202103.04
0

A felemelkedés pillanata

Melinda Gates sokszor egyedüli nőként állt helyt az informatika és a szoftverek világában, és ez ráébresztette őt arra, mennyire fontos a nemek közti egyenlőség kivívása akár a munkakörnyezetben is.

,,A kijelölt napon Kakenya bement a házuk közelében lévő tehénistállóba, ahol az egész falu szeme láttára az egyik öregasszony egy rozsdás késsel kimetszette a csiklóját. A sebből ömlött a vér, a kislány elájult a fájdalomtól. Három hét múlva visszatért az iskolába, hogy tanár válhasson belőle. Mire elvégezte az iskolát, már ösztöndíjat is szerzett az egyik amerikai főiskolára.”
A fent olvasható sorok egy akkor 13 éves kenyai maszáj lány, Kakenya Ntaiyaról szóltak, akinek már születése pillanatában eldőlt a sorsa. Amint kijárja az iskolát, végrehajtják rajta a nemiszerv-csonkítást, majd férjhez adják a fiúhoz, akit ötéves korában kinéztek neki, onnantól pedig háztartási és mezőgazdasági munkával fognak telni mindennapjai. Viszont ,,a változás ott kezdődik, ha valaki nemet mond”, és ez a lány nemet mondott a hagyományoknak, a szüleinek, az előre megírt jövőjének. Alávetette magát a nemiszerv-csonkításnak, hogy szülei ne szégyenüljenek meg közösségük előtt, és házasságkötés helyett továbbtanult, hogy tanár válhasson belőle. 2009-ben megnyitotta kapuit a Kakenya Tehetséggondozó Központ, amely működése óta a tanulmányaik befejezése előtt álló lányokra összpontosul.
Ez csak egy a sok szívszorító történet közül, amely Melinda Gates A nő helye c. könyvében olvasható. A mű 2019-ben jelent meg. Írója, Melinda Gates, a világhírű Bill Gates felesége, akinek egyik meggyőződése, hogy „ha elő akarjuk segíteni a társadalmi fejlődést, mindenekelőtt a nők elnyomását kell megszüntetnünk”. Férjével 2000-ben megalapították a Bill and Melinda Gates Alapítványt, amely a világ legnagyobb jótékonysági szervezete. Alapítványi munkájukon keresztül bemutatja a világ legszegényebb pontjain élő nők élettörténetét, elénk tárva így azt a sok szenvedést, nyomorúságot és kirekesztést, amellyel ezeknek az embereknek napi szinten meg kell küzdeniük. Betekintést nyerhetünk, mennyi háttérmunkát igényel egy jótékonysági alapítvány effektív működtetése, és hogy valójában nem elég célokat kitűzni, mert a legtöbb munka abban rejlik, hogy hogyan és milyen úton tudják azokat elérni.

Családtervezés, fogamzásgátlás, az anyák és újszülötteik egészségi állapota, a lányok iskoláztatása, gyermekházasság, munkahelyi diszkrimináció, fizetetlen munka, a családon belüli erőszak és a nők mezőgazdaságban betöltött szerepe – ezek azok a témakörök, melyek alapítványuk alappilléreit képezik. A könyv áttekintést ad a kulisszák mögött zajló munkáról, hogy vajon miért ezek a témák kaptak központi szerepet, milyen nehézségekbe ütköztek ötleteik és céljaik megvalósításakor. Milyen emberfeletti erőt kíván egy évszázadokon vagy tán évezredeken keresztül meghonosodott hagyomány megreformálása, mint a gyermekházasság vagy a nemiszerv-csonkítás, és hogy néha a jelentéktelennek tűnő dolgok vagy épp legabszurdabb és legspontánabb tervek mekkora erejű változást tudnak eredményezni.
A könyv nemcsak az alapítványi munkásságot foglalja magába, jelentős helyet kap maga az írónő élete és saját tapasztalatai is. Bevezet minket a gyerekkorába, hogy milyen hatással volt rá édesapja foglalkozása, aki űrhajók tervezésén dolgozott, és részt vett magának az Apollo-programnak a kidolgozásában. Melinda Gates sokszor egyedüli nőként állt helyt az informatika és a szoftverek világában, és ez ráébresztette őt arra, mennyire fontos a nemek közti egyenlőség kivívása akár a munkakörnyezetben is. Mesél a házasságukról, hogy milyen a világ egyik legbefolyásosabb emberének a feleségeként élni, milyen út vezetett ahhoz, hogy egyenlőségen alapuló kapcsolat működjön köztük. A könyvben helyet kapnak az írónő érzései, folytonos fejlődése élete különböző szakaszaiban, az önmegvalósítás, saját hibák beismerése, egy hús-vér ember gondolatai. Ezáltal a mű őszintébb hangvételt kap, és a szerzőről is teljesebb képet kapunk, talán választ kapva arra, miért is állít valaki maga elé ennyire hatalmas célokat az emberiség jövőjének érdekében.

,,Kiáltvány egy egyenlőségen alapuló társadalomért, amelyben a nőket az élet minden területén értékelik és elismerik.” Ez a gondolat Malala Juszufzaitól származik, és ez olvasható rögtön a könyv borítóján. Pontosabban nem is lehetne jellemezni ezt a könyvet. Lebilincselő olvasmány, amely a feministákat még inkább megerősíti abban, hogy valós célok és valós tények mellett állnak ki. Azokat pedig, akik eddig nem tartották magukat feministának vagy kevésbé foglalkoztak ezzel a témával, biztos gondolkodóba ejt, hogy talán még a 21. században sem értünk el oda, hogy ne kelljen beszélni nemi alapú diszkriminációról, és hogy ne célként lebegjen szemünk előtt egy egyenlőségen alapuló társadalom kialakítása.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, akit egy kicsit is érdekel, milyen körülmények uralkodnak a világ legszegényebb országaiban élő családokban, és milyen eszközökkel lehet kivívni a pozitív irányba való változást az ilyen élethelyzetbe született és az ilyen környezethez szokott emberek sorsán.
Végezetül pedig egy könyvbeli idézet, mely rettentő mély jelentőséggel bír, és amely útmutatóként szolgálhat mindannyiunk életében:
,,Nem szentelhetjük az életünket annak az eszmének, hogy mindenki egyenlő, ha magunkat többet gondoljuk másoknál.”

Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *