Élni vagy henyélni

A Lelki ismeretek jelenleg csupán Disney+-on streamelhető, amihez a világ nagy része továbbra sem fér hozzá, annak ellenére, hogy a Disney szórakoztatóipari nagyhatalomként majd egy évtizede a FOMO-ra építi a bizniszstratégiáját. Éppen ezért, bár nem támogatom a kalózkodást, ebben az esetben abszolút fair play-nek tartom, viszont mindenkit bátorítok, hogy alkalomadtán moziban is lesse majd meg a Pixar legújabb művét. A nagyvászon élménye változatlanul egyedülálló, főleg ennyire varázslatos filmeknél.

***

Bár mostanra szinte klisészámba megy 2020 szidása, én mégis úgy érzem, hogy a legtöbben még mindig csak a felszínt kapargatjuk. Hiszen a belső világunk legalább annyi kárt szenvedett az elmúlt hónapokban, mint a külső, és szinte fáj látni, hogy egyes országok mekkora előszeretettel ignorálják a populáció mentális egészségét. Szerintem kortól függetlenül mindannyian szembenéztünk idén magánnyal vagy kilátástalansággal, ahogy a mindennapi életről és a jövőről alkotott képünk az arcunk előtt mutálódott. Ennyire nyomasztó időkben nagyobb szükségünk van a kultúrára, mint valaha, és szomorú, hány ember maradt ki például az év filmes felhozatalából pusztán azért, mert nem lehetett a mozikra hagyatkozni. Pedig számos remek film érkezett idén is, melyek közül nemegy egészen új dimenziókat nyert 2020 árnyékában. Ennek legutóbbi példája a Lelki ismeretek, melynek alkotója, Pete Docter bizonyára nem tudhatta, hogy filmje nem csupán remek szórakozás, de valódi ölelés lesz majd egy bizonytalan év utolsó napjaiban.

Joe egy középkorú zenetanár, aki végre lehetőséget kap a színpadon is megvillogtatni tehetségét. Az önfeledt ujjongás közepette azonban súlyos balesetet szenved, és a túlvilágra vezető alagútban találja magát. Ijedtében menekülni kezd, és a még meg nem született lelkek mezejére kerül, akiket sikeres emberek lelkeiből lett mentorok készítenek fel az életre. Joe mentornak adja ki magát, és tanítványul mellérendelik a rendetlen, cinikus 22-es számú lelket, aki évszázadok óta nem akar megszületni. A páros egyezséget köt: Joe addig mentorálja 22-est, amíg az nem kapja meg a Földre szóló jegyét, majd ezt felhasználva visszatér a saját testébe, hogy 22-es zavartalanul henyélhessen tovább a másvilágon.

A Lelki ismeretek Pete Docter korábbi filmjei közül egyértelműen az Agymanókkal rokon a leginkább. A különbség az, hogy ezúttal nem az emberi elme, hanem az inspiráció, a motiváció testesül meg egy kreatív világban. Ez pedig mindenképp a film egyik fénypontja. A látvány és a környezet sokkal letisztultabb, már-már mesterséges beütésű, de változatlanul megvan benne az a játékosság, amitől az ember úgy érzi, mintha a film rendre a vállát lökdösné jópofa nagybácsiként. Docter ismét parádésan kapja el az élet apró jellegzetességeit, legyen szó akár a születés előtt álló lelkek sajátos iskolázásáról, ahol valamiért indokolatlanul sok lélek kapja tulajdonságul az önteltséget, de hasonlóan zseniális „a zóna” is. Ez gyakorlatilag egy sivatag, ahová az emberek lelke akkor kerül, amikor ihletet kapnak vagy igazán belemerülnek abba, amit csinálnak, viszont ugyanez a rajongás könnyen megszállottsághoz vezethet, ami épphogy elszakítja a lelket az embertől, és „a zónát” járó szörnyeteg lesz belőle. Fontos jellemezni ezt a világot, mert ez teremt majd elsőként kapcsolatot a nézővel. A másvilág szinte minden szegletéből a saját különcségünk kacsint ránk vissza a film remek humorával fűszerezve.

A két főszereplő egyénisége bravúrosan tangózik a vásznon, akár lélekként, akár más formában látjuk őket, a kiszámíthatatlanul fordulatos cselekmény pedig mindkettejüket a végletekig feszíti. Talán azért működnek ennyire jól, mert a felszínen tökéletes ellentétei egymásnak, viszont egy dologban mégis megegyeznek: mindketten félreértik az életet. Joe a kapuzárási pánik egy szelídebb válfajával küzd, ami a fiatalabb generáció számára is befogadható lesz. A sorsdöntő nagy lehetőségre való állandó várakozás, ami gyakorlatilag teljesen kiszorítja az élet egyébkénti pezsgését. 22-es ezzel szemben az „egy baba sem kérte, hogy megszülessen” szólás megtestesülése, aki magát az életet utasítja el látszólag lázadó okokból, viszont fokozatosan kiderül, hogy a magatartása egy sokkal mélyebb szorongásra vezethető vissza, ami a történet végére Docter írói bravúrjain keresztül a modern fiatalság egyik legnagyobb generációs betegségének tükrévé válik. A Pixartól nem szokatlan, hogy felnőtt elemeket öltöztessen gyerekruhába, és ez most sincs másképp. Sőt, ez a film meglepően kevés kompromisszumot köt a porontyok érdekében.

Ez egyáltalán nem negatívum. A gyerekek nem hülyék, és éppen úgy, ahogy 11 éve fel tudták dolgozni a Fel legendás házassági montázsát, szerintem most is fel tudják majd dolgozni a filozófiai háttér mélységét. Emellett a film meglepően nyomasztó is tud lenni. A túlvilágra vezető alagút első megjelenése például még engem is kényelmetlen helyzetbe hozott. Nyilván nem azért, mert durva lenne, de a látvány és a kissé természetellenes zene az egyébként aranyos figurák mellett is érezteti, hogy ez a hely határozottan valaminek a vége. Ugyanez a sejtelmesség a másvilág színesebb helyszínein is jelen van, de ez adja meg a film sajátos gyönyörét is. A test és lélek kapcsolata egy bonyolult filozófiai kérdés, amin a gyerekek nyilván nem fognak részletekbe menően elgondolkodni, de hangulatban teljesen át fogják érezni a súlyát. Persze nem kell egy torz művészfilmre számítani, ami a fél családot traumatizálja, hiszen az animációk és a vizuális humor továbbra is a Pixartól megszokott barátságos hangvételt közvetítik. Viszont fontos megemlíteni, hogy a Lelki ismeretek nem fél stílusában is merészebb lenni, amit személy szerint nagyon értékeltem, akárcsak a mondanivalót.

Ha a legfontosabb eltérést kéne kiemelnem az Agymanók és e film között, az a közvetlenség lenne. Míg előbbi egy roppant személyes, ezáltal szívhez szólóbb üzenetet fogalmaz meg a bánat elengedhetetlen szerepéről az életben, a Lelki ismeretek sokkal általánosabb, társadalmi szintű tanulsággal bír. Érzelmes pillanatoknak természetesen nincs híján (szerintem a Pixar nem is tudna olyan filmet alkotni, amin legalább egy-két könnycseppet ne morzsolnék el), viszont a valódi, teheneket megszégyenítő bőgés elmaradt, helyette elismerő bólogatással nyugtáztam a záró képsorokat. A Lelki ismeretek ugyanis elsősorban az élet sokszínűségét ünnepli. Egy világot, ami túl részletgazdag ahhoz, hogy csak egy szegletét kergessük megszállottan. Amiben nincs olyan, aki nem találhatja meg a helyét. Ami ugyan tömve van megpróbáltatással, de pusztán létezni benne is kiváltság. Ez persze könnyen közhelynek hangozhat, de nem kell félni, a film mindezt kimérten és abszolút hitelesen adagolja. És egyébként is úgy gondolom, hogy manapság túl sok pozitív üzenetre sütjük rá azonnal a „közhely” bélyeget. Van, amit nem lehet elégszer hangoztatni, főleg egy olyan évben, amikor sokan kis túlzással élni felejtettünk el.

A Lelki ismeretek egy üdítő, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató kaland a stúdiótól, melynek szinte minden ecsethúzása arany. Okleveles Pixar-rajongóként nem garantálhatom, hogy mindenkinek ugyanekkora élményt nyújt majd, de szerintem keresve sem találnánk jobb programot az év utolsó napjaira. Ha másért nem, akkor azért, hogy emlékeztessen: A világban messze túl sok a gyönyör ahhoz, hogy egy nyamvadt járvány mindet elvegye.