Versválogatás

Égszínkék

Égszínkék volt, láttam benne az óceánt,

magához láncolt, kicsit sem fájt.

Minden porcikám táncolt,

mikor megéreztem rezdülését.

Sárga volt, mint mezőn a kalászok,

kellemes folt, mi ruhámon pompázott.

Később eltűnt, némán, oly gyorsan,

mint hajnali köd napsütés előtt.

Zöld volt, mint harmat áztatta fű,

Gyengén ringatózott, szélhez volt hű.

Azt sem bánta, ha nehéz léptek

által lett felismerhetetlenné taposva.

Barna volt, mint bölcs fa ruhája,

Sosem csiszolt, ősidők formája.

Minden színben tündökölt apró csodája,

de égszínkék volt valódi képmása.

Kérlek mondd el

 Kérlek, mondd el, ki akarsz lenni?

Kivel szeretnél éjszaka táncolni?

Kié az arc, aki rám néz vissza?

Csillogó szemével szavaimat issza.

Kérlek, mondd el, miért ilyen a világ?

Miért kell gyűlölködve élni?

Nem lenne könnyebb szeretni?

Összeölelkezve mindent elfeledni?

Kérlek, mondd el, miért fáj a szív?

Miért nem vigyáz rá senki?

Miért kell játékszerként kezelni?

Csak meg kéne tanulni szeretni.

Kell

Néha naiv az ember, nem baj, kell is

annak lenni. El kell hinni a meséket,

hogy tudjunk igazán álmodni.

Néha a valóság helyett szebb s jobb az,

amit csak éjjel látunk becsukott szemmel.

Mikor nem küzdünk járvánnyal, s nem

szaladunk bele minden problémába

ostoba fejjel. De kell. Kell az érzés,

törődés, megértés, áldozat! Ez mind

kell, hogy boldogan élhesd a világodat.

De kell még valami, ami annyira fontos,

hogy minden boldogsághormon aktiválódik,

csak mert a birtokodban van. Kérlek, szólj,

ha rájössz erre a fontos alkotóelemre,

nekem is szükségem lenne rá. Kell.

Próbáltam

Le akartam hozni a csillagokat,

hogy lásd, mennyi csoda van

ezen a világon. Ha kérted volna,

mind a tiéd lehetne már.

Meg akartam mutatni a szivárványt,

minden egyes színét, külön

vizsgálgatni a napsütötte esőben.

Próbáltam az lenni, akit te szeretnél,

de én csak én vagyok, nem egy szuperhős.

Csak egy lány, aki néha eszelős,

néha bátor, néha kemény, de érez.

Minket a mai világ teljesen megmérgez,

nincsenek érzelmek, csupán üres tekintetek.

Én meg csak járom az utam, és tekintgetek,

hogy mégis hová jutottam. Egy helyben állok,

már rég nem látok. Eltűnt minden jó.

Vajon én vagyok a hunyó? Vagy csak

az élet játszik így velem. Miért nem fogja

senki sem a kezem? Kár volt hinni,

hogy majd minden jóra fordul, mint

a mesében. Azt hiszem kiégtem.

Már nem izzik a láng, csak pislákol.

Lassan eljön a sötétség, hideg van,

úgy fázom. Olykor ürességet érzek,

belül néha kicsit vérzek, de nem bántam

meg semmit sem, mert így is élek,

 vagyis hát próbáltam.