Egyetemes diák írni kritika Borat kettő

A 2006-os Borat olyan film, amit szerintem a legtöbben legalább egyszer végigszemforgattunk a haverokkal, mielőtt elraktároztuk egy újabb ízléstelen, igénytelen komédiaként. De hányan tudják, hogy ezt a polgárpukkasztó kultúrszatírát Oscarra is jelölték? Nem is akármilyenre: íróira. Sokunk valószínűleg túl fiatalon találkozott ezzel a filmmel, amikor még nem ismertük fel a sorok között rejtőző merész társadalomkritikát. A Borat más, dokumentumfilmes stílust mímelő filmekkel ellentétben valóban rengeteg hétköznapi embert vont be a buliba, akiknek fogalmuk sem volt, hogy nem egy viccbe illő kazah TV-csatorna, hanem Hollywood produkciójában vendégszerepelnek. Sikerült kamera előtt kimondatni amerikai polgárokkal, hogy szívük szerint kivégeztetnék a melegeket vagy visszahoznák a rabszolgaságot, és idősebb fejjel ez sokkal nyugtalanítóbb, mint az, ahogy Sacha Baron Cohen tudatosan eljátszik egy nevetségesen túltolt sztereotípiát. A Borat szemtelen film volt, ám rámutatott, mennyire álszent a „felvilágosult” nyugati világ. És most, 14 évvel később, a közösségi média és a politikai kajacsaták korában kedvenc kazah bohócunk ismét az ígéret földjére érkezik. Ezt a kalandot örökíti meg a magyar címtől idáig mentes Borat Subsequent Moviefilm.

Borat 2006-os filmjét követően Kazahsztán nevetség tárgyává vált, a címszereplőt pedig munkatáborba küldték, ahonnan 14 év után szabadul. A kazah kormány ugyanis tudomást szerzett róla, hogy az Egyesült Államokban a gonosz Barack Obamát leváltották a mérföldekkel józanabb Donald Trumpra. Borat küldetése, hogy elnyerje a tengerentúli államfő kegyét, így azonnal hajóra is száll egy ajándéknak szánt kazah majomgéniusszal az oldalán. A végállomásnál azonban kiderül, hogy a hajóra felszökött Borat 15 éves lánya, Tutar is, és az utazás során megette a majmot. Hogy elkerülje a kegyetlen kivégzést, Borat új tervet eszel ki. Ismerve a politikusok hatalmas étvágyát fiatal hölgyekre, lánya kezével próbál elismerést nyerni szülőföldjének. Már csak át kell vágni egy, a koronavírus-járványtól folyamatosan széteső országon!

Azt érdemes az elején leszögezni, hogy aki az első résztől agyérgörcsöt kapott, azt nem a Subsequent Moviefilm fogja meggyógyítani. A felé támasztott elvárások miatt a folytatás ugyan nem annyira sokkoló, mint elődje, ám nem kevésbé tolakodó és abszurd. A humor ezúttal is a sztereotípiákat és a kulturális különbségeket tolja a lehető legextrémebb végletekbe, és nemegy jelenet volt, amit csak az arcomra szorított ujjaim között tudtam végigülni. Aki menthetetlenül elegáns, az már a második percben csóválni fogja a fejét, én azonban remekül szórakoztam. Ugyanis bármennyire is groteszk, undorító vagy sértő az, ami a képernyőn zajlik, a színészek látványos jókedvéből végig szivárog az önirónia, valamint a forgatókönyv érzékenysége. A Subsequent Moviefilm ugyanis tudatosítja, hogy más korban született, mint a korábbi epizód. 2006 óta sok minden változott. Az intolerancia például fájóan gyakorivá és elfogadottá vált a szociális médiának köszönhetően, így a film is igyekszik minél kevésbé normalizálni azt. Ha fel is tűnik, gyakran félreértések vagy önmagában ártatlan, de kulturális szempontból rosszul időzített helyzetek képében. Ettől könnyen úgy tűnhet, hogy a film gyávább lett, de szerintem egyszerűen csak intelligensebb.

Ez mutatkozik meg például a karakterfejlődésekben. Borat ezúttal kénytelen megkérdőjelezni a kulturális agymosás útján született tévképzeteit, az út során ugyanis egyre közelebb kerül lányához, akit a filmbeli, fiktív Kazahsztán szerint állatként kéne kezelnie. Kettejük kifogástalan kémiája meglepően emberi pillanatokhoz vezet egy olyan filmben, amitől társadalmunk legszárazabb, legérzéketlenebb képviseletét várnánk. A dícséret jelentősebb hányada szerintem Maria Bakalovát illeti, aki egyszerűen fenomenális Borat lányaként. Sikerül elkapnia ugyanazt az önkritikus abszurditást, de egyben többé is válik egy női alteregónál. Sokkal naivabb és sérülékenyebb jellem, viszont egyben határozottabb és nyitottabb is. Gyakorlatilag ő képviseli az elavult és az újszerű közti hidat, melyen a címszereplőnek is át kell kelnie. Sacha Baron Cohen pedig nem véletlenül nyert annak idején Golden Globe-ot ezért a szerepért. Sokan szerintem nem tudatosítják, mennyire piszkosul nehéz eljátszani Boratot. Az embernek nemcsak hatásos komikusnak kell lennie, de teljesen le kell vetkőznie a saját személyiségét, meggyőzően átadni egy halomnyi röhejes nézetet, és mindezt nem beavatott színésztársak, hanem hétköznapi polgárok közreműködésével. Cohen ugyanis ezúttal sem fél az oroszlánok közé lépni, hogy bemutassa, mennyire bűzlik azok sörénye.

A mondanivalóját tekintve ez a film is az első rész szerkezetét követi. Az első félidőben a főszereplők égetik magukat válogatott cirkuszi mutatványokkal, majd nemes egyszerűséggel átadják a színpadot a hétköznapi embernek, a néző pedig észre sem veszi, hogy egy ideje már nem egy szándékosan buta forgatókönyvet, hanem a szomorú valóságot szemléli. Bámulatos, hogy Cohen még mindig rá tudja venni az embereket, hogy kamera előtt felvállalják a valódi énjüket, csak rasszista, homofób rodeósok helyett ezúttal a vírustagadók, valamint a magukat politikai enciklopédiának gondoló extrémisták lépnek a mikrofon mögé. A legszebb az egészben pedig az, hogy a film kimondottan soha nem ítél el senkit. Borat még be is kajálja az összes összeesküvés-elméletet és propagandát, a filmkészítők azonban tudják, hogy nincs az a narratív kontextus és szempont, ami mellett ne lenne megakínos az, ami az átlag amerikai száján kiszalad. Azt viszont nehéz nem észrevenni, hogy a film egyáltalán nem szerepelteti a baloldalt, pedig minden éremnek két oldala van; pár vírustúlreagálót éppen úgy megérte volna összezárni Borattal, az olyan csoportokról nem is beszélve, melyek a pedofíliát próbálják normalizálni.

A mostani államokbeli kormány és a közelgő választások tükrében ugyan érthető ez a döntés, ám mégis úgy gondolom, hogy kihagyott ziccer volt megkímélni a demokratákat. Azonban minden nélkülözött politikusért kárpótol a grandiózus finálé, ahol sikerült Rudy Giuliana volt New York-i polgármestert igencsak szuggesztív helyzetben elkapni. Ő ugyan váltig állítja, hogy a felvételen csupán az ingét tűri be a nadrágjába, és semmi mást nem akart kezdeni Borat lányával a hálószobai ágyon, alkohol mellett, de „sajnos” a videó immár nyilvános, a következtetéseket pedig a nézőnek kell levonnia. Ettől fontos, ha ugyan nem is szép a Borat, és ez teszi szerintem Sacha Baron Cohent korunk egyik legkiemelkedőbb művészévé.

A Borat Subsequent Moviefilm méltó folytatása a kultikus első résznek, de egyben sokkal több is annál. Nemcsak egy végletekig túltolt, merész komédia, hanem sírva nevetős jelentés napjaink Amerikájából, ahol az abszurditás mindennapos, a politikai szféra pedig egy játszótér. A változatlanul szem- és gyomorforgató humor sokakat elijeszt majd, de aki bírja szervekkel, annak legalább a kendőzetlen társadalomkritika miatt megér egy nézést. Az pedig enyhén szólva szégyenletes, hogy a múlt évtized legostobább fiktív karaktere 2020-ban csupán statiszta közöttünk.