Megosztod, és uralkodnak rajtad

Reakció a FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmre

Kellemetlen nézni.

Itt be is fejezhetném ezt az eszmefuttatást a tegnap látott filmről, de mégsem teszem, mert fontos, sőt muszáj beszélnünk arról, amiről a film szól. Akkor is, és főleg azért, mert kellemetlen.

Mondhatjuk, hogy régi lemez, hogy „ezek a mai fiatalok”, hogy ez csak generációs különbség, és bármit tesz is a Z vagy most már alfa generáció, az csak rossz lehet. Ez így nem igaz, de azt sem jelentheti egyidejűleg, hogy szentek lennének. Bármelyik generációba is tartozzon az ember, kénytelen elfogadni, hogy igenis a technika fejlődése exponenciálisan felgyorsult, és mi erre nem voltunk felkészülve. Az internet, a közösségi háló olyan új problémákat hozott elő, amikről beszélni kell. A netes zaklatás, az erőszak, a manipuláció mind olyan kérdések, amikre nincs tényleges megoldásunk. Az emberek nagy része két csoportba osztható a témával kapcsolatban (nagyon sok más témával/problémával hasonlatosan): vagy teljesen érdektelen, vagy pedig kétségbeesve pánikol. Hadd ne mondjam el, hogy melyik csoport van többségben. Ehhez az is hozzájárul, hogy nem igazán tudjuk megakadályozni vagy kezelni a netes zaklatást, mondhatni eszköztelenek vagyunk a problémával szemben.

Ezért is tartom fontosnak, hogy megnézzük a Fomot. Az ember kénytelen olyan kérdésekkel foglalkozni, mint hogy hogyan védhetnénk meg a fiatalokat, milyen hatással van a közösségi média a kamaszokra, mit tehet az iskola vagy a szülő, ha egy fiatal lányról ilyen kompromittáló felvételek kerülnek fel az internetre. Könyörgöm, lépjünk túl azon, hogy a lányt hibáztassuk! Igen, sokat ivott, ettől függetlenül tudatosan manipulálták, hogy így viselkedjen, majd amikor öntudatlan volt, megerőszakolták. Ez bűntény! Lényegtelen, hogy a fiú apukája mennyire gazdag, hogy miért tette, hogy a barátai azzal fenyegették, hogy kirekesztik maguk közül, vagy bármilyen más kifogás. A nemi erőszak az nemi erőszak, ilyen esetekben nem lehet helye a „de” szócskának.

Ahhoz, hogy igazán megértsük a filmben történteket, fontos értenünk a cím jelentését. FoMO = „Fear of Missing Out” tehát „félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk”.

Andrew Przybylski brit pszichológus így definiálja a fogalmat: átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk. Szoros kapcsolatban áll a mobilfüggőséggel, lassan mentális betegségnek nyilvánítják. A legrémisztőbb az egész szituációban, hogy nem tudjuk, hogy vannak-e határok. Meddig vagyunk képesek elmenni azért, hogy kedveljenek bennünket? Megalázzuk ezért a rászorulókat, hátrányos helyzetűeket? Életveszélybe sodorjuk-e magunkat? Megerőszakoljuk-e annak a tanárunknak a lányát, akire éppen pikkelünk? Ezek után csupán egy lépésre vagyunk attól, hogy azt mondhassuk, hogy embert is ölünk, csak szeressenek bennünket, vagy talán még inkább azért, hogy népszerűek legyünk.

A probléma nem fog az egyik napról a másikra megoldódni. Az nem elég, ha azt mondjuk, mi nem tennénk soha ilyet. Kötelességünknek kell lennie, hogy elmondjuk kis testvéreinknek, unokatestvéreinknek, tanítványainknak, minden kamasznak, hogy értékes emberek. Nem kell magából bohócot csinálnia, megtenni olyan dolgokat, amiket nem szeretne, csak azért, hogy a korosztálya vagy a közösségi média elfogadja. Segítsük őket, hogy tisztában legyenek önmagukkal, megértsék tetteik következményeit, tudják saját magukat értékelni, hogy ne a lájkok és a megosztások száma jelentse a szeretetet az életükben.