Hogy lett ősszel karácsony?

Mikor elmúlt az augusztus, és kezdtem az őszre hangolódni, az egyetemre való visszatérés is vészesen közeledett. A nyári szemeszteri online-oktatás után már nagyon vártam, hogy viszontlássam a barátaimat, visszaköltözzek a fővárosba, és a tanáraimat is élőben hallgathassam. Ezt azóta is nagyon (és egyre türelmetlenebbül!) várom.

Ugyanúgy, mint a nyári szemeszterben, ősszel is megkezdődött az online-oktatás. Egyre hamarabb sötétedett, a nappalok egyre szürkébbek lettek, az éjszakák meg hidegebbek. Aztán „elmaradt” a halottak napja és a mindenszentek, ami nálunk amolyan családi rituálé, hogy közösen „meglátogatjuk” az elhunyt szeretteinket, és találkozunk az élőkkel. Az üzleteket egyszerre árasztották el a halloweeni, őszi és a karácsonyi dekorációk. Nem tudtam, hogy mihez nyúljak, és hogy nyúljak-e egyáltalán valamihez… Hiszen egy jó beöltözős, halloweeni bulinál kevés dologra vágyott jobban a lelkem, de a gyülekezés tiltva volt. Így azért mégsem akkora buli, nemde? Azt pedig, hogy karácsonyfadíszekkel tömjem a bevásárlókosaramat, még korainak éreztem.

De a karácsony azóta csak nyomul, bele az arcomba, bármilyen karácsonyi hangulat nélkül. Nagyon szeretem azt a lelki lépcsőt, amelyen fokról fokra haladva eljutunk karácsonyig. November végén van a szülinapom, és miután öregszem egy évet, mindig elkezdek a karácsonyra fókuszálni. Fejben összegyűjteni az ajándékötleteimet, a szeretteim reakcióiról fantáziálni, hogy mit fognak szólni, ha EZT meglátják. Mindig nagy „ajándékmesternek” tartottam magam, igyekszem figyelni a környezetemre, és ezért sosem okozott különös komplikációt a lehető legjobb ajándék kitalálása, majd felkutatása. Idén a szülinapom gondolata sem töltött el különösebb izgalommal, és ez a mikulással sem volt másként. Most valahogy ő is másképp érkezett, s a Mikulás misztikus bőrébe bújás sem öltöztette ünneplőbe a lelkem. Próbálom magam tudatosan szoktatni a szeretet ünnepének meghittségéhez, de úgy érzem, hogy az ide vezető lelki utam idén kimaradt. Valahogy az adventi koszorú elkészítésével is csúsztam egy hetet, amit szintén nagyon bánok. A koszorúkészítés, fadíszítés, mézeskalácssütés, ajándékcsomagolás és titkolózás, várakozás, vágyakozás teszi teljessé számomra az ünnepet.

 Adventtől számítódik a hivatalos visszaszámlálás szentestéig, ahol meggyújtjuk a szeretetet szimbolizáló utolsó gyertyát, amelyet megelőzött a hit, a remény és az öröm lángja. Szeretném hinni, hogy az ünnep meghittsége megkörnyékezi a lelkem, aztán remélni, hogy a szentestét akármilyen tág családi körben tölthetem, és hogy a külföldön dolgozók is komolyabb fennakadás nélkül hazatérhetnek, szeretnék örülni az ünnep eljövetelének, és templomban a teljes gyülekezettel hallgatni a karácsonyi istentiszteletet, és szeretném, ha a szívem csordultig telne szeretettel, és így élhetném meg a karácsonyt.

Egyelőre úgy érzem, hogy az üzletláncok angyalhajba csomagolt gombócok által igyekeznek lenyomni a torkomon a karácsonyt, fittyet hányva az embereket körüllengő bizonytalanságra és ünneplésre, gazdasági és lelki válságra.

Remélem, hogy a következő 15-20 nap elég lesz a lelassuláshoz, hogy nyitott szívvel élhessük át az ünnepet.