajam, ezért lehet, visszatérek a szilárd samponokhoz.
O: A hajápolás terén nem kísérleteztem sokat, az első szilárd sampon, amit kipróbáltam, nagyon bevált, és azóta is ugyanazt a márkát használom (MusK). A járványhelyzet alatt én is kipróbáltam, hogy csak vízzel mosok hajat. Ezt egy hónapos kísérletnek szántam, aztán másfél lett belőle. Eleinte furcsa volt, de hozzá lehet szokni. Valószínűleg a jövőben még fogom alkalmazni hasonló intervallumokban, azonban (még) nem tervezek erre átállni.
Zs: A járványnak köszönhetően kipróbáltam, hogy csak vízzel mossak hajat, és azt is hetente egyszer. Kb. 2 hónapig csináltam, az eleje nagyon rossz volt, azután láttam már egy kis javulást, de nem éreztem, hogy nekem ez megfelelő lenne. Ezután jött a szódabikarbóna. 3 evőkanálnyit felhigítottam egy kis vízzel, hogy paszta állaga legyen, majd beledörzsöltem a hajamba, néhány hajmosásnál almaecetes vízzel leöblítettem, ami nagyon szép fényt adott a hajamnak. A szódabikarbóna segített a zsírosodás ellen. Régebben hajmosás utáni nap már zsírosnak éreztem, most pedig már 3-4 napot kibír, ami számomra már nagy dolog. A szódabikarbóna negatívuma nálam, hogy kiszőkítette a hajam. (Bár ezt még nem hallottam, nem olvastam sehol.) Az első szilárd samponomat a Gombaszögi Nyári Táborban vettem, sajnos nem tudom a nevét, de nagyon bevált. Kipróbáltam már a Nature Box szilárd samponját is, ami eddig a legjobb volt, de szeretnék minél több fajtát kipróbálni. Az N.A.E. szilárd samponja nekem hamar elhasználódott, pedig igyekszem egy héten egyszer mosni a hajam. Hónaponta egyszer használok ricinusolajas pakolást. Hajhossztól függően, én 3-4 evőkanálnyit beleteszek egy tálba, kicsit megmelegítem, hogy könnyebben felvihető legyen, és rákenem először a hajtöveimre, majd a hajtincsekre is. Minél tovább hagyod a hajadon, annál hatékonyabb. Ennek a hátránya, hogy az eddigi szilárd samponjaim nagyon nehezen vagy semennyire nem vitték ki a hajamból. Viszont nem adtam fel, mert nagyon táplálja és megerősíti a hajat. Régebben használtam tojásos pakolást, ami által szép fényes volt a hajam.

P: Nekem a NatureBox szilárd samponja vált be. Hajmosás után be szoktam kenni kókuszzsírral a hajvégeket. Nem használok egyéb hajápolót, se pakolást. A hőkezeléstől óvom a hajam, ennek ellenére hamar töredezik. Ha van tipped hajtöredezés ellen, kérlek, oszd meg velem!
Eme: Nagyon száraz hajam van, és sajnos eléggé korpásodik. Mikor már nagyon rossz a helyzet, akkor rövid ideig kókuszolajat használok, és viszonylag helyrehozza. Egyébként nemrég fedeztem fel, hogy a henna is nagyon jó korpásodás ellen. Lassan két éve nem használok sampont. Szódabikarbónával mosom a hajam, és utána almaecettel (vagy csak sima ecettel) öblítem le. Ettől az amúgy is száraz hajam még szárazabbá vált. Van jó oldala is ennek, így elég minden második héten mosnom, legalább kevés vizet fogyasztok. Használtam már szilárd sampont is. Régebben „diófalevél-teával“ is próbálkoztam hajbalzsam helyett. Ha száraz samponra van szükségem akkor kukoricakeményítőt szórok a hajtövekre.
Emm: Nagyon kényes, hullámos, vékony szálú, de sűrű és száraz hajam van, nem tudom, erre létezik-e a világon megfelelő sampon. Brünnben vettem egy zw-boltban szappansampont, amit ecetes vízzel öblítek le. Nem tökéletes a hajam, de meg vagyok elégedve. Előtte próbálkoztam mindenféle teákkal, szódabikarbóna-ecet kombinációval, de azok eléggé megviselték a hajam.
R: Nekem nagyon vékony szálú, hosszú, fényes és talán inkább zsírosodó hajam van. A kedvenc keménysamponaim a Two termékei, kiváltképp a málnás és a kókuszos. Körülbelül heti egyszer mosom, havonta egyszer hajpakolást is teszek rá. Általában hajmosás közben, vizesen kifésülöm, így könnyebben kezelhető. A töredezett hajvégekre különböző olajakat szoktam használni, mostanában kókuszolajat.
3.) Milyen negatív tapasztalataid voltak egyes hajápolási termékekkel?
Emm:A szódabikarbóna-ecet mosás eleinte meglepően jól működött, de egy idő után kegyetlenül kiszárította a hajam, és közben be is zsírosította valahogy, nem volt egy gyors folyamat regenerálni.
R: Volt néhány szappan, amitől viszkettem. Próbálkoztam a Balea rózsás kemény balzsamával is, nekem nem vált be, ragacsosnak éreztem tőle a hajam, ezt aztán el is hagytam.

4.) Használsz low waste sminkeket? Melyik vált be, melyik nem?
Cs: Régen vásároltam kozmetikai termékeket. Pár éve csökkentettem a sminkhasználatomat, az elmúlt egy évben pedig már szinte nem is festem magam. Szeretném azokat a termékeket elhasználni, amiket már megvásároltam, nem kidobálni őket, hiszen azzal is szemetet termelnék.
O: Én a sminkek szerelmese vagyok, ám a járvány miatt az elmúlt lassan másfél évben szinte nem is festettem magam, vagy csak nagyon ritkán. Emiatt jó ideje nem is vettem semmit, a régebbi sminktermékek pedig nem a low kategóriába esnek, viszont amikor elfogynak, biztosan környezetbarát, vegán termékkel fogom pótolni. A Pjur rúzsok már most a listámon vannak, ugyanis szlovák, természetes, vegán és környezetbarát csomagolásban kaphatóak, és eddig csak jókat hallottam róluk.
Zs: Ritkán sminkelem magam, és akkor is csak spirált használok, amit pár éve vásároltam, ha elfogy, olyan terméket szerzek be, ami állatkísérlet-mentes és környezetbarát.
P: A környezettudatosság ezen oldalával a közelmúltban ismerkedtem meg. Amikor megvásároltam a sminktermékeket, még tudatában sem voltam annak, hogy vannak vegán, állatkísérlet-mentes opciók. Emiatt nem dobom ki őket, ha elfogynak, környezet- és állatbarát termékekkel helyettesítem.
Eme: Ez a téma nem érint, mivel egyáltalán nem festem magam.
Emm: Nem sminkelek.
R: Én sem sminkelek.

5.) Intimhigiénia - Tapasztalatok, tippek, trükkük?
Cs: Dezodort szintén a nővérem készített, azóta azt használom, viszont kevesebbet, mint eddig, mivel sokkal hatékonyabb. Kiegészítésnek a DM-ben vásároltam szintén alverde vegán dezodort, ezelőtt kipróbáltam a Ponio dezodort is, ami szintén bevált, ajánlani tudom. Idén vettem rá magam, hogy kipróbálom a mosható intim betétet és a menzeszkelyhet. Sajnos elsőre egyik sem vált be, úgyhogy tovább keresgélek.
Zs: Lassan fél éve használom a LadyCup intimkelyhét. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek sikerült elsőre rátalálni a megfelelőre. Otthon már rugalmasabban használom, viszont utazásra, fesztiválra még nem mernék csak ezzel elindulni. Remélem, egy éven belül sikerül olyannyira kitapasztalni a használatát, hogy már ne kelljen más alternatívát alkalmaznom. A kehely mellé mosható tisztasági betétet használok, eddig bevált. Ben&Anna dezodorját próbáltam ki, ami nekem nem annyira vált be.
P: Ajándékba kaptam az első Ponio dezodoromat 2 éve, imádom, nem is próbáltam mást. Fél éve használok intimkelyhet, otthonra tökéletesen bevált. Fesztiválozni már nem mernék vele elmenni. A megfelelő mosható betétet még mindig keresem. Egyelőre csak olyat találtam, ami a tisztasági betétet helyettesíti.
Eme: Szintén lassan két éve nem használok bolti dezodort és eldobható intimbetétet se. A dezodort magamnak készítem otthon szódabikarbónából, kukoricakeményítőből, kevés kókuszolajból és pár csepp teafaolajból. Ebből egy porhanyós állagú keveréket kapok. Ha túl olajosra készíteném, akkor foltot hagyna a ruhán. Intimbetétet magamnak varrtam otthon régi törölközőből, flanel anyagból. Külön kis tokot is készítettem mindegyiknek már nem használt viaszos vászonterítőből. Nagyon bevált, sőt megkockáztatom, hogy jobban működik, mint az eldobható, ráadásul hamar hozzá lehet szokni, és a tisztítása is elég egyszerű.
Emm: Dezodor helyett évek óta egyszerű szódabikarbónát használok. Intimkelyhet már több mint egy éve, és mostanra már megtanultam úgy használni, hogy teljesen magabiztos vagyok. Mosható betéteket otthon varrtam már nem használt ruhákból és törölközőkből, nekem jobban bevált, mint az egyszer használatos változata.

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *