„Már a karácsony sem az igazi”

„Már a karácsony sem az igazi” - halljuk a közösségi oldalakon vagy a való életben sajnálkozó ismerőseinktől, akik visszasírják a hagyományos ünnepet, amely még mentes volt a csúnya kapitalista világ ártalmaitól. Abszolút egyetértek velük. Hozzuk vissza az utcabálokat, a hatalmas máglyákat és a cross-dressinget! Mert bizony, kedves olvasó, az eredeti karácsony minden volt, csak nem az a meghitt szellemű ünnep, ahogy ma ismerjük - és pláne nem keresztény.

A téli napforduló idején szerte a pogány Európában tartottak ünnepségeket, bár a neveik különböztek, az alapgondolat ugyanaz volt: vidámsággal és fénnyel megünnepelni a sötétség végét, és köszönteni az új évet (délen ehhez csatlakozott az aratás vége is). Ha ünnepeltek, azt alaposan tették.

Képzeljük magunk elé az ókori Rómát. Lelki szemeink előtt megjelenik a Fórum, ahogy ragyog a rengeteg márványtól és aranytól, a polgárok méltóságteljesen sétálnak az épületek közt, bárminemű botrányos cselekedetet kerülve. Nos, volt az év során egy hét, amikor a birodalom szigorúan fenntartott rendje teljesen a feje tetejére állt, méghozzá a szaturnália idején. Szégyentelen mennyiségű krumplisaláta helyett szégyentelen mennyiségű alkohol fogyott, ezerrel mentek a szerencsejátékok, emellett felfüggesztették az ügyintézést, az oktatást, a katonai gyakorlatokat és kiképzéseket is. A szolgák szerepet cseréltek az uraikkal, javában ment a cross-dressing (vagyis aki csak akart, másnak öltözött be, mint aki valójában), az emberek vicces ajándékokkal lepték meg egymást, ráadásul megválasztották a szaturnália királyát, aki ezt az egész káoszt irányította. A Kr. u. 3. században emellett bevezették a Sol Invictus (vagyis a legyőzhetetlen Nap) ünnepét, melynek időpontja egy naptári hiba miatt december 25-ére esett és nem a napforduló valódi napjára - ami, mint tudjuk, december 21.

Most talán felmerül az olvasóban a kérdés: „Krisztus UTÁN? Mégis hol vannak a keresztények?"

Megmondom: jó messze az egésztől. Az istenek születésnapját ünnepelni pogány szokás volt, ezért az ókori keresztényeknél ilyesfajta ünnep fel sem merült. Mindez a Niceai zsinat után változott meg, amikor több lehetséges dátum közül december 25-ét jelölték ki Jézus születésnapjának, hogy a Sol Invictus kultusza helyébe a Sol Salutis (az üdvösség Napja) ünnepe lépjen. A népnek teljesen mindegy volt, kinek a nevében ünnepelnek, a lényeg, hogy ezután is bulizhattak.

Hasonló folyamat játszódott le az északi germán törzseknél, akik a napfordulót követő tizenegy napon át tartották a Jul ünnepét Odin tiszteletére, akit jólfaðr-nek (azaz jul-atya/jul-apó) is hívtak. Hatalmas lakomákat csaptak, ahol ugyanúgy jobban fogyott az alkohol, mint bármi más, és máglyákat raktak az örökzöld fák közt, hogy elűzzék a sötétséget. Egyes történészek összekötik a jult a Nagy vadászattal (angolul Wild Hunt), melynek témájával egész Északnyugat-Európában találkozunk. Országtól és tájegységtől függően más-más történelmi uralkodó vagy istenség vezeti a kísértetek és más természetfeletti lények égi menetét, köztük Odin. A keresztény befolyás I. Haakon norvég király által jött, aki a julba a rómaiakhoz hasonlóan beleszőtte az egyházi ünnepet, a szokásokon viszont alig változtatott.

A szláv törzsek sem maradtak ki az ünneplésből, a germánokhoz hasonlóan náluk is örökzöldekkel díszítettek, máglyákat raktak, énekeltek és hajnalig (vagy még tovább) vigadtak. Többféle megnevezése is létezik, mint a koleda, hody és a kračun (ahonnan nem mellesleg a mi „karácsony”-unk is ered).

A szaturnália és a jul felszabadult szellemében teltek a következő évszázadok karácsonyai is. Egyes helyeken, mint például Londonban, az „ünneplés” annyira elvadult, hogy a részeg tömeg az utcákon rombolt, majd a gazdagok házainál ételt és italt követeltek, aminek ellenében nem tettek kárt a házban. Egyre inkább erősödtek a hangok a karácsony ellen, mígnem Anglia puritán vezetői be is tiltották (hasonlóképpen jártak el Skóciában is, ahol 300 évig tilos volt a karácsonyt ünnepelni). Okkal voltak az első amerikai telepesek puritánok, hisz minél messzebb akartak kerülni ezektől a megromlott szokásoktól (és valljuk be, egy másik kontinenstől jobb opció már csak a Hold lenne), így kezdetekben a gyarmatokon nemhogy nem tolerálták a karácsonyt, egyenesen büntették.

Az ünnep a 18. századtól kezdte felvenni azt a formát, amit mi is ismerünk. III. György felesége, Charlotte von Mecklenburg-Strelitz honosította meg a karácsonyfa-állítás hagyományát az angol királyi családban. A karácsonyfa eredete is pogány gyökerekhez (ba-bumm-*tss*) nyúlik vissza, ugyanis a jul és a koleda alatt is örökzöld ágakkal díszítették az emberek a házaikat. A középkorban a karácsonyi misztériumjátékoknál alkalmazták a Paradicsom fáinak szerepében, először gyümölcsökkel díszítették, amiket később csillogó díszekkel váltottak fel. A brit királyságban Viktória királynő idejében lett szélesebb körben népszerű a karácsonyfa, köszönhetően egy illusztrációnak, mely az uralkodói családot mutatta be a fájuk körül. A képben az emberek nem az elérhetetlennek tűnő uralkodókat látták, hanem egy békességben és szeretetben ünneplő családot, akikkel könnyebben azonosultak. A német befolyásnak köszönhetően a 19. század elején már a Monarchiában is egyre több családban (főleg a tehetősebb körökből) megjelent a karácsonyfa.

Egy másik fontos tényezője a változásnak egy olyan mű volt, mellyel már mindannyian találkoztunk valamilyen formában - legyen szó Muppetekről, Barbieról vagy Mickey egérről - méghozzá a Karácsonyi ének Charles Dickenstől. Tudni kell, hogy az író előszeretettel kritizálta a társadalmat (amiben teljesen támogatom), ezért is helyezte a legtöbb történetét a saját korába. A Karácsonyi ének esetében ennek a kedvező „mellékhatása” az lett, hogy az olvasók még jobban magukénak érezték a történetet. A könyvnek hála az USA-ban is a részeges randalírozás képét felváltotta a bensőséges ünnep, ami összehozza a családot és a barátokat (emellett magányos halálra és keserves utóéletre ítéli mindazokat, akik nem szeretik a karácsonyt). 

Fogyasztói társadalmunk egyre jobban átvette a hatalmat az ünnep felett, így nem csoda, hogy sokaknak hiányzik az a meghitt karácsony, amit gyerekkorukból ismernek. Viszont aki úgy állítja be a dolgot, hogy az elmúlt 30-40 év évszázados karácsonyi hagyományokat tett tönkre, azt sajnos fel kell világosítani, hogy a karácsony soha nem volt a mi értelmünkben „hagyományos”. Ugyanúgy rendben van egy dickensi családi ünnepet rendezni és meginni egyet/kettőt/ötöt Odin vagy Szaturnusz nevében és az utcán bulizni. A lényeg, hogy élvezzük az ünnepeket.

Boldog karácsonyt!

U.i.: Az Alma nem vállal felelősséget az elvadult ünneplők által okozott lehetséges károkért.